Regisztráció
Ferrari
Felipe Massa, a Forma-1-es Ferrari brazil pilótája azt mondta, hogy csapattársának, a spanyol Fernando Alonsónak még van mit tanulnia a csapatnál.
Massa: Alonsónak van még mit tanulnia a Ferrarinál
Felipe Massa, a Forma-1-es Ferrari brazil pilótája azt mondta, hogy csapattársának, a spanyol Fernando Alonsónak még van mit tanulnia a csapatnál.
2010 | 03 | 11 | 2 hozzászólás
 
A Ferrari tavaly nyáron már lemondott 2009-es autójának továbbfejlesztéséről az F10 fejlesztése miatt.
A Ferrari feláldozta a 2009-es évet a diffúzor oltárán
A Ferrari tavaly nyáron már lemondott 2009-es autójának továbbfejlesztéséről az F10 fejlesztése miatt.
2010 | 03 | 08 | 0 hozzászólás
 
Christian Horner szerint a minél jobb rajthely fontosabb lesz, mint a kíméletes gumikezelés.
2010-ben az időmérő fontosabb lesz a versenytempónál
Christian Horner szerint a minél jobb rajthely fontosabb lesz, mint a kíméletes gumikezelés.
2010 | 03 | 07 | 0 hozzászólás
 
Ugyan Stewart mindig is Mosley kritikusa volt, most azonban az ő pártján áll a Ferrarival szemben.
Stewart megvédte Mosleyt a Ferrarival szemben
Ugyan Stewart mindig is Mosley kritikusa volt, most azonban az ő pártján áll a Ferrarival szemben.
2010 | 03 | 07 | 1 hozzászólás
 
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo elárulta, hogy mindent megtesznek a siker érdekében.
Fernando Alonso: Bahreinben már csúcsformában leszünk
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo elárulta, hogy mindent megtesznek a siker érdekében.
2010 | 03 | 06 | 3 hozzászólás
 
Felipe Massa értetlenül áll az előtt, hogy sokan szerint a Ferrari a 2010-es szezon nagy favoritja.
Massa: Nem az előszezon bajnokai akartunk lenni
Felipe Massa értetlenül áll az előtt, hogy sokan szerint a Ferrari a 2010-es szezon nagy favoritja.
2010 | 03 | 01 | 0 hozzászólás
 
A Ferrari egy kúpformájú kerékanyát fejlesztett ki, amely tökéletesebben illeszkedik a levegőpisztolyba.
Nap képe: A Ferrari megtalálta a bölcsek kövét
A Ferrari egy kúpformájú kerékanyát fejlesztett ki, amely tökéletesebben illeszkedik a levegőpisztolyba.
2010 | 02 | 27 | 14 hozzászólás
 
A Ferrari minden tesztprogramot végrehajtott, így Alonsóék készen állnak a szezonkezdésre.
Alonso: Mindennel kész vagyunk, jöhetnek a versenyek!
A Ferrari minden tesztprogramot végrehajtott, így Alonsóék készen állnak a szezonkezdésre.
2010 | 02 | 27 | 3 hozzászólás
 
Féltékeny középkorú nőhöz hasonlította a Scuderiat az ex-FIA-elnök.
Mosley durván visszavágott a gúnyolódó Ferrarinak
Féltékeny középkorú nőhöz hasonlította a Scuderiat az ex-FIA-elnök.
2010 | 02 | 26 | 2 hozzászólás
 
A nemzetközi sajtóban negatív visszhangot keltett a Ferrari gúnyos támadása, mely az újonc csapatok ellen irányult.
Nemzetközi médiatámadás a Ferrari kirohanása ellen
A nemzetközi sajtóban negatív visszhangot keltett a Ferrari gúnyos támadása, mely az újonc csapatok ellen irányult.
2010 | 02 | 24 | 6 hozzászólás
 
A Ferrari saját honlapján gúnyos cikket jelentetett meg az FIA költségvetési sapkájáról és a nem létező F1-es csapatokról.
A Ferrari gúnyos háborúba kezdett az FIA-val szemben
A Ferrari saját honlapján gúnyos cikket jelentetett meg az FIA költségvetési sapkájáról és a nem létező F1-es csapatokról.
2010 | 02 | 23 | 16 hozzászólás
 
Állítása szerint sosem vezetett jobb autót a 2010-es Ferrarinál a spanyol.
Alonso: Az F10-es az eddigi legjobb autóm
Állítása szerint sosem vezetett jobb autót a 2010-es Ferrarinál a spanyol.
2010 | 02 | 22 | 0 hozzászólás
 
Felipe Massa megint pórul járt, hiszen Alonsóval szemben neki jutott az esős tesztnap Jerezben.
Nap képe: Massa így száguld a bóják között
Felipe Massa megint pórul járt, hiszen Alonsóval szemben neki jutott az esős tesztnap Jerezben.
2010 | 02 | 22 | 2 hozzászólás
 
