Regisztráció
Magazin
Hamilton: Fél életem a csapaté
NYOMTAT ELKÜLD HOZZÁSZÓL
2009. április 13. 08:20 | Szöveg: KeLta | Fotó: F1 Csatorna
Barrichello, Brabham, BRM, CDG, Clark, Coulthard, De Angelis, Ferrari, Graham Hill, Hakkinen, Hulme, Laffite, Ligier, Lotus, McLaren, Piquet, Prost, Schumacher
A Formula-1 eddigi 60 éves történeleme során 14 olyan pilóta rótta a versenyköröket, akik sorozatban hat, vagy ennél több évet húztak le egy csapatnál

Közel egy éve Lewis Hamilton 2012-ig meghosszabbította szerződését a McLaren csapattal, ami annyit jelent, hogy legrosszabb esetben is (ha végig kitartanak a szerződés mellett) 6 éven át a wokingi istálló kötelékében marad a fiatal brit pilóta. A Formula-1 eddigi 60 éves történeleme során 14 olyan pilóta rótta a versenyköröket, akik sorozatban hat, vagy ennél több évet húztak le egy csapatnál. Legtöbbjük világbajnoki címhez segítették konstruktőreiket. Sőt mi több: nem is egy világbajnoki címet zsebeltek be az adott gárdával. De vannak köztük olyan pilóták is, akik a hűségükért kevesebbet kaptak: meg kellett elégedniük a második számú pilótai státusszal, és legtöbb esetben aszisztálniuk kellett csapattársuk bajnoki küzdelmeihez. Ezen tekintélyes névsort mutatjuk be mai cikkünkben. Hogy aztán Lewis kiérdemli-e, hogy felkerüljön erre a listára, az legkorábban 2012-ben kiderül. Hacsaknem bebizonyosodik annak a pletykának az alapja, hogy apja el akarja vinni a wokinig gárdától Lewist.

Graham Hill - BRM (1960-1966) - Az elszánt, jó kedélyű tejesember

Graham Hill 1993-ig csúcstartó volt öt Monacói győzelmével
Graham Hill 1993-ig csúcstartó volt öt Monacói győzelmével

Graham 1958-ban a Lotussal debütált, de rá két évre elhagyta a bikásokat a mégbrittebb BRM kedvéért. elege volt az eléggé törékeny Lotusokból, melyeket Chapman tervezett. A BRM-nél azonban bekövetkezett az igazi áttörés és ennél a csapatnál érte el pályafutása során a legszebb eredményeket, annak ellenére, hogy 1968-ban a Lotus volánja mögött lett másodszor világbajnok. Graham és a BRM kapcsolata 7 éven át tartott. Ez alatt a hét év alatt F1-es futamok mellett más kategoriákban is indult, többek között megnyerte 1966-ban az Indy 500-at. A Formula-1-ben mindeközben 10 győzelmet, 8 rajtelsőséget, 1 világbajnoki címet (1962) és három világbajnoki második helyezést ért el. Amíg 1960-ban és 61-ben csak kóstolgatta a BRM konstrukcióit, addig 1962-től négy éven keresztül az élmezőnyhöz tartozott. 1966-ban, mikor megnyerte az Indy 500-at, legendává vált a tengerentúlon is. Ehhez tartozik egy történet: az 500 mérföldes verseny után hagyomány szerint a győztesnek meg kell innia egy palack tejet. Graham köztudomásul ki nem állhatta a tejet, így amikor felvetették egyesek, hogy talán nem is ő nyerte a futamot, csak ennyit válaszolt: "Az lehetetlen, ha már egyszer megittam a tejet." 1967-ben Colin Chapman kérésére elhagyta a BRM-et és visszatért a Lotushoz, amit bölcsen tett, hiszen pályafutása tartogatott még számára későbbi sikereket.
A BRM-es 7 év számokban: 0,156 győzelem/futam, 2,125 pont/futam.

Jim Clark - Lotus (1960-1968) Mister kiegyensúlyozottság

Clark a valaha volt leggyorsabb pilóták egyike volt, ha nem a leggyorsabb
Clark a valaha volt leggyorsabb pilóták egyike volt, ha nem a leggyorsabb

