Regisztráció
Vélemény
Massa megmondja a tutit
NYOMTAT ELKÜLD HOZZÁSZÓL
2008. október 19. 23:27 | Szöveg: F1 Csatorna | Fotó: F1 Csatorna
Ferrari, Massa, Raikkönen
A Kínai Nagydíjat még a futamgyőztes nyilatkozatánál is jobban érdekelt Massa megnyilvánulása, hogy hogyan is tekint majd vissza az elmúlt 56 körre.

Felipe Massa eredeti nyilatkozata: "A csapat számára nagyszerű az eredmény, számomra már kevésbé. Nehézséget okozott a mai futam: nem voltunk elég gyorsak ahhoz, hogy felvegyük a versenyt (Lewis) Hamiltonnal. Két pont elvesztése még nem jelenti azt, hogy feladtam a reményeimet, a végsőkig fogok harcolni, nagyon várom a hazai közönség előtt való versenyzést Interlagosban. Ösztönző erőt nyújt, hogy a brazilok közül elsőként én küzdhetek a vb-címért egy otthoni idényzárón. Nem arról van szó, hogy valami nem működött az autón, egyszerűen csak képtelen voltam nyerni. Úgy érzem, mintha 11-est kellene lőnöm a foci vb döntőjében, és nem hibázhatok, mert az ellenfél értékesítette a büntetőit, mi pedig kihagytuk azokat. Nagyon nehéz lesz, de nem lehetetlen, ezt már láthattuk tavaly. A csapat egységes és lelkes, ami rendkívül fontos."

Felipe Massa magyarra ferdített nyilatkozata: "Kimi nélkül mit érek én? Kimi-Kimi nélkül mit érek én?"

HIRDETÉS
LEGFRISSEBB ANYAGOK
» Tíz évig biztosan lesz Forma-1-es Monacói Nagydíj
» Pokoli erővel a sikerek felé
» Brutális fotó - Ilyen fejsérülést szenvedett Massa tavaly
» Alonso és Prost a Hungaroring két legnagyobb balfékje?
» Több HÉV- és autóbuszjárat a Hungaroringre
     
HOZZÁSZÓLÁSOK
Eddig összesen 1 kommentár érkezett, melyek közül a legfrissebbek:
Komment RSS
Hozzászóló neve*
Webcím
pl: http://www.valami.hu
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
 
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.


Amanda | 2009 07 06 | 20:10
A magyarra ferdített nyilatkozat nem semmi :D ;)

Komment RSS
 
 
HÍREK TÖBB HÍR
1
2
3
LENCSEVÉGEN TÖBB HÍR
TOPLISTA
NAPI HETI HAVI
SZAVAZÁS
Alonso gyorsabb volt Massánál a Német GP-n?
Egyáltalán nem, Massa simán győzött volna
Azonos tempót mentek mind a ketten
Alonso nem tudta volna önerőből megelőzni Massát
Alonso egyértelműen gyorsabb volt, megérdemelten győzött
KÉPREGÉNY
323
HOZZÁSZÓLÁSOK
szabrol :: Alonso szerint fantasztikus győzelmet aratott egy hete
Ha ő mondja...
agika :: Sajtóinformáció: Palik távozik a Hungaroring éléről
Palik szerintem egyáltalán nem vicces, hanem irritáló és fárasztó!!! Szánalmas!!! Wéber egy verseny alatt egy csomó mindent elmagyaráz meg minden, ő az F1-ről beszél, palik meg egész verseny alatt csa...
joke :: Havasi Joci és a technika ördöge
akkor is csak HAJRÁ!!!!!
joke :: Íme a Hungaroring történetének legfurább balesete - Fotó!
senna ilyen volt!mindenen és mindenkin átgázolt!(ettől független jó pilóta volt!) nannini egy helikopter balesetben vesztette el az egyik kézfejét!visszavarrták de már sosem lett a régi!
csania :: Brutális fotó - Ilyen fejsérülést szenvedett Massa tavaly
Ja, hogy ő alapbol mindenhova ilyen hülyeségeket ír? Mondjuk gondolhattam volna, ez alapján süt róla milyen ember...
JÁTÉK
darkbull 162
schferi 161
mateo110 160
RenaultF1 160
f1fan93 159
toccsa 159
pljeso 158
sz_mona 155
barango 154
derig 154
a teljes lista
FacebookTwitter
VB ÁLLÁSA
A teljes lista
VERSENYNAPTÁR
Címlap  |  Hírek  |  Lencsevégen  |  Akkor és most  |  Magazin  |  Pályabejáró  |  Fórum  |  Játék  |  Képregény  |  Videó  |  Vélemény  |  Archív
RSS  |  Add to Google  |  Médiaajánlat  |  Adatkezelés  |  Jogok  |  Alapelvek  |  Impresszum