Fernando Alonso szerint a legújabb fejlesztéssel felszerelt F10-es lesz a leggyorsabb Barcelonában.
Alonso: Hosszú távon mi vagyunk a jobbak
Fernando Alonso szerint a legújabb fejlesztéssel felszerelt F10-es lesz a leggyorsabb Barcelonában.
2010 | 02 | 21 | 63 hozzászólás
 
Ferrari sajátos kerékanyával a szupergyors gumicseréket célozza meg.
A Ferrari szupergyors kerékcseréket ígér
Ferrari sajátos kerékanyával a szupergyors gumicseréket célozza meg.
2010 | 02 | 21 | 9 hozzászólás
 
Jenson Button véleménye szerint jelenleg a Ferrarié a legjobb autó, az MP4/25-ös folyamatosan fejlődik.
Button szerint a Ferrari jobb, mint a Mercedes
Jenson Button véleménye szerint jelenleg a Ferrarié a legjobb autó, az MP4/25-ös folyamatosan fejlődik.
2010 | 02 | 21 | 0 hozzászólás
 
Fernando Alonso Nick Heidfeld és David Coulthard nyomdokaira lépett: pofás pofaszakállt növeszt.
Nap képe: Fernando Alonso szakállat növeszt
Fernando Alonso Nick Heidfeld és David Coulthard nyomdokaira lépett: pofás pofaszakállt növeszt.
2010 | 02 | 18 | 12 hozzászólás
 
Ferrari újdonsült versenyzője jó pár éve Svájcban él, most Luganóba költözött, hogy közelebb legyen Maranellóhoz.
Alonso közelebb költözik a Ferrari központjához
Ferrari újdonsült versenyzője jó pár éve Svájcban él, most Luganóba költözött, hogy közelebb legyen Maranellóhoz.
2010 | 02 | 16 | 0 hozzászólás
 
Felipe Massa cáfolta azokat a híreket, miszerint problémája lenne újdonsült csapattársával, Fernando Alonsóval.
Massa: Alonso intelligens és gyorsan tanul
Felipe Massa cáfolta azokat a híreket, miszerint problémája lenne újdonsült csapattársával, Fernando Alonsóval.
2010 | 02 | 15 | 9 hozzászólás
 
Felipe Massa azt nyilatkozta minap Alonsóról, hogy jobban kellene dolgoznia azért, hogy a Ferrari részévé váljon.
El Mundo: Massa, miért nem fogod be?
Felipe Massa azt nyilatkozta minap Alonsóról, hogy jobban kellene dolgoznia azért, hogy a Ferrari részévé váljon.
2010 | 02 | 12 | 6 hozzászólás
 
A Ferrari mérnökei szerint Alonsóval a közös munka már Valenciában is roppant hatékony volt.
A Ferrari Alonso tapasztalatát ajnározza
A Ferrari mérnökei szerint Alonsóval a közös munka már Valenciában is roppant hatékony volt.
2010 | 02 | 12 | 7 hozzászólás
 
Az F1 Csatorna munkatársa elkísérte a száguldó cirkusz résztvevőit a 2010-es évad első szezon előtti tesztjére, Valenciába.
Exkluzív: Forma-1 tes(z)tközelből - Valencia
Az F1 Csatorna munkatársa elkísérte a száguldó cirkusz résztvevőit a 2010-es évad első szezon előtti tesztjére, Valenciába.
2010 | 02 | 08 | 3 hozzászólás
 
Sokan úgy vélik, hogy Schumacher elárulta a Ferrarit, mikor aláírt a Mercedeshez.
Leleplező kép: Schumi, a kitagadott Ferrari pilóta
Sokan úgy vélik, hogy Schumacher elárulta a Ferrarit, mikor aláírt a Mercedeshez.
2010 | 02 | 08 | 59 hozzászólás
 
Massa és Alonso az élen zárták a valenciai tesztet, ám Luca di Montezemolo óvatosságra int.
Bajnokesélyesek: Ferrari, Mercedes, McLaren, Red Bull?
Massa és Alonso az élen zárták a valenciai tesztet, ám Luca di Montezemolo óvatosságra int.
2010 | 02 | 07 | 0 hozzászólás
 
Ha nincs Fernando Alonso, akkor vajon most is Kimi lenne Massa csapattársa?
Nap képe: Így romlottak Räikkönen kilátásai a Ferrarinál
Ha nincs Fernando Alonso, akkor vajon most is Kimi lenne Massa csapattársa?
2010 | 02 | 07 | 3 hozzászólás
 
Massának az évad végén lejár a szerződése a Ferrarinál, és nem is akar meggondolatlan nyilatkozatokat adni.
Felipe Massa év végén elhagyhatja a Ferrarit
Massának az évad végén lejár a szerződése a Ferrarinál, és nem is akar meggondolatlan nyilatkozatokat adni.
2010 | 02 | 05 | 1 hozzászólás
 
