HírlevélFacebookTwitter
Regisztráció
Vélemény
Fastest Slap: Európa GP-ről szubjektíven
NYOMTAT ELKÜLD HOZZÁSZÓL
2010. június 29. 11:47 | Szöveg: Vámosi Péter | Fotó: F1 Csatorna
Autósport, F1, Fastest Slap, Forma 1, Webber
Vettel visszatért a veszedelmesen vérszegény valenciai futamon, csapattársa Webber hatalmasat szaltózott - újfent.

Gyakorlatilag ha nem történik Webber balesete, a balhé az SC körül és Kobayashi szenzációs utolsó köre, nyugodtan kijelenthetem, hogy átaludtam volna az Európai Nagydíjat. Sebastian Vettel hozta a kötelezőt poleból, ha megnézzük az eddigi győzelmeit, akkor leginkább így volt eredményes, mezőnyben azért ő is hibázik, és rendre eltűnik. A McLaren helyzetkihasználása meg zseniális, gyakorlatilag mindkét versenyzőjüket még sikerült delegálniuk a dobogóra, mielőtt a komplett mezőny eltűnt volna német-angol meccset nézni a boxok és motorhomeok mélyére.

Ami említésre méltó, hogy a főnixmadárként újjászületett Lotus csapat úgy döntött, hogy márpedig ez lenne akkor is az 500. futamuk, és ezen apropóból elhívták a Chapman családot is a versenyre. Érdekességként említem meg, hogy a Ferrari 1992-ben pont a Hungaroringen futotta meg az 500. futam elindulását. És hogy miért is lenne büszke Tony Fernandesre Colin Chapman? Nos a malájziai üzletember megtehette volna, hogy az akkor már nyíltan is végnapjait élő Toyota F1-es csapatát felvásárolja, átmatricázza, és azzal indul neki nagy Forma-1-es kalandjának. Azonban ebben ő semmi kihívást nem talált, ő 0-ról, az alapokról akart építkezni, és azt kell hogy mondjam, jó úton haladnak, az egész szakma őket tartja jelenleg egyedül alkalmasnak arra, hogy hosszabb távon is gyökeret verjenek a királykategóriában, és rövidesen akár pontokért küzdjenek. Ehhez képest ha megvizsgáljuk az újonc csapatok eredményességét, meglepő módon az épp hogy csak elindulni képes Hispania Racing Team áll az élen a külön bajnokságukban, köszönhető ez Karun Chandhoknak, aki vezeti is ezt a statisztikát egyéniben. Az indiai még ha lassú is, legalább konstans, és rendre beér, még ha néha látványosan fel is tart gyorsabb versenyzőket, vagy összeakad ezzel-azzal. Legendás felmenőkkel büszkélkedő csapattársa ezen összehasonlításban az utolsó, hiába gyorsabb már nem először nemcsak a saját csapattársánál, hanem akár a Virgint hajtó honfitársánál, di Grassinál is. A HRT egy körön pocsék, zabálja a gumit, újra kellene tervezni a kocsi hátulját, és új első légterelő kellene a gépre, azonban sajnos a következő futamra is csak egy újabb tankrendszert, és elektronikát tudnak csak felmutatni, így nagyobb előrelépésre továbbra sem lehet tőlük számítani. Továbbra is fixa ideám, hogy a csapat rövid időn belül Németországban fog landolni, és Kolles néven. Versenytempóban viszont rendre meglepik a másik két újonc csapatot, az alaposan félretervezett Virgint általában le is előzik, a Lotus meg sokszor elintézi önmagát.
Ezúttal nem Trulli, hanem Kovalainen volt az aki inkább problémát okozott, és ennek kárát most épp az élmezőnyhöz épp csatlakozni kívánó Mark Webber volt, miután a rajtját pokolian elrontotta. A kerekek összeértek, az ausztrál Bessenyei Pétert megszégyenítő piruettet mutatott be, majd szerencsésen ért véget a kalandja a gumifalban. Az esetnek kárát látta még egy reklámtábla is, melyet Webbo leszedett, azonban ez a baleset megint csak elgondolkodtatott, feltehetően nemcsak engem, hogy jó-e hogy a Forma-1-ben még mindig szabadon futnak a kerekek, "burkolat" nélkül. Az egyik fő konkurencia "open-wheel", azaz szabadon hagyott kerekű szériánál az Indycarnál is elnézegetvén a 2012-es tervrajzokat melyeket leadtak a kasznigyártó cégek, arra a megállapításra juthatunk, hogy ezzel a problémával mindenki foglalkozott. Különösen a Delta Wing, illetve a Swift cégek koncepcióján látható az ezen problémák kiszűrésére való törekvés.

