Úgy néz ki, idén száraz pályán aránylag unalmas futamoknak lehetünk szemtanúi, bár ez nagyban függ ugye a pálya karakterisztikájától. Azonban ez mit sem von le a Mark Webber teljesítményéből, aki vasárnap megszerezte pályafutása harmadik győzelmét, és sisakját örömében majdnem bumerángként használva kidobta a tomboló közönségnek. Rég nem látott önfeledt pillanata ez a sportnak, a viselkedésükben, nyilatkozataikban jelentősen korlátolt pilóták nem tehetnek meg ilyet a ma Forna-1-ében. Régebben a dobogón végzettek rendre a sapkájukat szintén bedobták a tömegbe, ezzel is a szerencsésebbeknek vagy ügyesebbeknek egy extra életre szóló élményt és emléket okozván. Ugyanakkor amilyen szoros idén a bajnokság, - öt verseny alatt négy győztes!, bőven Alan Jones nyomdokaiba léphet Ausztrália új kedvence. Ha az év közepétől nem hibázik annyit, mint az eddigi szezonjaiban, könnyen ott lehet a végelszámolásnál, ezzel is meglepve mindenkit, mivel a szakma, a rajongók és a csapata is talán jobban kedveli Sebastian Vettelt, lévén majdnem hetente téma, hogy Kimi Räikkönen visszatérhet 2011-ben a királykategóriába, és pont az ő helyére.
Ha már a Red Bull háza táján járunk, meglepőnek tartom, hogy idén már második alkalommal támadnak komoly gondjai Vettelnek, mely nyilván a vezetési technikájából is adódik, és ezzel már most túl sok pontot dob el, illetve mezőnyből ő nem tud olyan hatékonyan az élre törni, mint a McLarenes Lewis Hamilton, pedig a technikája, legalábbis a brutális időmérő eredmények alapján adott lenne hozzá.
2008 világbajnoka ismét egy kudarcos futamon van túl, amit lehetett ő a maga részéről megtett, verte az egyik Red Bullt, azonban a defekt megoldotta, hogy a spanyol rajongók öröme felhőtlen legyen, és Alonsojuk legnagyobb ellensége pontok nélkül távozzon Barcelonaból. Jenson Button ezzel szemben futott egy szuverén futamot, és megismerte jó közelről Michael Schumacher Mercedesének hátulját. Meg merem kockáztatni, hogy Hamilton el tudott volna menni a végig védekező kerpeni mellett, annak ellenére hogy világbajnok, ez a fajta vagányság és kockázatvállalási képesség nagyon hiányzik az angol bajnoktól. Mind amellett hogy a Ferrari féle F-csatornás megoldást "vezérlésileg" én sem találom lehető legkiforrottabbnak, bevallom, idegesített hogy a közvetítés alatt kommentátorunk folyamatosan magasztalták Fernando Alonso teljesítményét, hogy hol egy kézzel, hol - szerintük - kormányt sem fogva köröztek a gyors kanyarokkal tüzdelt pályán. Mondanám, hogy kormányváltó csak a 90-es évek közepe óta került alkalmazásra tömegesen a Forma-1-ben, előtte ugyanúgy "lenyúltak" a versenyzők a jobb kezükkel a váltóért, és úgy mentek akár hosszú kanyarokban is, 1 kézzel adott esetben jelentősen erősebb teljesítményű motorokkal, és szervó nélkül. Ne sajnáljuk már a mai generációt ennyire, mert nincs miért, jelentősen egyszerűbb a dolguk, mint 15-20 éve! De ajánlom megtekintésre mindenkinek a témában Ayrton Senna videóját 1987-ből Monacoról, nyugodtan meg lehet számolni, hányszor váltott, és hány kanyarban ment fél kézzel a kormányt fogva.