Alonso egy év után visszatért a világoskék színezésű sisakjához, vajon szerencsét hoz neki?
Nap képe: Így feszít a vagány Alonso a Ferrari F10-essel
Alonso egy év után visszatért a világoskék színezésű sisakjához, vajon szerencsét hoz neki?
2010 | 02 | 05 | 46 hozzászólás
 
Kimi Räikkönen helyére Alonso érkezett a Ferrarihoz, a finn után alaposan megszaporodtak a munkálatok...
Räikkönen sok munkát hagyott hátra a Ferrarinál - Fotó!
Kimi Räikkönen helyére Alonso érkezett a Ferrarihoz, a finn után alaposan megszaporodtak a munkálatok...
2010 | 02 | 04 | 17 hozzászólás
 
A Valenciai teszt első két napján Felipe Massa, az utolsón pedig az őt váltó Alonso bizonyult a leggyorsabbnak.
Alonso Massának köszönheti gyorsaságát
A Valenciai teszt első két napján Felipe Massa, az utolsón pedig az őt váltó Alonso bizonyult a leggyorsabbnak.
2010 | 02 | 04 | 9 hozzászólás
 
Fernando Alonso álomidőt autózott Valenciában, ám szerinte korai lenne következtetéseket levonni mindebből.
Alonso: Mi lennénk a favoritok? Nem hinném!
Fernando Alonso álomidőt autózott Valenciában, ám szerinte korai lenne következtetéseket levonni mindebből.
2010 | 02 | 04 | 6 hozzászólás
 
Felipe Massa eloszlatta a Ferrari F10-est ért kritikákat, szerinte minden simán ment a bejáratáson.
Massa: Nincs gond, minden simán ment!
Felipe Massa eloszlatta a Ferrari F10-est ért kritikákat, szerinte minden simán ment a bejáratáson.
2010 | 02 | 02 | 1 hozzászólás
 
A Ferrari úgy döntött, hogy Alonso csak egy napot tesztelhet Valenicában, Massa pedig kettőt.
Alonsónak várnia kell, Massa a kedvezményezett
A Ferrari úgy döntött, hogy Alonso csak egy napot tesztelhet Valenicában, Massa pedig kettőt.
2010 | 02 | 01 | 0 hozzászólás
 
A két patinás csapat ügyfélautókkal segítené ki az újonc istállókat.
Ferrari és a McLaren kisegítené az új csapatokat
A két patinás csapat ügyfélautókkal segítené ki az újonc istállókat.
2010 | 01 | 31 | 0 hozzászólás
 
A diffúzorra vonatkozó szabályok merész megoldásokat engednek meg idén is, mely vitát szülhet.
Idén is diffúzor-botránnyal indulhat az F1-es évad
A diffúzorra vonatkozó szabályok merész megoldásokat engednek meg idén is, mely vitát szülhet.
2010 | 01 | 30 | 1 hozzászólás
 
Felipe Massa, a Ferrari brazil pilótája hétfőn Jerezben kezdi meg a tesztelést az F10-es Ferrarival.
Hétfőn Massa teszteli az F10-es Ferrarit
Felipe Massa, a Ferrari brazil pilótája hétfőn Jerezben kezdi meg a tesztelést az F10-es Ferrarival.
2010 | 01 | 30 | 5 hozzászólás
 
A Ferrari a leleplezett F10-es frissített változatán dolgozik, így vélhetőleg már az F10B-vel vágnak neki az idénynek.
Gyengére sikerült a 2010-es Ferrari?
A Ferrari a leleplezett F10-es frissített változatán dolgozik, így vélhetőleg már az F10B-vel vágnak neki az idénynek.
2010 | 01 | 29 | 8 hozzászólás
 
A Concorde Egyezmény 2012-es lejártával könnyen lehet, hogy a Ferrari is hátat fordít az F1-nek.
A Ferrari csak 2012-ig marad az F1-ben?
A Concorde Egyezmény 2012-es lejártával könnyen lehet, hogy a Ferrari is hátat fordít az F1-nek.
2010 | 01 | 29 | 1 hozzászólás
 
Fernando Alonso és a 2010-es Ferrari F10-es betontorpedó.
Nap képe: Alonso így örül idei játékszerének
Fernando Alonso és a 2010-es Ferrari F10-es betontorpedó.
2010 | 01 | 29 | 15 hozzászólás
 
Komoly kihívást jelent majd a Ferrari pilótáinak a hétszeres világbajnok visszatérése.
Ki lesz a világbajnok: Ferrari, McLaren, Mercedes, Red Bull?
Komoly kihívást jelent majd a Ferrari pilótáinak a hétszeres világbajnok visszatérése.
2010 | 01 | 28 | 4 hozzászólás
 
Az új szabályok miatt rengeteg módosítás, új aerodinamika - bemutatjuk a Ferrari F10-est a fejlesztők szemszögéből.
A Ferrari F10 - ahogy a fejlesztők látják
Az új szabályok miatt rengeteg módosítás, új aerodinamika - bemutatjuk a Ferrari F10-est a fejlesztők szemszögéből.
2010 | 01 | 28 | 1 hozzászólás
 