Jim Clark F1-es karrierjének kezdete teljesen egy és ugyanaz, mint a Lotus F1-es pályafutásának debütálása. Colin Chapman ekkor hozta létre új cégét, a Lotus-t. Egyszer ellátogatott Brands Hatch-be az autóversenyzés magasiskolájába - ahol Graham Hill is tanult - és látta versenyezni a 23 éves Jim-et. Ettől kezdve nem volt kérdés, hogy leigazolja őt újdonsült csapatába. Ehhez persze az is kellett, hogy az Aston Martin-tól Jim nem kapta meg a korábban beígért F1-es szerződést. Egy nagyszerű pályafutás vette kezdetét 1960-ban. Clark a kilenc Lotus-os éve alatt 33 edzéselsőséget ért el, és 25-ször intették le elsőként a futamok végén. Két világbajnoki címe mellett, egyszer-egyszer a tabella második és harmadik fokára is felállhatott. Legszebb éve 1963 volt, mikor egy futam kivételével az összes nagydíjon a dobogóra állhatott, és ebből 7-szer győzött. 1965-ben neki is sikerült az, ami rá egy évre Grahamnek: megnyerte az Indy 500-ast. 1968-ban, mikor kezdetét vette az új évad Dél-Afrikában (győzelem), megdöntötte Fangio addigi győzelmi rekordját (24), de ezt a rekordot tovább már nem növelhette, mert egy F2-es hockenheimi futamon életét vesztette. Nem is kellett volna elindulnia futamon, de ő mindig is imádta a versenyzést. Még ilyen szinten is! Ki tudja, hogy mennyi győzelmet érhetett volna még el? Ki tudja, hogy vajon pályafutása végéig a Lotus pilótája maradt volna?
A Lotus-os 9 év számokban: 0,347 győzelem/futam, 3,542 pont/futam.

Jack Brabham - Brabham (1962-1970) "Black Jack"

Sir Jack Brabham konstruktőrként és pilótaként is egyedülállót alkotott.
Sir Jack Brabham konstruktőrként és pilótaként is egyedülállót alkotott.

Brabham pályafutását a Cooper versenyautóival kezdte. Négy tanulóév után 1959-ben és 1960-ban világbajnokként ünnepelhetett. 1962-ben egy Lotus-al versenyzett, miközben éjt nappallá téve dolgozott első versenyautóján, mely az 1962-es Német Nagydíjon debütált, pont nélkül. De a második és a harmadik futama már sikeresebb volt: mindkétszer a negyedik helyre hozta be versenygépeit. Ő volt az első pilóta, aki saját konstrukciójával szerzett pontot. 1963-tól 1965-ig Dan Gurney-t vette fel csapattársként. Mindhárom évben Gurney előrébb végzett. 1965-ben pár futamot kihagyott a cég irányítása miatt, azonban 1966-ban világbajnokként tért vissza az állandó mezőnybe. Ekkor már jóbarátja, az új-zélandi Denny Hulme volt a csapattársa, aki 1967-ben szerzett bajnoki címet Jack versenyautójával. Brabham 5 ponttal maradt el tőle. 1968-tól 1970-ig levezetésként még összehozott 3 pole pozíciót és egy győzelmet. 44 évesen akasztotta szögre végleg bukósisakját. Csapata később további nagy sikereket ért el. Brabham a saját gépeivel 8-szor indult az első helyről, és hétszer győzött.
A Brabham-es 9 év számokban: 0,086 győzelem/futam, 2,086 pont/futam.

Denny Hulme - McLaren (1968-1974) A hallgatag medve

Hulme a fellegekben érezte magát honfitársa versenyautóiban
Hulme a fellegekben érezte magát honfitársa versenyautóiban

Denny Hulme Brabham-es bajnoki címe után átült Bruce McLaren saját tervezésű kocsijába. Rögtön az első évben harcban állt a bajoki címért, de csak a dobogó harmadik fokáig jutott. A további hat év során csak háromszor tudott győzni. Pályafutása utolsó hét évét a McLarennél töltötte igazi átütő sikerek nélkül. Hallgatagsága és heves vérmérséklete révén medvének nevezték pilótatársai.
A McLaren-es 7 év számokban: 0,058 győzelem/futam, 2,047 pont/futam.

Jacques Laffite - Ligier (1976-1982) A vérbeli francia

Laffite pályafutása során kilenc évet töltött el a hazai Ligier csapatnál
Laffite pályafutása során kilenc évet töltött el a hazai Ligier csapatnál

Jacques Laffite 1976 és 1982 között hét teljes évet töltött el Guy Ligier csapatánál. Innen két évre átszerződött a Williams gárdájához, majd 1985-ben visszatért. 1986-os Brit Nagydíjon elszenvedett kettős lábsérülése miatt abba kellett hagynia pályafutását. Abban a bizonyos hét esztendőben Laffite 118 futamon indult a francia kék versenyautókkal. Hat győzelmet szerzett, miközben 1979-ben és 1981-ben is közel állt a bajnoki címhez, azonban mindkétszer végül csak a negyedik lett. Igazi eredményt nem hozó tehetsége mellett a komplett francia csapattervezési elképzelések tartották össze a Laffite-Ligier kapcsolatot.
A Ligier-es 7 év számokban: 0,051 győzelem/futam, 1,492 pont/futam.