Érdemes a szaltót bemutató versenyzők közül bemutatni néhány esetet.

Kezdjük is rögtön az előadást az egyik legnagyobb tragédiát okozó balesettel: Le Mans, 1955.



Pierre Levegh Mercedese hozzáért Macklin versenyautójához, (pedig beburkoltnak tekinthető mindkét versenyautó!) majd egy földbuckának csapódva felrepült a levegőbe és a nézők közé csapódott. Meghalt 85 nézőt és 100 feletti a sérültek száma is...

A problémát az okozta, hogy az akkori autóknak már szűknek bizonyult az az egyenes, és a pit nem volt elválasztva a versenypályától. Három kocsi meg úgy, hogy valaki lassan hajt ki éppen a boxból persze problémát okozott. A földbuckás nézőtér elválasztás is idejét múlta már akkor, mivel jelentősen gyorsabbak lettek az autók, mint mondjuk a 20-as években, és így inkább csak kiváló "ugratóként" szolgált a nézők közé...

A baleset miatt a Mercedes évtizedekig nem tért vissza az autósportba, Svájcban pedig 2007 nyaráig tiltva volt hivatalosan az autóversenyzés.
Ugorjunk egy jó nagyot az időben, és a klasszikus, de hasonló Gerhard Berger - Riccardo Patrese 1992-es portugál találkozóját csak tekintsük meg, különösebb kommentár nélkül.  



Alig egy évvel később csapattársak találkozásánál Christian Fittipaldi mutatott fel hátraszaltós bemutatót Monzában, sőt a célba is így ért be!



És el is értünk hétvégi hősünkhöz, Mark Webberhez, ki 1999-ben a Mercedes gyári versenyzője volt prototípus bajnokságban, és a helyszín ezúttal is a baljóslatú Le Mans pályája. Már szerdán a szabadedzésen fejére állította az ausztrál a németek mint utólag kiderült csúnyán félretervezett autóját, ami akkor a tetején landolt, és összetört. Akkor még pontosan nem lehetett tudni, hogy az a probléma, hogy bizonyos fennálló tényezők esetén alákap a levegő a "bad"-lólemeznek, és a leszorítóerőt 0-ra redukálván kéretlen és fizetetlen hullámvasútra  rakja a meglepődött versenyzőt. Ez annyira meglepett akkor mindenkit, hogy az akkori hétvégén erről az esetről le is maradt a közvetítés, ráádásul másik autóval nem is ütközött, elég csak Norbert Haug elképedt arcát figyelni, minden rá van írva.



Az időmérőn Webber ismét fejre állítja a kocsit, kisértetiesen hasonló körülmények között, nem is indult a versenyen. A baleset 2:32-nél látható:



Végül a 24 órás futamon a Mercedes a csapattársával Peter Dumbreckkel is ezt csinálja, oltári szerencse hogy nem volt a környéken néző, vagy pályamunkás, mivel pályán kívül ért véget az eset.



Webbonak tehát már van tapasztalata az ilyen típusú balesetekben. És egyik sem az ő hibája volt. Hogy Kovalainen esetleg most kicsit féktesztelni akarta-e a kollégát,vagy csak tényleg a két autó közötti jelentős sebességkülönbség kellett az újabb pörgéshez, nem fogjuk megtudni. Azonban pont az ilyen jellegű baleseteket szeretnék megelőzni az Indycarnál azzal, hogy nagyobb védettséget kapnának elsősorban a hátsó gumik az új tervezésű 2012-es kaszniknál.