Összevetettük a Ferrari tavalyi (F60) és az idei (F10) versenyautóinak szemközti fotóit.
Leleplező kép: Ennyit változott a Ferrari tavaly óta
Összevetettük a Ferrari tavalyi (F60) és az idei (F10) versenyautóinak szemközti fotóit.
2010 | 01 | 28 | 19 hozzászólás
 
Mivel Fioranóban meglehetősen hideg időjárás fogadta Felipe Massáékat, így nem tudták kipróbálni az F10-es autót.
Elhalasztotta a Ferrari az F10 bejáratását
Mivel Fioranóban meglehetősen hideg időjárás fogadta Felipe Massáékat, így nem tudták kipróbálni az F10-es autót.
2010 | 01 | 28 | 0 hozzászólás
 
A Ferrari idei autóját, az F10-essel Felipe Massa és Fernando Alonso is a világbajnoki címet tűzte ki célul.
Alonso és Massa is bajnok akar lenni
A Ferrari idei autóját, az F10-essel Felipe Massa és Fernando Alonso is a világbajnoki címet tűzte ki célul.
2010 | 01 | 28 | 3 hozzászólás
 
A Ferrari csütörtök délelőtt mutatta be a nyilvánosságnak 2010-es fejlesztésű versenyautóját, az F10-est
Leleplezték a Ferrari 2010-es versenygépét - Képgaléria!
A Ferrari csütörtök délelőtt mutatta be a nyilvánosságnak 2010-es fejlesztésű versenyautóját, az F10-est
2010 | 01 | 28 | 6 hozzászólás
 
A Ferrarinál úgy vélik, az ütőképes autó mellett Schumit a saját önbizalma is meggyőzte a visszatérésre.
Ferrari: Schumacher hisz benne, hogy bajnok lehet
A Ferrarinál úgy vélik, az ütőképes autó mellett Schumit a saját önbizalma is meggyőzte a visszatérésre.
2010 | 01 | 28 | 0 hozzászólás
 
A Ferrari a Mercedeshez és a McLarenhez hasonlóan élőben közvetíti idei autója bemutatóját saját weboldalán.
Holnap Ferrari bemutató élőben az interneten
A Ferrari a Mercedeshez és a McLarenhez hasonlóan élőben közvetíti idei autója bemutatóját saját weboldalán.
2010 | 01 | 27 | 5 hozzászólás
 
293
Rosberg nem engedi át a 3-as rajtszámot Schuminak
293
2010 | 01 | 27 | 24 hozzászólás
 
Lehetséges, hogy 2011 után is a Ferrari szponzora marad a Marlboro cigarettát gyártó Philip Morris.
Hosszabbíthat a Ferrarival a Philip Morris
Lehetséges, hogy 2011 után is a Ferrari szponzora marad a Marlboro cigarettát gyártó Philip Morris.
2010 | 01 | 25 | 0 hozzászólás
 
Fernando Alonso szerint akik azt hiszik, hogy Ferrari pilótaként egyszerre az élmezőnyben fog autózni, azok nagyot csalódhatnak.
Alonso: Nem biztos, hogy azonnal vb-t nyerek a Ferrarival
Fernando Alonso szerint akik azt hiszik, hogy Ferrari pilótaként egyszerre az élmezőnyben fog autózni, azok nagyot csalódhatnak.
2010 | 01 | 24 | 5 hozzászólás
 
Alonso már olyannyira otthon van a Ferrarinál, hogy olaszul beszél és 458 Itáliát vezet.
Alonso így vezeti a Ferrarit - Videó, belső kameraállásból!
Alonso már olyannyira otthon van a Ferrarinál, hogy olaszul beszél és 458 Itáliát vezet.
2010 | 01 | 23 | 10 hozzászólás
 
Rossi csütörtökön befejezte az F2008-as vezetését Barcelonában, tegnap Massa vette át a kormányt.
Massa: Minden OK, ideje versenyezni egyet!
Rossi csütörtökön befejezte az F2008-as vezetését Barcelonában, tegnap Massa vette át a kormányt.
2010 | 01 | 23 | 1 hozzászólás
 
Már csak az utolsó simításokat végzik a Scuderia 2010-es autóján.
Alonso: majdnem kész az új Ferrari
Már csak az utolsó simításokat végzik a Scuderia 2010-es autóján.
2010 | 01 | 22 | 0 hozzászólás
 
Valentino Rossi csütörtökön befejezte az F2008-as vezetését Barcelonában, ma Felipe Massa ül a helyére.
Massa ma a nyakát is teszteli az F2008-assal
Valentino Rossi csütörtökön befejezte az F2008-as vezetését Barcelonában, ma Felipe Massa ül a helyére.
2010 | 01 | 22 | 0 hozzászólás
 