Nelson Piquet - Brabham (1979-1985) A fortuna kegyeltje

Piquet 1981-ben és 1983-ban is a szerencsének köszönhetően vált világbajnokká
Piquet 1981-ben és 1983-ban is a szerencsének köszönhetően vált világbajnokká

Piquet 1978-ban már szerepelt a Brabham színeiben, igaz, csak az utolsó, kanadai futamon. Azonban 1979-től egészen 1985 végéig teljes évadokat töltött el a Bernie Ecclestone irányítása alá tartozó csapatnál. Már az első évében megszorongatta csapattársát, Niki Laudát, majd a következő hat évben elsőszámú pilótaként vághatott neki a futamoknak. 1980-ban második lett Alain Jones mögött, 1981-ben viszont már bajnoki címet szerzett. Igaz, meglehetősen szerencsés körülmények között, hiszen a Williams-es Reutemann számított igazi esélyesnek. 1982-es hanyatlás után 83-ban szintén a fortuna segítségével lett bajnok. Ekkor a turómotorral szerencsétlenkedő Prostot taszította le az első heyről. 1984-ben és 1985-ben az egyre szerényebb teljesítménytől szabadulva a Williams-hez szerződött, ahol másodvirágzását élhette át. Hét év alatt 13 győzelmet szerzett.
A Brabham-es 7 év számokban: 0,141 győzelem/futam, 2,533 pont/futam.

Elio de Angelis - Lotus (1980-1985) A kiaknázatlan tehetség

Elio de Angelis nem a Lotus, hanem a Brabham volánja mögött halt meg
Elio de Angelis nem a Lotus, hanem a Brabham volánja mögött halt meg

Elio nem mindennapi körülmények között került be a Formula-1 mezőnyébe. Alig múlt el 20 éves, amikor 1979-ben a Shadow színeiben versenyezhetett a száguldó cirkuszban. Ráadásul teljes évadon keresztül. Ez mai szemmel nem tűnik olyan nagy dolognak, de abban a korban csak tapasztalt, és a kötelező ranglétrát megjárt pilóták kerülhettek valamilyen szinten közel az F1-hez. A nem igazán versenyképes gárdától 1980-ban a Lotushoz igazolt. Ahhoz a Lotushoz, mely 1978-ban megnyert mindent mit lehetett Andrettivel és Petersonnal. Elio a világbajnok Andretti csapattársa lett, és rögtön az első évben lealázta az amerikait. Míg Mario csupán egy, addig de Angelis 13 egységet gyűjtött össze a szezon során. Sőt, a második Lotus-os futamán Brazíliában fel is állhatott a dobogó második fokára. 1981-ben új csapattársat kapott Nigel Mansell személyében. Így eléggé kontrasztos pilótapárost alkottak ők ketten egészen 1984-ig. Köztudott, hogy Nigel szerény anyagi kerettel rendelkező családból származott, míg Elio eléggé gazdag olasz familia sarja volt. De Angelis 81-ben és 82-ben is hozta a kötelező pontszerző helyeket (8. illetve 9. lett a bajnokságban 14 és 23 ponttal). 82-ben ráadásul megszerezete élete első futamgyőzelmét az Osztrák Nagydíjon. Mansell-nek is azért be-bejött egy-egy dobogós helyezés mindkét évben. 1983-ban Nigel elkapta a fonalat az új Renault motorral felszerelt 94T-vel és maga mögé utasította olasz csapattársát 10:2 arányban. Elio folyamatos technikai hibáktól szenvedett. 1984-ben azonban a jobban kiforrott 95T-vel a szenzációs McLaren-TAG MP4/2-esek mögött megszerezte a tabella harmadik helyét. A 16 futamból csak négyszer nem ért célba. Ez a turbómotoros korszakban igencsak figyelemre méltó. És amikor eljutott a célig - egy futam kivételével - mindig pontszerző helyen futott be. De még mindig nem sikerült neki a hőn áhított második győzelem. 1985-ben  a harmadik futamon San Marinoban azonban már ez is sikerült neki. Ebben az évben is nagy harcban állt a dobogó harmadik helyéért, azonban Rosberg mellett új csapattársa, Ayrton Senna is megakadályozta ebben. 1986-ban átigazolt a Brabham-hez Piquet helyére. Ez végzetes döntésnek bizonyult. Az első négy futam után pont nélkül állt. Majd a Paul Ricard pályán tesztelés közben 200 km/h-ás sebeséggel a szalagkorlátnak csapódott, és életét vesztette. 28 évet élt.
A Lotus-os 6 év számokban: 0,022 győzelem/futam, 1,322 pont/futam.

