A monzai pálya körrekordját Rubens Barrichello tartja - Nagyítható!
Az Olasz Nagydíjat mindig is nagy várakozás előzte meg. A mai versenypályák közül Monza a legnagyobb múltra visszatekintő létesítmény. Ráadásul az ultragyors aszfaltcsík a legtempósabb pálya a versenynaptárban, a versenyzők 250 km/h körüli átlagsebességet érnek el körönként.
Az Olasz GP története 1921-ben indult Bresciában, majd a rákövetkező évben már Monza látta vendégül a nemzetközi mezőnyt. Azóta szinte állandó résztvevője a nagydíjversenyzésnek. CSupán négy alkalommal került át más helyszínre az itáliai futam. Amióta létezik a Forma-1, azóta mindig volt Olasz GP, amit még olyan futamok sem mondhatnak el magukról, mint a monacói, a brit, a francia, vagy éppen a belga.
A monzai aszfaltcsíknak 1961-ig része volt a félelmetesnek mondható oválszakasz, és vele együtt a döntött kanyar. Azóta a pálya vonalvezetése, és karalterisztikája szinte alig változott, csupán pár sikánnal lassítottak a pályán.
Annak ellenére, hogy nagy oldalgyorsulással jellemezhető kanyart nincs Monzában, a pilótáknak mégis nagy kihívást jelent a pálya. Nem könnyű az autót a pályán tartani a folyamatos csúszkálás miatt. Az tudja jól teljesíteni a kört, aki agresszíven veszi a féktávokat, illetve finoman bánik a kormánnyal és a gázpedállal. Főleg a 9-es és a 10-es kanyarban.
A leszorító erőt a mérnökök minimálisra veszik, ugyanis a kedvező légellenállás itt sokkal nagyobb hangsúlyt kap. A csapatok a sok egyenes miatt különleges légterelőket szerelnek fel az autókra, teljesen egyedi aerodinamikai csomagot vetnek be.
A fékeket a szezon során itt éri a legnagyobb terhelés, nem kevesebb, mint négyszer kell 320 km/h fölötti tempóról fékezniük. Az első sikánban, a Rettifilóban 4.5 G-s negatív gyorsulást kell kibírniuk a versenyzőknek.
A motorok számára sem leányálom az Olasz GP. A padlógázos szakaszok 75 százalékos aránya lényegesen nagyobb, mint a naptár további pályáin, ahol 62 százalékos az gázadási átlag. Mindemellett a széles tartomány is megkeserítheti az erőforrások működését: 340 és 65 km/h tempót is el kell viselniük körről körre.
A Bridgestone eddig 7 futamra - mint legutóbb Spába is - a kemény és a lágy keverékű abroncsait vitte el, így a csapatok ezzel a két összetétellel számolhattak legtöbbször. A tervezet szerint az Olasz GP-n is ezeket a keverékeket vetik be.
Előzések száma 2009-ben: 11 Kiesések száma 2009-ben: 5
Érdekességek:
- A versenynaptár legpadlógázasabb versenye a monzai a maga 75%-ával - Olasz GP soha nem maradt ki az F1-es versenynaptárból - A leghírhedtebb kanyarja a Parabolica, amely számos halálos áldozatot követelt már
Az Olasz Nagydíj menetrendje (magyar idő szerint): péntek: 1. szabadedzés: 10 óra 2. szabadedzés: 14 óra
szombat: 3. szabadedzés: 11 óra időmérő edzés: 14 óra
vasárnap: Olasz Nagydíj: 14 óra (1 kör 5.793 km, a versenytáv 53 (306,720 Km)
Az Olasz GP elmúlt öt esztendejének győztesei: 2009: Rubens Barrichello (Brawn-Mercedes) 2008: Sebastian Vettel (Toro Rosso-Ferrari) 2007: Fernando Alonso (McLaren-Mercedes) 2006: Michael Schumacher (Ferrari) 2005: Juan-Pablo Montoya (McLaren-Mercedes) |