Alacsonyabb szériákban sajnos az ilyen manőverek akár halálos balesetként is végződhetnek, volt is rá sajnos számtalan példa, ettől most megkímélném a kedves olvasót. De például ezt az "élményt" megtapasztalhatta már Bruno Senna is, még egy brit Forma-3-as versenyen 2006-ban Snettertonban. Nem sokon múlt, hogy a felemelkedő versenyautó ne kapja telibe a pálya felett átívelő hidat.



Ami biztos, hogy a soron következő FOTA találkozón témaja lesz az eset a sportban résztvevő csapatoknak, mint ahogy az ismételt felülvizsgálata is a Safety Carra vonatkozó szabályoknak. A Ferrari most kicsit segget csinált a szájából, és kígyót békát kiabál az előnyt szerzett csapatokra, valamint a komplett királykategóriára, kiállván első számú versenyzője, Fernando Alonso vélt sérelmeiért. Mondjuk pont a spanyol jobban tenné, ha csendben elfogadná az eredményt, mivel egyszer pont hogy nagy haszonélvezője volt egy hasonló esetnek két éve Szingapúrban. És pont ebből kifolyólag méltatlannak gondolom Michael Schumacher méltatlankodását is.

Következik a Brit Nanydíj, és szerencsére már csak a Forma-1-ben is jelentős számú németek és brazilokat érinthet a fociláz igazából a jelenlegi állás szerint, mivel könnyen elképzelhető, hogy a két legendás csapat a döntőben találkozik össze, pont a verseny után. Az angolok, olaszok, franciák  már kiszálltak, így minden visszatérhet a rendes kerékvágásba a csapatoknál, és tovább farigcsálhatja  a tizedeket a konstrukciója továbbfejlesztésével. Meglepetésként azonban a spanyolok a fociban és Alonso a Forma-1-ben keresztülhúzhat mindenféle jelenlegi fogadóirodás állást. Ha azt nézzük, hogy Lewis Hamilton, Jenson Button, Sebastian Vettel és Mark Webber is egyaránt 2 győzelemnél jár, akkor most elviekben a spanyol győzelme kell hogy jöjjön a paktumelméletek hívei szerint... 

HIRDETÉS
LEGFRISSEBB ANYAGOK
» A Marussia nem vesz részt az első teszten
» Petrov még reménykedik, hogy lesz helye az F1-ben
» Red Bullos kérdezz-felelek Webberrel
» Nap képe: mellesleg ő Kobayashi nője
» A 2012-es mezőny lesz a valaha volt legjobb?
     
HOZZÁSZÓLÁSOK
 
 
HÍREK TÖBB HÍR
1
2
3
LENCSEVÉGEN TÖBB HÍR
TOPLISTA
NAPI HETI HAVI
SZAVAZÁS
Melyik az eddigi legszebb 2012-es F1-es autó?
Caterham CT01
McLaren MP4/27
Force India VJM05
Ferrari F2012
Lotus E20
Sauber C31
Red Bull RB8
Toro Rosso STR7
Williams FW34
KÉPREGÉNY
381
JÁTÉK
RenaultF1 209
Mike 208
vitez 207
Charzir 206
MiSsOuRi96 206
Dzsoni 204
morozsolt 204
darkdog2 203
pnovak 203
JaniJani 202
a teljes lista
VB ÁLLÁSA
A teljes lista
VERSENYNAPTÁR
Címlap  |   Hírek  |   Lencsevégen  |   Akkor és most  |   Játék  |   Képregény  |   Csatorna TV  |   Sebességláz  |   Videó  |   Vélemény  |   Letöltés
RSS  |  Add to Google  |  Médiaajánlat  |  Adatkezelés  |  Jogok  |  Alapelvek  |  Impresszum