Alonso a Paul Ricard pályán egy reklámfilm kedvéért vezette az idei festésű tavalyi Ferrarit.
Alonso és az új festésű Ferrari - Új fotók!
Alonso a Paul Ricard pályán egy reklámfilm kedvéért vezette az idei festésű tavalyi Ferrarit.
2010 | 01 | 22 | 28 hozzászólás
 
Az élénkvöröst fehérrel kombinálták, melynek oka az új főszponzor, a Santander érkezése.
Alonsóék így feszítenek a Ferrari idei overalljában - Fotó!
Az élénkvöröst fehérrel kombinálták, melynek oka az új főszponzor, a Santander érkezése.
2010 | 01 | 21 | 13 hozzászólás
 
Valentino Rossi csütörtökön befejezi kétnapos gyakorlását, pénteken Massa váltja a vezetőfülkében.
Massa pénteken Barcelonában tesztelhet az F2008-assal
Valentino Rossi csütörtökön befejezi kétnapos gyakorlását, pénteken Massa váltja a vezetőfülkében.
2010 | 01 | 21 | 0 hozzászólás
 
Az olasz csapat 2010-ben visszatér a 90-es évek elején használt piros-fehér festéshez?
Nap képe: A Ferrari leleplezte a 2010-es autó festését
Az olasz csapat 2010-ben visszatér a 90-es évek elején használt piros-fehér festéshez?
2010 | 01 | 21 | 14 hozzászólás
 
A MotoGP klasszisa, akit kétnapos tesztelésre hívott meg a Ferrari, a gyakorlás során alig bírt a pályán maradni az esőben.
Rossi így evickélt esőben a Ferrarival - Fotó
A MotoGP klasszisa, akit kétnapos tesztelésre hívott meg a Ferrari, a gyakorlás során alig bírt a pályán maradni az esőben.
2010 | 01 | 20 | 1 hozzászólás
 
A nyolcszoros gyorsaságimotoros világbajnok Valentino Rossi a 2008-as Ferrarit tesztelte Spanyolországban.
Rossi alig tudott a pályán maradni a Ferrarival
A nyolcszoros gyorsaságimotoros világbajnok Valentino Rossi a 2008-as Ferrarit tesztelte Spanyolországban.
2010 | 01 | 20 | 0 hozzászólás
 
A McLaren Forma-1-es csapatánál folytatja munkáját John Iley, a Ferrari korábbi aerodinamikai főnöke, aki a gyenge szereplés miatt tavaly júliusban távozott az olasz istállótól.
McLarenhez igazolt a Ferrari korábbi aerodinamikai főnöke
A McLaren Forma-1-es csapatánál folytatja munkáját John Iley, a Ferrari korábbi aerodinamikai főnöke, aki a gyenge szereplés miatt tavaly júliusban távozott az olasz istállótól.
2010 | 01 | 20 | 0 hozzászólás
 
Felipe Massa 2008-ban közel járt a bajnoki címhez. 2010-ben vajon lesz-e erre esélye Alonso mellett?
Nap képe: Massa a Ferrari csapat büszkesége
Felipe Massa 2008-ban közel járt a bajnoki címhez. 2010-ben vajon lesz-e erre esélye Alonso mellett?
2010 | 01 | 18 | 5 hozzászólás
 
Massa szerint Schumacher sem tudott volna jobban teljesíteni a tavalyi Ferrarival.
Schumachernek is problémát okozott volna az F60-as
Massa szerint Schumacher sem tudott volna jobban teljesíteni a tavalyi Ferrarival.
2010 | 01 | 16 | 0 hozzászólás
 
Felipe Massa és Fernando Alonso már most igazi csapategységet alkot, a 2007-es nürburgringi-affér már a múlté.
Massa már most többet beszél Alonsóval, mint Räikkönennel
Felipe Massa és Fernando Alonso már most igazi csapategységet alkot, a 2007-es nürburgringi-affér már a múlté.
2010 | 01 | 15 | 4 hozzászólás
 
Fernando Alonso még nem is vezette a Ferrarit, de már most biztos benne, hogy az olasz csapatnál fejezi be F1-es pályafutását.
Alonso: A Ferrarinál fejezem be pályafutásom
Fernando Alonso még nem is vezette a Ferrarit, de már most biztos benne, hogy az olasz csapatnál fejezi be F1-es pályafutását.
2010 | 01 | 14 | 2 hozzászólás
 
Január 28-án leplezik le a Forma-1-es Ferrari csapat 2010-es versenyautóját az istálló olaszországi főhadiszállásán, Maranellóban.
A Ferrari elsődleges célja: legyőzni Schumachert
Január 28-án leplezik le a Forma-1-es Ferrari csapat 2010-es versenyautóját az istálló olaszországi főhadiszállásán, Maranellóban.
2010 | 01 | 14 | 8 hozzászólás
 