Amit viszont már lassan ki merek jelenteni, hogy két élcsapatnál is eldőlt, hogy kié a szekundás szerep: Felipe Massa már folyamatosan kapja a kritikát, és fenyegeti Kubica érkezése. Sajnos kijelenthető, hogy az idei évre csak a tisztesség kedvéért tartották meg, a tavalyi balesetéből kifolyólag, elég nagy lett volna a közfelháborodás, ha felépülése alatt elküldték volna a csapattól. Kálváriája egyértelműen emlékeztet Räikkönen 2008-as szereplésére, talán akkor kezdtek először komolyabban foglalkozni Alonso szerződtetésének híreivel az újságírók...
Ami viszont számomra hihetetlen, és a baklövés kategóriáját súrolja az az, hogy úgy hogy a verseny előtt még a pilóták összesítésében második helyen álló Nico Rosberg mögül a Mercedes GP a múlt hétvégén átállt a sokkal gyengébben szereplő Michael Schumacher mögé. Pont hogy náluk volt már egyértelmű a kép négy verseny után, és az ősi Brawn féle taktikát alkalmazva mely szerint csak a pontok számítanak, illetve hogy ki áll jobban a pontversenyben, semmi nem indokolja, hogy a nyugdíjból visszatért hétszeres világbajnok lett hirtelen a kedvezményezett. Természetesen sejthető volt ez év eleje óta, hogy az egész évet figyelembe véve ez lesz a tendencia, az ifjú német úgy látszik eddig bírta az ellenszélen. Esetükben különösen sorsdöntő lesz a futam Monte-Carloban.
A másik helyi hős, Jaime Alguersuari is egyre érettebb produkciót mutat be, jelentősen feladva a leckét a tavalyi év egyik kiválóan szereplő újoncának. A rajtra parádés volt, és jó reflexszel került el más kocsijáról lerepült alkatrészt. Kár az összetalálkozásáért Chandhokkal, elérhetett volna most egy meglepő eredményt hazai közönség előtt. Pár hete ő is elkezdett pókerezni, ám egyelőre komolyabban nem mérettette meg magát a Forma-1 pókerbolond versenyzőivel.
Ha már szóra kerültek, többek között az alábbi urak szoktak rendszeresen a paddockban kártyázni, és talán a Virgin csapat ismerte fel először ennek a jelentőségét, és meg is jelent kocsijaikon egy online pókerklub logója, sőt meg is hívták pókerezni Alonsot, Kubicát és társaikat. A következő versenyre el akarják hozni a póker nagyágyúit is, elképzelhető hogy közös játék is lesz ebből, jobb helyszíne ennek Europában mint Monaco, nem is lehetne...
A csapatok már úton vannak a hercegségbe, sőt a Mercedes GP már fel is állította brutálisan nagy, ám kissé szocreál stílusú motorhomeját. Az izlandi vulkán kitörése miatt még mindig csak pár szerencsés tudott repülővel utazni, többen választották a vonatot is. Ami azonban a pálmát viszi el nálam, az a HRT megoldása: szereztek egy Renault személygépkocsit, és a majd 700 km-es utat Bruno Senna és Karun Chandhok együtt tették meg, sőt az indiai Senna ottani apartmanjában fogja meghúzni magát a verseny alatt! Szóval a komplett HRT hihetetlen hátrányban van a mezőnyhöz képest, Geoff Willis után az egykori Forma-1-es versenyző Christian Klien is megmondta ezt, ki pénteken tesztelhette az autót, ez a valami, egyértelműen nem F-1 érett konstrukció, jövőre a csapat már maga fogja tovább fejleszteni az egészet. Ha lehet hinni a madarak csiripelésének, rövid időn belül akár valamelyik VW konszern logója alatt, mivel a csapatvezető Colin Kolles nagyon jó kapcsolatokat ápol Kris Nissen vezérigazgatóval. Hétvégére esőt várnak jelenleg, és még a versenyzők is káoszfutamot. Lehet jön az idei ötödik győztes?! |