|
|
|
|
Fastest Slap: Brazil és Abu Dhabi GP-ről szubjektíven |
|
|
|
| 2011. január 31. 21:22 | Szöveg: Vámosi Péter | Fotó: F1 Csatorna |
|
|
|
| Vettel gyorsan nyert kétszer, és a legfiatalabb bajnoka lett a sportnak. Utolsó Fastest Slapot olvashatják el itt külön véleményként. |
|
|
|
Ami a mai Forma-1-ben ritka, az a korrektség, és főleg az hogy ez a hozzáállás kifizetődő, sőt bajnoki címet ér! Ugyanakkor szentként se szeretném beállítani az osztrák csapatot, hiszen ott is, kőkeményen jelen van a csapatutasítás kevésbé nézőbarát eszköze, mely ismét engedett dolog az idei szezontól, kiváló alapanyagot biztosítva a médiának is a vagdalkozásra. Ugyan a RedBull megtehette volna azt, hogy Brazíliában előre zavarja Webbert, ezzel is segítve őt a bajnoki pontversenyben, azonban ezt nem tették meg. Sütkérezhettek a korrektség dicsfényében, továbbá jelentősen nyitva hagyták ezzel a bajnokaspiránsok kapuját. Ekkor persze még senki nem sejtette, hogy Mark Webbert vállsérülés is hátráltatja, mivel a saját csapata előtt is eltitkolta azt. Viszont látszott, főleg az utolsó versenyen az, hogy enervált lett az ausztrál, egyáltalán nem tűnt olyannak, mint aki a 2010-es címért valóban küzd. Vettel viszont szárnyalt, és köszönhetően annak, hogy Vitaly Petrov a hungaroringi előadása után ismét magára talált, és jelentősen feltartotta a törtető Fernando Alonsot - a németek második világbajnoka lett. Petrov ennek az előadásnak (és a rengeteg orosz támogatónak) is köszönhetően megőrizte az álládát 2011-re is, Alonso meg miután kidühöngte magát, szakállt eresztett. Röviden talán ennyi elég is a krónikáknak a tavalyi végkifejletről. Menjünk végig utoljára a 2010-es listán, ki hol mit nyújtott!
Sebastian Vettel, a végén nevetett egyszer, de igencsak hangosan. A csapat egyértelműen mögötte állt, ugyanakkor néha rettenetesen elszerencsétlenkedte maga vagy a csapat a saját versenyét. Éppen csak meglett az egyéni cím, viszont relatíve szépen, olyan szintű team orderről mint a Ferrari esetében általános, nem beszélhetünk róluk. A sikerszériának egyértelmően folytatódnia kell idén, kérdés mit hegeszt össze Newey...
Fernando Alonso első évét töltötte a Forma-1 dream teamjében, ahol nagy pénz a nagy focihoz mindig megvan, azonban nem sikerült neki az első nekifutásra, amiért mindent és mindenkit - még saját balesetéből felépült csapattársát is - beáldozták. Év vége felé összekapta magát a csapat, azonban egész évre ez kevés volt, még ha egy emberes csapatként is funkcionáltak.
Mark Webber az, aki meglepte saját csapatát is azzal, hogy konstans eredményével majdnem világbajnok lett, és megtörtént az ami igencsak ritkán a Forma-1-ben, hogy a másodszámú versenyző viszi el a prímet, kis túlzással. Ha a vállsérülése nem hátráltatja év végén, lehet hogy majd 30 év után ismét ausztrál versenyzőnek örülhetünk. A tradicionális pályák az erősségei, a "Tilkedrom"-okban elverte őt ifjú csapattársa, hiába no, Playstation generáció...
Lewis Hamilton megdöbbentő versenyeket futott idén, akart, nagyon akart, és néha pont emiatt pórul járt, és a pontversenynek hála rengeteg pontot "dobott el" így magától. Ennek ellenére ugyanúgy mint Vettel, ő is az utolsó versenyig életben tartotta a bajnoki reményeit, azonban alatta már nem Newey autó volt. Azzal Lewis is behúzta volna.
Jenson Button tisztességesen helyt állt. Mindenki leírta előre év elején, hogy hiába bajnok, házon belül is felmossák vele a padlót. Nem maradt szégyenben az űber tehetség Hamilton mellett, sőt kifejezetten jó a hangulat az egykoron túl komor volt McLarennél. Egyértelműen a legjobb, legszeretnivalóbb páros jelenleg a mezőnyben a két angol, és ezt a szponzorok is érzik, egész évben remek reklámfilmekben lehetett követni a kalandjaikat.
Felipe Massa az, akit jelentősen megaláztak, immáron nem először, a Ferrarinál a tipikus brazil sors jár neki. Még azt a versenyt sem nyerhette meg, amit önerőből kikapart, ráadásul borzalmas balesetének az évfordulóján rendeztek. Mielőbb el kell tűnnie ebből a csapatból, hogy megkezdhesse másodvirágzását, ahogy egykoron elődje, Rubens Barrichello is tette ezt Ferraris évei után.
