Próbálom az értéket keresni a múlt hétvégi Formula Unalomban, de sehogy sem akadok rá. Szerencsére társasággal néztem a versenyt, így legalább volt kikkel beszélgetni az esemény alatt. Baljóslatú volt, hogy amikor beültünk a kocsmába, egy már hangulatban lévő tag megkérdezte a verseny végeredményét, úgy egy órával rajt előtt, persze poénból mondtunk neki valamit. Nos, 90%-ban stimmelt az előre megjósolt végső sorrend. Ha valóban ennyire kiszámítható lesz az egész versenyév, tőzsde helyett kiváló befektetésnek ajánlom a nagydíjak végeredményére köthető sportfogadást.
A hétvége legnagyobb izgalmát abszolút a Hispania Racing Team okozta számomra, pokolian komoly vállalás volt ennyire felkészületlenül ellátogatni a sivatagba. Az még hagyján, hogy a kocsi shakedownja gyakorlatilag pénteken történt, akkor röffentették be először Bruno Senna autóját, de ami végképp hardcore volt, az az indiai Karun Chandhok esete, a spanyolok által biztosított technikával. A kocsit gyakorlatilag ott kalapálták össze, 38 órányi megfeszített munkával, és Karun gyakorlatilag a 0 km-es technikával azonnal kénytelen volt teljesíteni az időmérő edzésen, mert addigra sikerült a dolgokat nagyjából a helyükre rakni. Senna később nyilatkozott is, hogy gyakorlatilag semmi mással nem törődtek a hétvégén, csak azzal, hogy guruljon. Az indiai viszont nem viccelt, és azonnal rálépett a gázpedálra, olyannyira hogy egyenesekben hozta gyakorlatilag a későbbi győztes Ferrari csapat sebességét. Az eredménye utolsó helyre lett elegendő, 1.5 másodperccel lemaradva ismert nevű csapattársától, ami a körülményeket figyelembe véve bődületesen jó teljesítmény.
További ínyencségek a csapat háza tájáról: Egyértelműen rosszul volt beállítva minden, a kocsik alulkormányzottak voltak, valamint zabálták a gumikat. Senna azért indult a boxból, mert így a szabályzás értelmében hozzányúlhattak a kocsihoz, és máris ez hozott a konyhára, Bruno a versenyen már "csak" 9 másodperccel ment rosszabb köridőket a verseny elején vezető Sebastian Vetteltől. Szerinte Melbournere már javulás várható, mert további 1 másodpercet hozhatnak majd azzal, ha végre a pályának megfelelően elkezdik beállítani a szürkés szamarat. Az ő kerékcseréjük a többi csapatához képest egyértelműen egy lassított felvétel volt, mentségükre szóljon, hogy először gyakorolták ezt. Ami a legkomolyabb: a telemetriájuk sem működött tökéletesen, így még a Senna által versenyben teljesített 18 körből (melynek egy kb. 5 centet érő kábelborítás vetett véget) sem tudnak kinyerni hasznos adatokat a kocsira vonatkozóan, mert - és most jól kapaszkodjon mindenki! - csomó érzékelő szenzorhoz még nincs megírva a jeleket feldolgozó szoftver!
Foglalkozzunk kicsit a versennyel is. Az, hogy márkakupásodunk évek óta, egyre több az egységes alkatrész, még bőven Max Mosley találmány, ezt hétfőn a komplett szakma megköszönte gyakorlatilag, sőt a versenyzők is unalmasnak tartották az előadást. A tankolás betiltása és a keskeny gumik azt eredményezték, hogy gyakorlatilag mindenki ráhajtott arra, hogy az időmérő edzésen elért pozícióját tartsa. Gyakorlatilag mire kezd ürülni a tank, a gumi elfogy, jelentem örülünk hogy versenyben vagyunk! A nemcsak általam szidott remek új pontrendszer sem tett senkit motiváltabbá. Hamilton előzött egyet annak köszönhetően, hogy előbb állt ki mint Nico Rosberg, aki a Mercedesével jó ideig kolbászolt 2008 világbajnoka előtt. Ráadásul a friss gumi is jobb az első körben. Így lényegében megtörtént az előzés. Kubica próbálkozott még a mezőnyben néha látványosabban, azonban egyéb említésre méltó nagyon nem történt.
Amit rettentően sajnáltam, hogy nem derülhetett ki, hogy valóban jól taktikázott-e Adrian Sutil, aki egyedüliként az első tíz rajtoló közül a keményebb keverékűt választotta. Ami viszont végképp elrontotta a játékot, az most sajnos a Bridgestone volt: egyszerűen a lágy gumikeverékük is "túl jó" volt, röhögve teljesítettek velük többen is a féltávon is túl.
A szokásos cirkusz megy, hogy már megint kin milyen újítást tiltsanak be, az érintett területek: a slágertéma diffúzor, illetve a McLaren hátsó szárnya, tehát a wokingi csapat duplán is érdekelt. Ami kicsit meglepett, hogy a titkos esélyesnek is gondolt Sauber csúnyán befürdött, és mindkét versenyzőjük kiállni kényszerült hidraulika problémával. A Virginek éretlensége eddig is közismert volt, a Lotus viszont kellemes meglepetés, dőlnek is a szponzorok, és ha minden igaz, sikerült egy "nagy halat" is fogniuk: a Petrobras ismét visszatérne a királykategóriába.
Az élcsapatok közül mindenki hozta az elvártakat, érdekes lett volna látni egy Vettel-Alonso csatát, ha a németnek nem lettek volna gondjai, ugyanakkor a McLaren is ha megtalálja a megfelelő beállításokat az adott pályára, és nem "pattog" a kanyarok többségében a konstrukció, akkor ő is bele szólt volnani a versengésbe. Mély tisztelettel és elnézést kérve a másik angol rajongóitól: Button nem.
Érdemes összevetni a Mercedes párosa teljesítményét is: Schumacher egyáltalán nem tudta egyelőre megmutatni fiatalabb német kollégájának, hogy mitől is Ő "a" Schumacher, elporoszkált szépen a mezőnnyel, beleszürkülve konkrétan. Gyakorlatilag amire jelenleg alapozhat, az az ősi "Lauda taktika": megvárja míg az ifjú titánok esetlegesen leharcolják magukat az élről, és ő akkor nevető harmadikként jelentősen több pontokat zsebel be. A sokat megélt osztráknak ez 1984-ben bejött, tehát annyira azért ne írjuk le mindenki Schumiját. Azonban már akkor is volt egy Senna a mezőnyben újoncként, aki kijelentette hogy előzze meg a nagy világbajnok ha tudja, mert hajlott korára és címeire való tisztelettel Ő bizony nem fogja elengedni az akkor elég rossz rajtpozícióból induló bécsi születésű pilótát.
Idén ismét adatott egy Senna, ki az akkor Ayrton által kezelt Tolemannál jelentősen rosszabb konstrukcióban ül, és saját bevallása szerint, már a következő futamon a maximumot fogja kipréselni az autónól. Talán addigra a versenyülése is sikeresebb lesz, mert ezúttal ez is kényelmetlennek bizonyult.
Mint valószínűleg a nézők többségének, a kedvenc tv nézős foteljában fészkelődve, a legjobb alvópozícióhoz... |