DC egy eléggé szokatlan festésű Red Bullban búcsúzik a mezőnytől
1976, March Vittorio Brambilla és Ronnie Peterson vezette brit alakulat alkalmazta először a két féle színezést. Vittorio szinte az egész évadot a narancssárga festéssel versenyezte végig a szerszámgyár főszponzorlásá miatt. Peterson azonban szinte mindig más és más festésű versenygéppel indult. Főleg helyi érdekeltségű szpozorokat kerestek a lehető legtöbb nagydíjra.
Peterson kocsija Brambilláéval ellentétben más-más festést kapott 76-ban
1986, Mclaren A March után a McLaren vetette be az eltérő festést, méghozzá 1986-ban Portugáliában. Míg Alain kocsiján a dohányterméket relámozó főszponzor klasszikus piros-fehér színezését alkalmazták, addig Keke megkapta a cigi akkori Light termékein szereplő sárga-fehér színezést. Úgylátszik a luzitánok dohányban eléggé light-osak, hiszen a McLaren a tizenhat futamból csak itt élt ezzel a furcsa festéssel.
Keke a klasszikus piros-fehér festésű McLarenben
Keke itt már a sárga-fehér McLarenben Estorilban
1993, Ligier A francia csapat az évad utolsó két futamára Hugo Pratt tervezte karosszériafestéssel indította az egyik kocsiját Brundle-al a volán mögött. Mindezt abból a célból, hogy elnyerjék a legszebb autó erkölcsi díjat 93-ban. Azt nem tudom, hogy végül sikerült-e nekik legalább ezt a címet begyűjteni, de az tuti, hogy szemrevaló lett az új Ligier JS39-es.
Mark Blundell a hagyományos festésű JS39-esben
Brundle Japánban már az új festéssel gördült ki a boxból
1994, Larrousse Szponzorációs megfontolásból a francia kiscsapat két futam erejéig az egyik sörgyár termékét reklámozta teljes karosszériafestéssel. A csapat alapszíne mindemellett az évad során zöld volt, mint ahogy az első képen is látható.
Erik Comas itt még a hagyömányos zöld festésű Larrousse-ban...
itt pedig a sörgyár által átszíneztetett versenyautóban
1999, BAR Megintcsak szponzorációs céllal a BAR kétféle festéssel akarta ellátni a BAT által támogatott versenyautóit. Az egyik a piros-fehér-fekete színezést kapott volna az amerikai és az európai piacon szereplő cigijei miatt, míg a másik kocsi kék-sárga színezéssel szerepelt volna, az ázsiai termékükre való tekintettel. Az FIA azonban közvetlenül az évadnyitó futam előtti napokban megtiltotta a BAR-nak, hogy két különböző festéssel lássa el az autóit. Ők azonban nem akarták egyik lehetőséget sem elhagyni, így az arany középutat választva zippzáros módszerrel mindkét festést alkalmazták a versenygépeiken. Nesze neked FIA!
Nem kellett sztrájkolnia a BAR-nak, szerencsések enélkül is!
Kínai partnerek kedvéért lett volna kék a BAR
Mikor ez a cikk készült, nem is sejthettük, hogy Coulthard utolsó F1-es versenyén a Red Bull is hasonló cipőben fog járni, mint a fennti csapatok. David Coulthard Red Bullja ugyanis nem a megszokott sötétkékben, hanem hófehérben pompázik. DC a Wings for Life jótékonysági szervezet munkájára kívánja felhívni a figyelmet hattyúdalán. Az alapítvány a paraplégia, azaz a gerincvelő vagy a környéki idegek sérüléséből fakadó végtagbénulás gyógyításáért küzd. A különleges festés használatához a Red Bullnak mind a 9 rivális istálló engedélyét ki kellett kérnie. És mivel senki sem gördített akadályt a kezdeményezés elé, így a Red Bull kétféle festéssel áll rajthoz a 2008-as évadzáró futamon.
DC éppen a Wings for Life jótékonysági szervezetért manőverez
Mark Webber Red Bullja kissé karcsúbbnak tűnik sötét színekkel
|