Nico Rosberg is szép meglepetést okozott azzal, hogy kis híján kétszer annyi pontot szerzett, mint legendás csapattársa. Egy jobb technikával egyértelműen Ő is nagydíj győzelmekért harcolhatna, sőt szerintem érettebben versenyez, mint a világbajnok Vettel. Ha a Mercedes összekapja magát, meglepetést okozhat...
Robert Kubica miután hülyére vették a BMW-nél, végre talált magának egy csapatot, ahol komolyan veszik, és minden kívánságát lesik és teljesítik. Egymaga hozta be a vállán a Renault csapatot olyan pozícióba, hogy most már Lotusként is indulhatnak, még komolyabb tervekkel. Ha jól sikerül a konstrukció, 1-1 futamon akár az első helyért is mehet a derék lengyel, azonban továbbra sincs világbajnoki címre képes technika alatta...
Michael Schumacher az, aki jött látott, nem győzött ... és lebőgött. Rettentően idegesítőek voltak az idei nyilatkozatai, a nagyképű tanáruras, cinikusan fanyar mosolygással próbálta ellensúlyozni azt, hogy minden téren alulmaradt, nemcsak csapattársával szemben, hanem sokszor újoncok is ha épp a közelében jártak, rendre állva hagyták. Lehet magyarázkodni, hogy a szimulátorban rosszul volt, vagy a nyaka fájt, vagy hogy nem feleltek meg a gumik. Lényegtelen. Ledöntötte egy év alatt azt szobrát, amit 15 éven át fényesre csiszolt. És már most szólok, hogy nehogy meglepetésként érje a rajongóit: idén sem fog neki teremni babér...
Rubens Barrichello az elnyűhetetlen. Túl a 300-adik futamán is életben tart egy olyan csapatot, amiről lassacskán lemond a szakma is legendás múltja ellenére is. Vannak kiemelkedő megmozdulásai, ugyanakkor néha még mindig olyan amatőr hibát vét, hogy abba még egy zöldfülű újonc is belepirulna...
Adrian Sutil jól szerepel, igazán megérdemelne egy nagycsapatot, ahol megmutathatná, hogy győzelemre is képes. Tipikus esete a rossz managelésnek. Idén se várjunk tőle csodát, bár biztos lesznek jó, figyelemre méltó versenyei.
Kamui Kobayashi az, aki miatt érdemes volt leülni sokszor a tv elé. Parádésan előzi meg versenytársait, ellentátben az eddigi japán hagyományokkal. Küzd, bátor, lehetetlen helyeken előzgeti a többieket, Peter Sauber ismét talált egy csiszolatlan gyémántot a sportnak. Meglepetést okozhatnak idén is, ráadásul kezdenek a szponzorok is ismét mögéjük állni...
Vitaly Petrov az első orosz aki bejutott a nyugati világ burzsuj úri sportjába. Rengeteget hibázott, olyannyira hogy többször is menesztésén gondolkodtak, azonban elég volt egy verseny, az utolsó - és mindenki róla beszélt. Idén sem lesz jelentősen jobb, kevesebb hibával stabil pontszerzővé is válhat, azonban Kubicához nem mérhető, még ha az orosz nagyképűen ki is jelentette azt, hogy nem tanult a lengyeltől semmit... Dehogynem. Ő lett móresre tanítva.
Nico Hülkenbergtől mindenki el volt ájulva, hogy hűű, így meg úgy és bajnok a GP2-ből, hát az éve felemásra sikeredett. Voltak botrányos hibái amin még alacsonyabb szériákban is fetrengenének a röhögéstől, ugyanakkor mégiscsak indult az élről is az évben. Kár hogy nem kapott még egy év bizalmat a csapattól, dehát a pénz nagy úr, így mennie kellett a Williamsből.
Vitantonio Liuzzi az, akit tényleg nem értek. Visszaküzdötte magát a mezőnybe, miután az STR-ből kibukott. Ott egy laza playboy bohóc volt, a Force Indiába meg beszürkült, mind megjelenésben, mind pontokban jelentősen elmaradva csapattársától. El is küldték, és innen még nehezebb lesz a visszaút az utolsó F-3000-es bajnoknak...
Sébastien Buemi aki gyenge bemutatkozó éve után még inkább leeresztett. Ez másodévesként kevés. Év vége felé a dj csapattársa is rendre jobb eredményeket szállított. Billeg is rendesen a versenyzői üllése...
Pedro de la Rosa, aki immáron sokadik csapatánál próbálkozik a teljesen felesleges visszatéréssel. Öreg is, és az újonc csapattársa még év közben "kivégezte". Tesztpilótának jó, de már nem versenyképes.
Nick Heidfeld az aki pont de la Rosat váltotta, és ironikus, hogy pont ugyanannyi pontot szereztek. A németnek erre persze jelentősen kevesebb versenyen volt lehetősége, ráadásul már javarészt a kolléga által legyilkolt motorokkal. Megérdemelne még egy évet, azonban Heidfeldnek még marketing értéke sincs, szinte eladhatatlan, túl szerény, ő csak a munkáját végzi típus, botrány és sallang mentes.