Négy nappal az idei első teszt előtt rántják le a leplet a 2010-es F-1-es Ferrariról Maranellóban.
Január 28-án mutatják be az új Ferrarit
Négy nappal az idei első teszt előtt rántják le a leplet a 2010-es F-1-es Ferrariról Maranellóban.
2010 | 01 | 13 | 0 hozzászólás
 
Felipe Massa és Fernando Alonso újra összeállt egy fotó kedvéért a Madonna di Campiglio síparadicsomban.
Nap képe: Alonso és Massa újra összemelegedett
Felipe Massa és Fernando Alonso újra összeállt egy fotó kedvéért a Madonna di Campiglio síparadicsomban.
2010 | 01 | 13 | 19 hozzászólás
 
Alosno a Wrooom elnevezésű sífesztivál első napján kipróbálta a téli száguldás élményét.
Alonso az Alpok lankáin is száguldozik - Videó!
Alosno a Wrooom elnevezésű sífesztivál első napján kipróbálta a téli száguldás élményét.
2010 | 01 | 13 | 0 hozzászólás
 
Alosno a Wrooom elnevezésű sífesztivál első napján kipróbálta a téli száguldás élményét.
Alonso megvillogtatja sielési tudását az Alpok lankáin
Alosno a Wrooom elnevezésű sífesztivál első napján kipróbálta a téli száguldás élményét.
2010 | 01 | 12 | 0 hozzászólás
 
Fernando Alonso hétfőn mutatkozott be először hivatalosan Ferrari pilótaként a Madonna di Campiglio síparadicsomban.
Nap képe: Alonso Schumiként feszít a Ferrari színeiben
Fernando Alonso hétfőn mutatkozott be először hivatalosan Ferrari pilótaként a Madonna di Campiglio síparadicsomban.
2010 | 01 | 12 | 1 hozzászólás
 
Fernando Alosno először öltötte magára a Ferrari színeit a Wroom elnevezésű sífesztiválon.
Alonsót így fogadták a Ferrarinál - Videó!
Fernando Alosno először öltötte magára a Ferrari színeit a Wroom elnevezésű sífesztiválon.
2010 | 01 | 12 | 0 hozzászólás
 
Fernando Alonso hétfőn mutatkozott be először hivatalosan Ferrari pilótaként a Madonna di Campiglio síparadicsomban.
Nap képe: Alonso és Massa kényszerű mosolya
Fernando Alonso hétfőn mutatkozott be először hivatalosan Ferrari pilótaként a Madonna di Campiglio síparadicsomban.
2010 | 01 | 12 | 18 hozzászólás
 
Fernando Alosno először öltötte magára a Ferrari színeit a Wroom elnevezésű sífesztiválon.
Alonso bemutatkozott a Ferrari színeiben
Fernando Alosno először öltötte magára a Ferrari színeit a Wroom elnevezésű sífesztiválon.
2010 | 01 | 12 | 0 hozzászólás
 
Mielőtt pályára gördülne a 2010-es Ferrari, már lehet sejteni, hogy milyen formát is ölt az olaszok új betontorpedója.
A Ferrari és a Mercedes a tavalyi Red Bullt másolja
Mielőtt pályára gördülne a 2010-es Ferrari, már lehet sejteni, hogy milyen formát is ölt az olaszok új betontorpedója.
2010 | 01 | 11 | 1 hozzászólás
 
Fernando Alonso már rögtön az első, valenciai tesztnapon kipróbálhatja a 2010-es Ferrarit.
Alonso már február 1-jén kipróbálhatja a Ferrarit
Fernando Alonso már rögtön az első, valenciai tesztnapon kipróbálhatja a 2010-es Ferrarit.
2010 | 01 | 10 | 0 hozzászólás
 
290
Alonso véleménye Räikkönen Ferrari-féle búcsújáról
290
2010 | 01 | 09 | 11 hozzászólás
 
A Ferrari és Domenicali eléggé furcsa módon utasítja vissza a Ferraira áhítozó Liuzzit.
Nap képe: Valami igencsak bűzlik a Ferrarinál
A Ferrari és Domenicali eléggé furcsa módon utasítja vissza a Ferraira áhítozó Liuzzit.
2010 | 01 | 09 | 3 hozzászólás
 
Gerhard Berger szerint a Ferrari jövőre sem tudja a szervezetlenséget és a problémákat legyűrni.
Alonso rosszkor időzítette ferraris karrierjét
Gerhard Berger szerint a Ferrari jövőre sem tudja a szervezetlenséget és a problémákat legyűrni.
2010 | 01 | 07 | 5 hozzászólás
 
Spanyol lapértesülések szerint Massát az első három futamon Robert Kubica fogja helyettesíteni.
Leleplező kép: Massa aggódik ferraris jövőjéért
Spanyol lapértesülések szerint Massát az első három futamon Robert Kubica fogja helyettesíteni.
2010 | 01 | 06 | 5 hozzászólás
 
