Először fordult elő a szezon folyamán, hogy nem az osztrák energiaital gyártó autói indultak a rajtrács éléről, és láthatóan ez kissé össze is zavarta őket. Mindkét Red Bull szuverén futamot teljesített, és leginkább a tapasztalatlanságuknak tudható be, hogy legalább egyik versenyzőjüket nem "küldték fel" a dobogóra. Számomra teljesen érthetetlen volt, hogy Sebastian Vettel a verseny közepénél bevállalt vagy 15 kört a rosszabbul teljesítő lágyabb gumikon, illetve értelmezhetetlen taktikai elem volt nekem az is, hogy amikor már a forgalom miatt is körönként 1.5-2 másodpercet veszítő Mark Webbert nem hívták ki előbb a verseny 2/3-ada környékén.
A gumikopás mindkét szállított száraz gumitípusnál jelentősebb volt a vártnál, így jelentősen összekuszálódott néha a mezőny. Láthattunk így a hétvégén amúgy szenzációsan teljesítő Lotust is a 7. helyen téblábolni Kovalainen által, azonban az igazi meglepetést a Toro Rosso-s Sebastian Buemi szállította, aki egy kör erejéig vezetett is a versenyben!
Ezen események leginkább a Ferrari üdvöskéjét, Fernando Alonsot zavarták össze, mert maga sem értette, hogy mit keres egy méregzöld versenyautó előtte, és hiányolta a kék zászlót, pedig abszolút egy körben voltak! Hasonlóan járt a már megemlegetett svájci versenyzővel is, aki szintén nem feltartotta, hanem csak védte a pozícióját, így Hamilton a kelleténél hamarabb érte utol, és a gyorsabb boxutcai munkának köszönhetően meg is előzte. A szintén visszafogottabb teljesítményt mutató Jenson Button is leginkább a forgalomnak és a Ferrari rosszabb időzítéseinek köszönhetően került a spanyol elé. Mindenesetre nagyot lépett előre a maranellói gárda, és nagy bizalommal várják idei versenygépük B típusú specifikációját, melytől nem hat (ezt a poént csak Alonso rajongók értik!), hanem héttizedes javulást várnak a soron következő valenciai versenyhétvégén. Javított F-csatorna, új padlólemez, és komplett újratervezett hátsó felfüggesztéssel indulnak neki az újabb megmérettetésnek.
Csapattársa, Felipe Massa esett-kelt a versenyen, hol a végén, hol a pontokért küzdött, valóban látványos előzéseket hajtott végre több-kevesebb sikerrel, igazán megérdemelt volna most is pontokat. Így azonban magára maradt Mark Webber azon dicsőségben, hogy már 10 verseny óta folyamatosan pontszerző, idén is.
Robert Kubicának ezúttal nem sikerült olyan jól a hétvége, ahogy azt megszokhattuk tőle 2010-ben, és annak ellenére hogy a verseny leggyorsabb körét is megfutotta, nem igazán bírt magával, és agresszív versenyzését még a sportfelügyelőség is vizsgálta. Azonban ezúttal is elmaradtak a komolyabb szankciók. Mióta kiegészültek egykori versenyzőkkel is a bírók - ezúttal Emerson Fittipaldival - , azóta mintha elnézőbb lenne a testület...
Tovább alakulnak a versenyzői igazolások is, gyakorlatilag a McLaren, a Red Bull, a Ferrari és Nick Heidfeld bánatára a Mercedes GP is változatlan felállással vég neki a következő évnek. A Renaultnál is marad kényszerből Kubica, pedig pletykálják azt is, hogy 2012-ben esetleg visszatérne tesztpilótai szerepbe Massa, így helyet szorítván a lengyelnek, hogy pókeresen fogalmazva két ásszal induljanak neki a versengésnek az adott évben. Petrov pedig elég pénzt hozott a csapathoz ahhoz, hogy maradhasson annak ellenére hogy néhány pontnyi tündöklése mellett, azért a csetepatéi árán kért is okozzon a csapatnak. A Williams is valószínűleg véglegesíti jelenlegi pilótáit jövőre is, és a Force Indiánál sem várható nagyobb mozgolódás, főleg ha Vitantonio Liuzzi hozza a jelenlegi formáját. Amit egyáltalán el tudok képzelni, mint komolyabb hírértékkel is bíró átigazolást, az Bruno Senna lenne. A Kanadában kiesése előtt már 15. pozícióban is repesztő brazilt ezúttal a váltó állította meg, egyszerűen elment a második fokozata, annak használata meg elég indokolt ezen a pályán, főleg a hajtűkanyarokban. A jelenlegi szponzoraival, és a Petrobras pénzével kiegészülve bekerülhet a Lotushoz, ahogy azt egykoron a nagybácsi is tette, ráadásul Jarno Trulli helye egyre inog...
Ha már ismételten szóra jött a legendás Forma-1-es csapat, érdemes megemlíteni róluk, hogy a soron következő verseny lesz az 500. indulásuk, lévén jogutódai az eredeti Lotus Teamnek, és a Chapman család is részt fog venne ezen apropóból az Európa Nagydíjon. A csapat mindig is legendásan híres volt arról, hogy szeretnek részt vnni mindenféle versengésben, építettek már szappanautót a goodwoodi fesztiválra, mellyel nyertek is, vagy biciklit. Ezúttal az volt a harci feladat, hogy a boxokban talált alkatrészekből építsenek valami Fomra-1-es autóra hasonlító vízi alkalmatosságot, és ezzel induljanak versenyben az egykoron az 1976-os olimpia hagyatékaként épített tavi futamon. Sajnos kihívójuk csak a Williams csapat lett (pedig az összes csapat kapott meghívót!), mivel a csapatok többsége a felkészülésük mellett feszülten figyelte inkább az angol-amerikai meccset a tvben. Frank csapata valóban ütős konstrukciót hozott össze: a kétszemélyes kajakra emlékeztető vizi iszonyuk hajóteste abból a szállítódobozból készült, amiben az első szárnyakat szokták utaztatni, és a lapátok nemes egyszerűséggel a nyalókák voltak, amiket a pitben szokás felmutatni az épp betévedő versenyzőjüknek! A verseny végeredményét nem árulom el, inkább nézzétek meg az eseményről készült videót:
Szintén illegálisan mártózott meg ugyanebben a tóban a tavalyi világbajnok, Jenson Button is, aki kiváló edző terepnek tartotta az 1500 méter hosszú pályát arra, hogy formába lendüljön a soron következő londoni triatlonra, mivel az angol fenegyerek annak is lelkes híve és résztvevője. A biztonsági őr ugyan nem ismerte fel, és közölte vele, hogy itt csak Forma-1-es versenyzők és csapattagok tartózkodhatnak, de a brit pilóta csak annyit válaszolt az elképedt szekusnak, hogy "Én is az lennék.." és ezzel már csobbant is, és tempózni kezdett...
Végül de nem utolsósorban írnék még Michael Schumacher helyzetéről is. Az ezúttal is pontok nélkül zárt egykori legenda először még Bahrein magasságában a Forma-1 nézettségének megmentője szerepében tetszelgett, azonban mára jelentősen csökkent az érdeklődés irányába. A mérvadónak mondható William Hill fogadóiroda szerint nőtt is az esélye annak, hogy év végén mégis visszavonul, immáron másodszor. Arra, ha év végén visszavonul, jelenleg 8x-os pénzt fizetnek ki, sőt megnőtt azon fogadások száma is, hogy Schumacher hány versenytársat üt ki az elkövetkezendő nagydíjakon.
|