Jaime Alguersuari az igazi partyarc, a magyar közönség is megcsodálhatta hobbimunkásságát. A pályán ha még jobban koncentrálna, hozhatna komolyabb eredményeket is, nos erre idén lesz lehetősége bőven, mvel a Scuderia Toro Rosso inkább őt támogatja, mint Buemit.
Heikki Kovalainennek abszolút jót tett a csapatváltás, és a legjobb újoncnak bekormányozta a Fernandes-féle Lotus alakulatot. Ő lesz az, aki először pontot szerezhet a régi-új Team Lotusnak, és már előre dörzsölöm a tenyerem, ahogy borulnak a statisztikák és minden szerkesztő fogja a fejét az almanachok fölött görnyedve, hogy most akkor melyik Lotus pontjait konkrétan hova is írják....
Jarno Trulli ellenben ugyanennél a csapatnál leszerepelt, annak ellenére hogy voltak jobb pillanatai is. Kiöregedett, enervált, unja is, látszik rajta. Év végével valószínűleg mennie kell, lehet hogy jobban is járna azzal, ha szerencsét próbálna Amerikában.
Karun Chandhok nálam az év újonca. Mindamellett hogy nem várt módon jobban szerepelt híresebb felmenőkkel bíró csapattársánál amíg erre lehetősége és pénze volt, még közvetlen is, és újságíró-riporterként sem utolsó. Megérdemelne valami komolyabb lehetőséget, azonban erről úgy néz ki, idén már biztosan lecsúszott.
Bruno Senna ugyan megpróbálta öregbíteni a Senna nevet, azonban a lehető legrosszabb helyen kezdte. A HRT konstrukciója nem egy Toleman-HART, ez kiderült. Ugyan ő is a végelszámolásnál jobb lett a két Virgines pilótánál, sőt ő volt az aki pályán kétszer is megelőzte di Grassit, mindenki többet várt tőle. Ez a teher olyan nagynak bizonyult, hogy idén ő is hoppon marad, pedig megérdemelne egy lehetőséget még, pontokra képes technikával...
Lucas di Grassi lett papíron a jobb Virgines, mégis mennie kellett, elfogytak a személyes szponzorai. Nagyon maradandót nem alkotott, ő is ugyanúgy meghatározhatatlan jelenleg, hogy mire lett volna képes, mint Senna vagy Chandhok, egy jobb versenyautóval.
Timo Glock lett a legrosszabb teljes évet futott versenyző, ami méltatlan hozzá, ennél többre képes. A Virgin ha nem szedi össze magát innen tuti lelép, kérdés hogy a rég nem látott eredményei láttán bárki is ad-e neki újabb lehetőséget...
Sakon Yamamoto, aki feleslegesen eltapsolt 5 milliót és beéregetett a HRT csodájával az utolsó helyen. Erre semmi szükség nincs.
Christian Klien, ugyan nem sokszor kapott lehetőséget, de akkor élt vele, és a lehetőségekhez képest jó eredményeket ért el. Megérdemelne bárhol ismét állandó lehetőséget.
Ezen cikkel megszűnik teljes mértékben a Vélemény rovat, no nem azért mert nem számítana a mi, vagy akár Ti véleményetek, hanem beépül a hírek közé... Aztán hogy hogyan lesz ez tovább a jövőben? Nos, ezt még mi, a szerkesztőség sem tudjuk...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| TOPLISTA |
|
 |
|
|
 |
| |
|
|
|
|
| SZAVAZÁS |
|
|
|
| KÉPREGÉNY |
|
|
| JÁTÉK |
| refik |
93 |
| Daimler04 |
90 |
| darkdog2 |
90 |
| Zsuzsi |
90 |
| Vöry96 |
89 |
| dereri |
88 |
| maszika291 |
88 |
| Mima |
88 |
| Prücsök |
88 |
| vitez |
88 |
| a teljes lista |
|
|
|
|
| VB ÁLLÁSA |
| 1. |
Vettel
|
61
|
| 2. |
Alonso
|
61
|
| 3. |
Hamilton
|
53
|
| 4. |
Räikkönen
|
49
|
| 5. |
Webber
|
48
|
| 1. |
Red Bull
|
109
|
| 2. |
McLaren
|
98
|
| 3. |
Lotus
|
84
|
| 4. |
Ferrari
|
63
|
| 5. |
Williams
|
43
|
|
|
| A teljes lista |
|
|
|
|
|
|
|
|
Wheldon, Mohammed Ben Sulayem, Villeneuve, Maylander, New York, Durango, Graham Hill, gp3, Esteban Guerrieri, Bridgestone, Susie Wolff, Jaguar, Baghetti, Szalay Balázs, DRS, Kovalainen, Johanson, Hans Herrmann, Michelisz Norbert, Imola, Herman Tilke, von Trips, Baguette, Keimola, Panis
|
|
|
|
|