A Ferrari Fisichella sauberes szerződését szorgalmazza. Heidfeld könnyen lehet, hogy a Mercedes tartalékpilótája lesz.
Fisichella a Sauberé, Heidfeld a Mercedes tartalékpilótája?
A Ferrari Fisichella sauberes szerződését szorgalmazza. Heidfeld könnyen lehet, hogy a Mercedes tartalékpilótája lesz.
2010 | 01 | 05 | 0 hozzászólás
 
Szerencsétlen pillanat: Barrichello és Schumacher kő-papír-olló módszerrel eldöntötte a névcserét.
Nap képe: Ez a Schumi nem az igazi Schumi
Szerencsétlen pillanat: Barrichello és Schumacher kő-papír-olló módszerrel eldöntötte a névcserét.
2010 | 01 | 05 | 5 hozzászólás
 
Stefano Domenicali elárulta, hogy Alonso december közepe óta nem járt a gyárban, csupán telefonon érdeklődik.
Alonso csak telefonon tartja a kapcsolatot a Ferrarival
Stefano Domenicali elárulta, hogy Alonso december közepe óta nem járt a gyárban, csupán telefonon érdeklődik.
2010 | 01 | 02 | 3 hozzászólás
 
Fernando Alonso idén másodszor is búcsút int a Renault-nak, hogy ezúttal a Ferrarit erősítse.
Alonso: A Ferrari garancia a sikerre
Fernando Alonso idén másodszor is búcsút int a Renault-nak, hogy ezúttal a Ferrarit erősítse.
2010 | 01 | 01 | 24 hozzászólás
 
Massa szerint nem azért kellett távoznia Kiminek a Ferraritól, mert visszaesett a teljesítménye.
Massa: Alonso lehet az új Schumacher a Ferrarinál
Massa szerint nem azért kellett távoznia Kiminek a Ferraritól, mert visszaesett a teljesítménye.
2009 | 12 | 29 | 12 hozzászólás
 
Spanyol lapértesülések szerint az első három futamon Kubica helyettesítheti a nyakát fájlaló Massát.
Massa helyét Kubica veheti át a Ferrarinál
Spanyol lapértesülések szerint az első három futamon Kubica helyettesítheti a nyakát fájlaló Massát.
2009 | 12 | 29 | 18 hozzászólás
 
Néha olyan nehéz a pilótákhoz hozzáférni, és szinte rabul ejti a szurkolókat az autogramvadászat.
Nap képe: Ferrari fanatikusok rács mögött
Néha olyan nehéz a pilótákhoz hozzáférni, és szinte rabul ejti a szurkolókat az autogramvadászat.
2009 | 12 | 29 | 1 hozzászólás
 
Michael Schumacher már Mercedes pilótaként köszönt el a Ferrari rajongóitól, a tifosiktól.
Schumacher búcsúja a Ferrari rajongóktól
Michael Schumacher már Mercedes pilótaként köszönt el a Ferrari rajongóitól, a tifosiktól.
2009 | 12 | 26 | 8 hozzászólás
 
Fernando Alonso szerint épp jókor igazolt a Ferrarihoz, mert úgy érzi, élete legjobb formájában van.
Alonso merész nyilatkozata optimizmusra vall
Fernando Alonso szerint épp jókor igazolt a Ferrarihoz, mert úgy érzi, élete legjobb formájában van.
2009 | 12 | 25 | 8 hozzászólás
 
Ezzel a képpel (is) kívánunk minden egyes olvasónknak kellemes karácsonyi ünnepeket!
Massa Mikulásnak öltözve kíván boldog karácsonyt
Ezzel a képpel (is) kívánunk minden egyes olvasónknak kellemes karácsonyi ünnepeket!
2009 | 12 | 24 | 3 hozzászólás
 
Azzal, hogy Schumacher leszerződött a Mercedes GP Petronas csapathoz, véget ér az együttműködése a Shell-lel.
A Shell megköszönte Schumachernek a közreműködést
Azzal, hogy Schumacher leszerződött a Mercedes GP Petronas csapathoz, véget ér az együttműködése a Shell-lel.
2009 | 12 | 24 | 0 hozzászólás
 
A Ferrari a héten üzembe helyezte vadonatúj szimulátorát Maranellóban.
Ferrari karácsonyi ajándéka: vadonatúj szimulátort
A Ferrari a héten üzembe helyezte vadonatúj szimulátorát Maranellóban.
2009 | 12 | 23 | 2 hozzászólás
 
Ferrari Versenyzői Akadémia néven útjára indult a maranellói istálló tehetségkutató programja.
A Ferrari a Red Bull-tól és a Renault-tól les el ötletet
Ferrari Versenyzői Akadémia néven útjára indult a maranellói istálló tehetségkutató programja.
2009 | 12 | 22 | 0 hozzászólás
 
