Megmondom őszintén az F1 Csatorna nagyon elfogult veled kapcsolatban. Úgy voltunk vele, hogy jön ez a színésznő, majd elautózgat kicsit, és kész. Ehhez képest az egyik legjobb újonca (akik amatőrként indultak) voltál a sorozatnak. Ezt te magad hogy éled meg? - Hú ez egy jó kérdés, hogy én hogy élem meg. Én nagyon-nagyon boldog vagyok, és azt gondolom, hogy... igen, mondhatom azt, hogy büszke vagyok magamra, mert becsületesen végigcsináltam mindent, tehát ott voltam annyi edzésen, ahányon csak tudtam. Nyilván, ha nem volt más munkám. És azt hiszem elég jól teljesítettem. Nem csak érzék kell ehhez, most már, hogy kicsit belelátok ebbe a sportba, hanem gondolkodás is, mindenképpen, és ez egy 3-4 verseny után tudatosult bennem. Hogy nem mindegy mikor nyomod meg a féket és az nem érzésre jön, hanem igenis figyelni kell a másik autót, hogy felvillan-e a féklámpája, mert akkor még egy picit várnod kell, és utána szabad csak. Nagyon-nagyon összetett ez a dolog, akárki akármit is gondol. Azt hiszem azért gondolják az emberek, hogy ez könnyű, mert én is azt hittem. Nyilván nem azt gondoltam, hogy ó, csak beülnek és vezetnek, mert erről szó sincs. De nem tudtam, hogy ilyen nehéz, és szerintem megálltam a helyem és a tanárom és a barátaim is ezt gondolják. És ami a legfontosabb, hogy az Invitel - aki támogatott, illetve a Proex, akinél edzettem, ők is megdicsértek.
Kiss Norbi volt az instruktorod. Az ő tanácsai mennyire használhatók szerinted a mindennapokban? Mennyire változtál a közúti vezetés terén? - A mindennapokban nagyon sokat változtam. Elég lendületes vezető voltam, az is vagyok a mai napig, azt hiszem - le is kopogom -, elég biztonságosan vezetek, imádok is vezetni. 17 éves koromban azonnal meg is szereztem a jogsit, ahogy lett rá lehetőség. Viszont mivel az agressziómat kiélhettem a pályán, a közutakon kicsit türelmesebb lettem, inkább rám dudálnak, hogy na most már menjél, menjél. A lényeg az, hogy kicsit higgadtabb vagyok a közutakon.
Mindenkit furdal a kíváncsiság: Barta Zsolt (Ramóna sorozatbeli párja) mit szól az autós karrieredhez? - (nevet) Rékasi Károly kollégám, aki a sorozatban Barta Zsoltként a férjemet játssza, a Forma-1-es nagydíjon, mikor élőben közvetítették a mi futamunkat, akkor megnézett, és annyit mondott hétfőn, amikor újra találkoztunk, hogy "Azt nem mondtad nekem Rami, hogy ez nem versenyzés, hanem ez egy dodgem, ahol ütköztök állandóan". Teljesen le volt döbbenve, de nagyon gratulált. Azt mondta, hogy így nem élvezett még autóversenyt, mint ahogy a csajokat, amikor nézte Forma-1-es betétfutamként.
A munkádat, a Barátok Köztöt mennyire tudtad összeegyeztetni a versenyzéssel? - Tény és való, hogy nem tudtam részt venni annyi edzésen, amennyin a lányok részt vettek, de munka szempontjából az én életemben az első a Barátok Közt, ez már 9 éve így van. A helyzet az, hogy ez egy szerelem, már több, mint hobbi, kicsit életforma is, főleg hogy így belecsöppentem ebbe, és látom az ott dolgozó embereket, akik gyakorlatilag gyerekkoruk óta magukba szívták ezt a benzingőzt. Tetszik, nagyon tetszik, de azt gondolom, hogy mindig úgy vállalok el dolgokat, feladatokat az életemben, hogy a munkám rovására ne menjen, és azt gondolom, hogy egyik se ment a másik rovására. Én mindent megtettem, ami tőlem tellt.
Mik a terveid a jövő évre? Szeretnél-e ismét versenyezni, mennyire szponzor függő ez? - Lotus Ladies Cup mindenképp lesz 2012-ben, és én nagyon bízom benne, hogy részese leszek ennek a versenysorozatnak jövőre is, az Invitel autójában. Bízom benne, hogy ott leszek jövőre ismét.
Kipróbálnám magad esetleg más versenyautóban is? - Természetesen gondolkodtam ezen, sőt érkezett felkérés is már, ami valószínűleg a fejlődésemnek köszönhető. Ha minden igaz, a közeljövőben meg is nézek egy kis 1.6-os Suzukit, egy túraautót. Hogy hogy élem meg azt a versenyhelyzetet, azt az autót, ahol nincs ekkora kényelem, mint a mi kis Lotusunkban, nem tudom, de azt hiszem tetszeni fog. Majd meglátjuk. Kipróbálnám természetesen - kérdésedre válaszolva - más versenyeken is magam. Ráadásul mivel ez az egyetlen egy női kategória Magyarországon, egyszer szívesen versenyeznék pasikkal, hogy lássam mennyire agresszívabbak, mint a lányok, vagy nyugodtabbak, vagy velük hogy kell taktikázni, hogy esetleg jobb eredményt tudjak elérni.
Van ez a kedves kép rólatok Bruno Sennával, amiről talán mondható, hogy bejárta a világsajtót. Mit mondott itt neked, milyen tanáccsal látott el? - Ezen a napon (Magyar Nagydíj - szombat) esett az eső és vizes volt a pálya. Mondta is, hogy nagyon szereti az esőt, én is nagyon szeretem az esős pályát, igazából csak egy pár pillanat erejéig beszéltünk itt és mondta, hogy óvatosan és megfontoltan vezessek esőben.
És akkor ezek után ki a kedvenc Forma-1-es versenyződ, és miért pont Bruno Senna? - (nevet) A kedvenc Forma-1-es versenyzőm Jenson Button, mindig is neki szurkoltam, és fantasztikus volt, hogy megnyerte a Magyar Nagydíjat. Eszméletlen jó volt maga a verseny, és végig szurkoltam neki. Igazából pontosan tudom, miért ő a kedvencem, hiszen 2 vagy 3 évvel ezelőtt - most kicsit összefolyik -, mikor végigment egy szezont ugye a szponzor nélküli autóval, és megnyerte. Az egyszerűen egy olyan... nem is tudom. Szerintem akkor sok ember átpártolt hozzá és neki kezdett szurkolni, mert az egy fantasztikus teljesítmény volt. Hogy konkrétan ott tartott, hogy befejezi a pályafutását és az utolsó pillanatban jött ez a lehetőség és megnyerte. Egyszerűen fantasztikus teljesítményt nyújtott, és én ott szerettem meg Buttont, és azóta neki szurkolok!
|