HírlevélFacebookTwitter
Regisztráció
Vélemény
Akik nem illenek bele a képbe
NYOMTAT ELKÜLD HOZZÁSZÓL
2009. május 04. 11:00 | Szöveg: Lukács Károly | Fotó: F1 Csatorna
Bourdais, Nakajima, Piquet, Sato, Senna, Sutil
Az európai helyszínekhez érve minden évben beindulnak a találgatások, kik azok, akik félthetik az állásukat a pilóták közül.

Idén nemcsak egy név merült fel, többen sem úgy teljesítenek, ahogy az elvárható lenne, míg mások életük nagy lehetőségét, vagy a második esélyt várják.

Napok óta folynak a találgatások Nelson Piquet jr. sorsáról a sajtóban. Sokak véleménye szerint a fiatal brazil a szériában töltött második évében sem üti meg a mércét. Nem feltétlenül jelent biztos karriert, egy világbajnok szülő gyerekeként F1-es pilótának lenni. Úgy vélem, ifjabb Piquet nem igazán tudott élni a lehetőséggel, amit a Renault csapata biztosított neki, így jogosak a felvetések, melyek szerint napjai meg vannak számlálva a csapatnál. A fiatal brazil védelmére el kell mondani, hogy egy kétszeres világbajnok csapattárs mellett nem is egyszerű versenyezni, valamint a francia istálló sem tudja tavaly év végi formáját hozni eddig. A csapat adott egy második esélyt a versenyzőjének, miszerint idén bebizonyíthatja, hogy megérdemli ülését a F1-ben. Ez a bizonyítás nem igazán jött eddig össze a háromszoros világbajnok fiának: sorra látogatja a pálya szélét, és a kockás zászlóval sincs mélyreható ismeretsége. A találgatások nem véletlenek, úgy vélem ezt a teljesítményt a helyére ácsingózó újoncok közül is tudná hozni bármelyik.

Lehetséges utódként felmerült Bruno Senna neve, aki már az idén kaphatott volna szerződést a sportágban, azonban a Honda váratlanul csődöt jelentett, így nem maradt számára hely, mivel Ross Brawn rutinos honfitársa megtartása mellett tette le a voksát. A nagy Ayrton unokaöccse régóta nagy figyelmet kap, legkésőbb jövőre biztosan helyet kap a száguldó cirkuszban, ahol majd bebizonyíthatja tehetségét.
Másik jelöltként a szintén brazil Lucas di Grassit emlegetik, aki tavaly meggyőző teljesítményt nyújtott a Forma-1 előszobájának számító GP2-es sorozatban. Kérdés, hogy ennyi tapasztalat, valamint a francia gyár támogatása elég lehet-e egy ülés megszerzéséhez a Renault-nál...

A Williams-Toyota Kazuki Nakajimája is aggódhat helyéért. Ő szintén a volt F1-es pilóta apuka közreműködésével, és az istálló motorszállítójának támogatásával kapott lehetőséget Frank Williamstől. A japán tavaly szerzett ugyan pontokat, de idén eddig messze elmarad Nico Rosberg (szintén világbajnok-csemete) teljesítményétől. Vezetési stílusán látható némi fejlődés, már nem mondhatni, hogy esik-kel a pályán, azonban nem tud elég gyors lenni és jó eredményeket elérni. Hozzá kell tegyük, hogy a csapat sem muzsikál olyan fényesen, mint ahogy azt a szezon elején beharangozta a közvélemény. Szülőhazájában sem örvend olyan nagy népszerűségnek egyetlen japán pilótaként, de soha nem volt titok, hogy Nakajima csak a Toyotának köszönheti, hogy Sir Frank idén is megtartotta. Mindennek fényében nem lenne meglepetés, ha útilaput kötne a lábára az angol vezetőség, és helyére a szintén Toyota-kegyelt és GP2 Asia győztes Kamui Kobayashit ültetné be a kormány mögé. Kobayashi kevés rutinnal rendelkezik ugyan, de 0 pontot ő is tudna szerezni.

A Toro Rosso tavaly első futamgyőzelmét megszerezve sokkolta a világot Monzában. Idén sem okozott kis meglepetést Buemi szép teljesítménye. Elképzelhető, hogy a Minardi romjain felépült kiscsapat Vettel után egy újabb gyöngyszemet tudhat a soraiban. A fiatal és rutintalan svájci tündöklése igencsak fejtörést okoz francia csapattársának. A rutinos, négyszeres Champ Car bajnok is jó példa arra, hogy a Forma-1-ben nem feltétlenül boldogul a más szériából érkezett pilóta. Emlékezzünk csak 1999-ben szegény Alex Zanardira, aki jó teljesítményének köszönhetően kapott szerződést annak idején a Williams csapattól, az első osztályban azonban nem sokra vitte. Az olasz azóta elvesztette lábait egy balesetben és ennek dacára továbbra is versenyez a WTCC-sorozatban. Eszemben sincs bántani őt, csak összehasonlításként tértem ki rá. Sebastien Bourdais keményen megküzdött állásáért a szezon előtt, bár lehet, hogy Franz Tost lassan rájön, hogy nem döntött jól, mikor őt választotta. A második szezonját taposó francia idén 1 pontot tud felmutatni, de az időmérőkön rendre megalázó vereséget szenved kollégájától. Mindezek ellenére Bourdais feje felett nem törnék pálcát, hiszek benne, hogy képes lehet jobb teljesítményt is elérni ennél, ámbár a helyére pályázó Takuma Sato is egy igen jó képességű versenyző.