Montezemolo elárulta, 2006-ban Alonso-t szerette volna Massa mellé csapattársnak, ám Todt Räikkönen-t akarta.
Ferrari: Eredetileg sem Räikkönent akartuk
Montezemolo elárulta, 2006-ban Alonso-t szerette volna Massa mellé csapattársnak, ám Todt Räikkönen-t akarta.
2009 | 12 | 21 | 30 hozzászólás
 
Barrichello másodhegedűs volt a Ferrarinál, ám győzelmeit ugyanúgy megünnepelték, mint Schuminak.
Nap képe: A Ferrari pilótája nagyon fel van dobódva
Barrichello másodhegedűs volt a Ferrarinál, ám győzelmeit ugyanúgy megünnepelték, mint Schuminak.
2009 | 12 | 20 | 4 hozzászólás
 
Idén még Cosworth motorokkal vág neki első F1-es szezonjának a Campos,  2011-től azonban már Ferrari erőforrást szeretnének.
A Campos is Ferrari motorokat akar
Idén még Cosworth motorokkal vág neki első F1-es szezonjának a Campos, 2011-től azonban már Ferrari erőforrást szeretnének.
2009 | 12 | 20 | 0 hozzászólás
 
Kimi Räikkönen elárulta, hogy véleménye szerint Alonso egyik szponzora kedvéért kellett elhagynia a Ferrarit.
Räikkönen kitálalt: Pénz miatt túrták ki a Ferraritól
Kimi Räikkönen elárulta, hogy véleménye szerint Alonso egyik szponzora kedvéért kellett elhagynia a Ferrarit.
2009 | 12 | 18 | 5 hozzászólás
 
Raikkönen Alonso érkezésével kénytelen volt elhagyni azt a Ferrarit, mellyel 2007-ben bajnoki címet szerzett.
Leleplező kép: Räikkönen röhögve hagyta ott a Ferrarit
Raikkönen Alonso érkezésével kénytelen volt elhagyni azt a Ferrarit, mellyel 2007-ben bajnoki címet szerzett.
2009 | 12 | 17 | 15 hozzászólás
 
Meri azt mondani valaki, hogy egy F1-es pilótának nem vág élesen az esze... no meg a szamurájkardja!
Leleplező kép: Schumacher, mint elvetemült szamuráj
Meri azt mondani valaki, hogy egy F1-es pilótának nem vág élesen az esze... no meg a szamurájkardja!
2009 | 12 | 14 | 0 hozzászólás
 
Stefano Domenicali bevallotta, hogy a finn vilábajnok már régóta készült a váltásra.
Domenicali: Räikkönen már engem is nyaggatott a ralival
Stefano Domenicali bevallotta, hogy a finn vilábajnok már régóta készült a váltásra.
2009 | 12 | 11 | 0 hozzászólás
 
Egy felettébb különös képet találtunk a Ferrari archívumából: szokatlan megoldás a ferrarisok részéről.
Leleplező kép: Ferrari szerelők sufnituningra készülnek
Egy felettébb különös képet találtunk a Ferrari archívumából: szokatlan megoldás a ferrarisok részéről.
2009 | 12 | 11 | 0 hozzászólás
 
HÍREK TÖBB HÍR
1
2
3
LENCSEVÉGEN TÖBB HÍR
SZAVAZÁS
Ki lesz az évadnyitó legjobban teljesítő újonca?
Nico Hülkenberg
Vitaly Petrov
Karun Chandok
Bruno Senna
Lucas di Grassi
KÉPREGÉNY
300
HOZZÁSZÓLÁSOK
Blista :: Forma-1 2010 - Komplett szezonelőzetes
Szerintem meg "holnapután" és mondtam először :)
addi :: Hihetetlen baleset: így szaltózik egy F1-es
Szegény Albers...Judi Ide lökte ki nagy izgalmába:D fuel & kelta Az ötlet nagyon jó:)
asdf :: Forma-1 2010 - Komplett szezonelőzetes
Hol is kezgyem?:P szerintem a McLaren , a Merci meg a Ferrari lesz a 3 éll csapat a Redd Bull-nak tavaj csak szerencséje volt. A pontozas szerintem igy pont jo több pilota több pont. Az hogy nem szaba...
batka :: Megérkeztek a pilóták Bahreinbe - Frissített képgaléria!
Mindenki szines bőrű, elvégre átlátszó embert még életemben nem láttam! :)
Blista :: Megérkeztek a pilóták Bahreinbe - Frissített képgaléria!
Buemi színes bőrűnek számít? XD
JÁTÉK
a teljes lista
TOPLISTA
NAPI HETI HAVI
VB ÁLLÁSA
A teljes lista
VERSENYNAPTÁR
Címlap  |  Hírek  |  Lencsevégen  |  Akkor és most  |  Magazin  |  Pályabejáró  |  Játék  |  Képregény  |  Videó  |  Vélemény  |  Archív
RSS  |  Add to Google  |  Médiaajánlat  |  Adatkezelés  |  Jogok  |  Alapelvek  |  Impresszum