HírlevélFacebookTwitterYouTube
Regisztráció
Sebességláz
Kiss Norbert: Jövőre is kamionon
NYOMTAT ELKÜLD HOZZÁSZÓL
2011. november 24. 10:00 | Szöveg: | Fotó:
Autósport, Kis Norbert
Kiss Norbert a kamionos Európa-bajnokságon elért sikereknek köszönhetően elégedett lehet.
Kiss Norbert tavaly bemutatkozott a spanyol SEAT Leon bajnokságban, és idén is a nemzetközi szereplést célozta meg, de sokáig csak hazai versenyeken állt rajthoz. Májusban az autós gyorsasági országos bajnokság első és második futamán indult, ahol a SEAT Leon Kupa külön értékelésében mindkétszer győzött. A sorozatban azonban alig volt ellenfél, ezért perspektívát nem jelentett. Júniusban a túraautó világbajnokság magyarországi állomásán az egyik betétfutamban, a Maserati Kupában is versenyzett, amelyen újabb két futamgyőzelmet szerzett. Ezután úgy tûnt, a szombathelyi pilóta 2011-es éve véget ért. Szeptemberben azonban az OXXO Energy Truck Race Teamhez „igazolt”, és a tíz futamból álló kamionos Európa-bajnokság utolsó három versenyhétvégéjén a magyar csapat MAN kamionját kormányozta – méghozzá totális sikerrel. Bemutatkozásként a belgiumi Zolderben két negyedik hellyel nyitott, a spanyolországi Jaramában elsőként intette le a kockás zászló, míg a franciaországi Le Mansban a dobogó második és harmadik fokára állhatott fel. Az OXXO történetének legjobb eredményeit érte el abszolút újoncként, és Norbi szó szerint berobbant a kamionos Eb mezőnyébe. Nem véletlen, hogy elnyerte az év újonca címet.

- Az év első felében történtek miatt nem vagyok csalódott, mert régóta tudom, hogy minden az anyagiakon múlik – mondta a 26 esztendős Kiss Norbert. – Persze szerettem volna versenyezni, ami hála istennek végül össze is jött. Mivel szabad voltam, ezért igazából nem volt mit átgondolni a kamionozással kapcsolatban, inkább örültem, hogy „autóba” ülhettem. Kicsit azért féltem, hogy milyen lesz a MAN-t vezetni. Tulajdonságokban, mint a méret, a súly, a lóerő, a tapadás különbözik az autóktól, de ugyanúgy négy keréken gurul, így nem volt nagy ördöngösség beletanulni. A csapattal pedig gyümölcsözőnek bizonyult az együttműködés, sikerült jó eredményeket elérni. A futamgyőzelemre természetesen nem számítottam, egyedüli elvárás a pontszerzés volt. Úgy gondoltam, megpróbálom kihozni a maximumot magamból és a kamionból is, és majd meglátjuk, ez mire lesz elég.

Elégedett a teljesítményével?
– Utólag sokszor okos az ember, és bizonyos helyzeteket átgondolva azt a következtetést vonja le, hogy nem hozott ki mindent magából. Egy-két elhibázott kanyarom nekem is volt, máshol is maradhattak tizedek a kamionban, de úgy érzem, közel voltam a maximumhoz, ezért elégedett vagyok, sikeres szezont zártam. Hozzátenném, az eddigi legnehezebb versenyzői évemen vagyok túl, hiszen sokáig nem volt állandó ülésem, ám a végére mégis elég nagyot léptem előre.

Mekkora az értéke a kamionos futamgyőzelemnek, dobogós helyezéseknek?
– Nagy jelentősége van a karrieremben, úgy gondolom, lehet rá építeni. A nagy gyárak, a MAN, a Mercedes, a Renault képviseltetik magukat az Eb-n, a futamok híres európai versenypályákon zajlanak, a technika nagyon erős, mondhatni Forma–1, csak kamionnal. De egyelőre a következő cél az, hogy még jobb technikával egész szezont teljesítsünk, és közben jó helyezéseket érjünk el. A jelenlegi MAN már négy éves, szeretnénk egy fiatalabb, erősebb, továbbfejlesztett kamiont szerezni. Az előkészületeket már el is kezdtük; új alkatrészeket kaptunk, amiket a napokban a Hungaroringen tesztelünk. Jövőre tehát a kamionversenyzés tûnik biztosnak, minden feltétel adott hozzá. A túraautózásról sem tettem még le, de mint már említettem, minden pénzkérdés.

ZÁRÁSKÉNT SIKER A SWIFT-KUPÁBAN
Kiss Norbert a kamionos Eb után versenyzett az autós gyorsasági ob utolsó hétvégéjén, a Salzburgringen a Proex Motorsport – melynél szakértőként is dolgozott – Suzukijával a Swift Kupában.
Az idény 11. futamán az osztrák és a magyar mezőny együtt indult, ami szabálytalan volt, így a versenyt félbeszakították, de új rajtot nem rendeltek el. A 12. futamban már nem volt semmi gond, és Norbi biztosan nyert is.

HIRDETÉS
LEGFRISSEBB ANYAGOK
» Adrian Newey versenyautóba ül
» Webber szerint túl sok a győztes
» Indy500: Barricehllo 10., Alesi az utolsó helyről rajtol
» Képgalériánk a WTCC salzburgringi fordulójának vasárnapjáról
» Képgalériánk a WTCC salzburgringi fordulójának vasárnapjáról
     
HOZZÁSZÓLÁSOK
 
 
HÍREK TÖBB HÍR
1
2
3
LENCSEVÉGEN TÖBB HÍR
TOPLISTA
NAPI HETI HAVI
SZAVAZÁS
Idén hány versenyző állhat fel a dobogó legfelső fokára?
Az eddigi öt pilóta
Hatan-heten
Nyolcan-kilencen
Akár tízen is
KÉPREGÉNY
388
JÁTÉK
refik 93
Daimler04 90
darkdog2 90
Zsuzsi 90
Vöry96 89
dereri 88
maszika291 88
Mima 88
Prücsök 88
vitez 88
a teljes lista
VB ÁLLÁSA
A teljes lista
VERSENYNAPTÁR
Címlap  |   Hírek  |   Lencsevégen  |   Akkor és most  |   Játék  |   Képregény  |   Csatorna TV  |   Sebességláz  |   Videó  |   Vélemény  |   Letöltés
RSS  |  Add to Google  |  Médiaajánlat  |  Adatkezelés  |  Jogok  |  Alapelvek  |  Impresszum