Sato az örök mosolygásával és udvariasságával kivívta az újságírók tiszteletét, míg a Hondánál töltött évei alatt mutatott agresszív (kamikaze) stílusával megosztotta a kollégák és a rajongók táborát. A Super Agurinál töltött szezonok alatt azonban már egy jóval érettebb versenyzést mutatott be, megszerezve ezzel az istálló első pontjait. Felejthetetlen, amikor a 2007-es Kanadai Nagydíjon Alonso McLarenjét előzte a japán. Véleményem szerint Sato a három versenyző bármelyikénél jobb teljesítményre lenne képes, ha bizalmat szavazna neki egy csapatfőnök újból.

Megemlíteném még Timo Glock esetét is: 2004-ben beugróként debütált a Jordan istállónál, majd több éves szünet után leszerződtette a Toyota csapat, ahol most dobogós helyekért küzdhet. Kísértetiesen hasonlít Giorgio Pantano története az övéhez, aki már szintén megjárta az F1-et (habár nem nyűgözött le senkit a teljesítményével) és újabban igen jól teljesít a GP2-ben, és vissza szeretne kerülni a királykategóriába. Megemlíthetnénk még a brit Gary Paffett nevét is, aki tesztlehetőséget is kapott a McLarentől, és Hamiltonnal együtt kopogtattak a csapatnál a 2007-es szezon előtt, Ron Dennis választása (nem véletlenül) az immár világbajnok Hamiltonra esett. Paffett is egy a sokból, aki meg szeretné mutatni mire is képes.

Nico Rosbergről mondják azt debütálása óta, hogy egy erősebb csapatnál is megérdemelne egy pozíciót mindenképpen. Rosberg mellett honfitársáról, Adrian Sutilról is ezt gondolom jó ideje. A Force India pilótájának sikerült megragadnia és pontokat gyűjteni a sportágban, előrébb lépnie azonban még mindig nem. Ő már ugyan nem fiatal, viszont több rutinnal rendelkezik sok nagyobb csapat versenyzőjénél, így elgondolkozom rajta néha, többre lenne-e képes egy erősebb csapat pilótájaként. Úgy gondolom ő is megérdemelne egy jobb helyet a versenyzésre, azonban erre kicsi az esélye.

A Forma-1 egyfajta elit osztály: évente 22 „tanulónak” adatik meg a lehetőség, hogy tanuljon benne. Kevés a hely, viszont nagy a választék fiatal és ambiciózus versenyzőkből. Évről-évre egyre több, tehetségesnek kikiáltott fiatal döngeti a csapatok kapuit, azonban az áhított esély nagyon keveseknek adatik meg, míg a mellékelt ábra szerint egyesek ki sem érdemelték valójában ezt a lehetőséget…

HIRDETÉS
LEGFRISSEBB ANYAGOK
» Horner kíváncsi az idei Toro Rosso Párosra
» Nap képe: egy újabb fotó az idei Caterhamről
» Petrov mint Pirelli tesztpilóta?
» Íme a 2012-es Caterham, a CT-01
» Jerome D’Amrosio lett a Lotus tartalékosa
     
HOZZÁSZÓLÁSOK
 
 
HÍREK TÖBB HÍR
1
2
3
LENCSEVÉGEN TÖBB HÍR
TOPLISTA
NAPI HETI HAVI
SZAVAZÁS
Neked tetszik a Caterham féle "kacsacsőr"?
Igen, eléggé vad kivitelezés
Igen, bár lehetett volna kicsit stílusosabb
Nem, egyáltalán nem
KÉPREGÉNY
380
JÁTÉK
RenaultF1 209
Mike 208
vitez 207
Charzir 206
MiSsOuRi96 206
Dzsoni 204
morozsolt 204
darkdog2 203
pnovak 203
JaniJani 202
a teljes lista
VB ÁLLÁSA
A teljes lista
VERSENYNAPTÁR
Címlap  |   Hírek  |   Lencsevégen  |   Akkor és most  |   Játék  |   Képregény  |   Csatorna TV  |   Sebességláz  |   Videó  |   Vélemény  |   Letöltés
RSS  |  Add to Google  |  Médiaajánlat  |  Adatkezelés  |  Jogok  |  Alapelvek  |  Impresszum