Lauda, Prost, Mansell, Damon Hill, Hakkinen is voltak már hasonló helyzetben. Igaz némelyikük csak egy bemutató erejéig, de van aki valódi tesztelőként. Érdekes, hogy az utóbbi 25 év világbajnokairól van szó. Kivéve Nelson Piquet-t és Ayrton Sennát, valamint Jacques Villeneuve-öt. Vajon Fernandó és Kimi is részt vesz majd hasonló eseményeken, majd ha kiöregednek a királykategóriából?
Alain Prost - McLaren-Peugeot (1994) Prost, miután 1993-ban világbajnokként abbahagyta a versenyzést - legalábbis ami a Formula-1-et illeti (jég-rally futamokon még indult) -, majd az F1 számára eddig ismeretlen motorgyár felé orientálódott. A Peugeot hírnökeként segédkezett Ron Dennisnek az F1-es motorok beszerzésében. A McLaren 1994-ben Ford-ról váltott át a francia erőforrásokra. A McLaren-Peugeot MP4/9-est maga Prost is tesztelte még Estorilban.
Alain Prost újra a McLarenben 1994-ben a Peugeot hírnökeként.jpg
Nigel Mansell - Jordan-Peugeot (1996) Nigel Mansell 1995-ös visszavonulása után sem hagyta abba a versenyzést. Igaz 1998-tól kezdett csak a Brit Túraautó Bajnokságban indulni a Ford színeiben. De addig sem távolodott el a benzingőz illatától. Eddie Jordan, miután tudomást szerzett arról, hogy Damon Hill leigazolt a TWR Arrows csapatához (Eddie is pályázott az újdonsült bajnokra), felidultságában felhívta Nigel-t, hogy üljön már be az új Jordan-Peugeot-ba, és tesztelje. Mansell eleget tett a kérésnek, de ez inkább kiruccanás volt Mansell részéről, semmint tényleges visszatérés.
Nigel kiruccant egyet a csalódott Eddie barátja felvidítására
Niki Lauda - Jaguar-Cosworth (2002) A háromszoros világbajnok Niki Lauda 2002 januárjában ült 17 év után újra F1-es autóba. A Jaguár csapat 2001-es autójával három kör alatt kétszer is kicsúszott a Valenciai pályáján. A legendás csapatfőnök azért próbálkozott újra, hogy, mint mondta "szót értsen a versenyzőivel". Lauda éppen ott fékezett, ahol a versenyzője, De la Rosa tanácsolta. "Elég bátor voltam hozzá"- mondta Lauda. A következő próbálkozásnál hajszálra ugyanott forgott meg és csúszott ki az osztrák, ahol korábban. Az edzés előtt de la Rosa állította, ha Lauda négy másodpercre megközelíti az ő köridejét az elég jó teljesítmény lenne. Az edzés csalódást hozott mindenkinek, a különbség 15 másodperc volt. Lauda 1.29.48-cal zárt, míg de la Rosa legjobb ideje azzal az autóval tavaly 1.14.00 volt. Lauda azóta is a beszólásairól maradt híres. No meg ne felejtsük azért el, hogy háromszoros világbajnok is egyben.
Nigel Mansell - Jordan-Ford (2004) Mansell csakúgymint 1996-ban, ismét beült Eddie Jordan kérésére a versenygépébe: jordan EJ14-be. Ezúttal London utcáin egy látványos bemutatón füstölte a gumikat. Egy esetleges Londoni futam is szóba került akkoriban, azonban maradt az utcai show. Nigel nem kímélte a gépet!
Mansell nem teketóriázik, ha gumifüstölésre hívják
Damon Hill - Renault (2006) A Downing Street-en ünnepélyes keretek között látványosan nyitották meg a Brit Motor Show rendezvényt. 30 év elteltével tért vissza Londonba a sportlátványosság. Damon a Renault R25-öst vezethette ezen alkalomból a BRDC elnökeként.
Damon a Renault-nak köszönheti bajnoki címét, most újra volán mögé ült
Mika Hakkinen - McLaren-Mercedes (2006) 2006 november 30-án Hakkinen is tesztelhette a McLaren-Mercedes MP4/21-et Hamilton mellett. A kétszeres világbajnok finn azzal töltötte a délelőttjét, hogy újra hozzászokjon az erőhatásokhoz és az F1-ben szükséges vezetési stílushoz, ezért 16 kör után még 16 másodperc volt a hátránya Badoerhez képest. Ezt később 3.023 másodpercre faragta le, és összesen 79 kört teljesített a barcelonai pályán. "Idén vezettem Goodwoodban, de csak élvezetből, és természetesen Goodwood nem az a hely, hol száguldoznia kell az embernek, az a szurkolók szórakoztatására szolgál. Itt természetesen nagyobb tempót diktálhatok, ha nem is a legelső körtől kezdve, de egy egész napom lesz arra, hogy újra tapasztalatokat szerezzek egy Forma-1-es autóval" - mondta Häkkinen. "Jobban örültem volna, ha fordított lett volna a táblázat. De így is elég jónak tűnik. Úgy értem, ha öt év után úgy tértem volna vissza a Forma-1-be, hogy olyan kemény iramot diktálok, amilyet csak lehet, akkor hibáztam volna. Nem lenne tisztességes az emberektől, ha azt várnák tőlem, hogy öt év kihagyás után teljes erőből támadok, és kiemelkedő köridőt érek el" - nyilatkozta Häkkinen a teszt után.
Mika itt éppen a Goodwoodi fesztiválon parádézik
Nigel Mansell - BMW (2007) A BMW-Sauberrel pénteken Nigel Mansell bemutatót tartott Silverstone-ban a Brit Nagydíj hétvégéjén. A bemutatóra a BMW kilencven méter hosszú bemutató boxutcájában került sor, amit 2006-ban építettek ki. A Pit Lane Park névre hallgató látványosságot - ami egy komplett F-1-es garázs hű rekonstrukcióját is magában foglalja és különböző szimulációkon lehet részt venni - azért találták ki, hogy ezzel is közelebb hozzák a rajongókhoz a Forma-1-et. Nigel újra elemében lehetett! Mint egy gyerek az újra meglelt régi játékszerrel...
Nigel már-már visszaeső krónikus F1-mániás
Michael Schumacher - Ferrari (2007) Csaknem egy hónappal a 2007-es évadzáró után a csapatok Barcelonában megkezdték a felkészülést a 2008-as szezonra. A reflektorfény azonban nem az aktív pilótákra irányult, hanem olyas valakire, aki nem lesz a rajtrácson 2008-ban. A legjobb köridőt ugyanis az egy éve visszavonuló Michael Schumacher érte el, aki két tesztnap erejéig tért vissza a Ferrari pilótafülkéjébe. Schumi a 2006-os Brazil Nagydíj óta azonban már vezetett F1-es autót: Fioranóban vezetett parádékört októberben. Tudása azonban mit sem kopott.
Schumi a visszatérő-világbajnokok sorába lépett az eheti teszten
|