Alain Prost - McLaren (1984-1989) A professzor

Prost három Renault-os év után tért vissza debütáló csapatához, a McLarenhez
Prost három Renault-os év után tért vissza debütáló csapatához, a McLarenhez

Aki csak keveset foglalkozott eddig Alain Prost pályafutásának tanulmányozásával, az azt gondolhatja, hogy Alain francia lévén a gyári Renault csapattal debütált, és ott ért el kezdeti sikereket, mielőtt a McLarenhez igazolt volna. Ezt annyiban lehetne kiegészíteni, hogy Prost 1980-ban a McLaren-nel mutatkozott be a Formula-1-ben, és már rögtön az első két futamán pontszerző helyeken ért célba. 1984-ben ahhoz a wokingi gárdához tért vissza, mely 1982-től foglalkoztatta a visszatért Niki Laudát. Így Prost egy kétszeres világbajnok mellett találta magát. Számára indult jobban az évad, de Niki a végén ha fél ponttal is, de legyőzte fiatal francia csapattársát. Prost úgy maradt le a bajnoki címtől, hogy ő 7, míg Lauda csak 5 futamgyőzelmet könyvelhetett el. 1985-ben végülis eljött az ő ideje, és öt esztendőnyi bajnoki versengés után végre őt koronázták meg F1-es bajnokként. 1986-ban szerencsés körülmények közepette sikerült megvédeni világbajnoki címét, 87-ben azonban elég korán kikerült a bajnokesélyesek köréből. 1988-ban, mikor a McLaren átváltott a Porsche motorokról a Honda erőforrásokra, egy új csapattársat kapott Ayrton Senna személyében. Kettejük versengése rányomta bélyegét kapcsolatukra. 88-ban még sikerült az indulatokat fékezniük annak ellenére, hogy Ayrton megkaparintotta a bajnoki címet Alain orra elől. 89-ben viszont már vérre menő küzdelmet láthattunk részükről. Ez egész évad szimbolikus jelképe lehet a bajnoki címet jelentő Suzukai kakaskodásuk. Alain-nek a harmadik bajnoki címe ellenére elege lett az egyre jobban Ayrton-t favorizáló Hondásokból, és átigazolt a Ferrarihoz. A professzornak becézett francia korszakalkotó volt a McLarenes 6 éve alatt, hiszen 30 győzelme mellett 3 bajnoki címet is szerzett a McLarennel.
A McLaren-es 6 év számokban: 0,313 győzelem/futam, 4,432 pont/futam.

Ayrton Senna - McLaren (1988-1993) A géniusz

Senna 1984-ben a McLarennel debütált, akkor akár 7 bajnoki címe is lenne
Senna 1984-ben a McLarennel debütált, akkor akár 7 bajnoki címe is lenne

Ha asszociációs játékot játszanánk, és én azt mondanám, hogy: McLaren, akkor melyik F1-es pilótának a neve  jutna az eszetekbe? Prosté, Sennáé, vagy netalántán Hakkinené? Sokan kapásból Ayrton nevét említenétek, ebben biztos vagyok. A brazil géniusz 1988-as McLarenes szerződtetésével egy hat éves munkakapcsolat kezdődött a brit csapat és Senna között. Épp úgy, ahogy Prosttal. Kettejük McLarenes pályafutása csak két évet bírt ki egymás mellett. (Így is jobban bírták, mint Hamilton és Alonso) Pedig aztán a Formula-1 valaha legszenzációsabb (jó és rossz értelemben is) pilótapárosát alkották ők ketten 1988-ban és 1989-ben. Testvériesen osztozkodtak egy-egy bajnoki címben nem éppen testvéries módon. Senna Hondás támogatással maradhatott a csapatnál, míg Prostnak menekülnie kellett új kihívások reményében a Ferrarihoz. Senna azonban nem szabadult meg a franciától, hiszen 1990-ben megint ők ketten harcoltak a bajnoki címért, aminek megintcsak a Suzukai afférjuk vetett véget. Ráadásul Senna később beismerte, hogy szándékosan lökte ki Prostot. 1991-től folytatódott a bajnoki harca, azonban más kihivóval: a Williams-es Mansellel. 91-ben igen, 92-ben azonban már nem sikerült megvédeni bajnoki címét. 1990-től az osztrák Berger volt a csapattársa, akivel szoros baráti kapcsolatot alakított ki mindamellett, hogy egyértelműen a brazil volt mindigis az elsőszámú pilóta. 1993-ban is, immár negyedik alkalommal Prosttal harcolt a VB-címért, de a Hondát váltó Ford motorral felszerelt McLaren elmaradt a bivalyerős Renault motoros Williamstektől. Hat év után hagyta el a McLaren-t és igazolt át Prost helyére a Williams-hez. Az 1994-es év előtt már mindenki elkönyvelte, hogy a leggyorsabb pilüta a leggyorsabb autóban biztosan simán begyűjti a negyedik bajnoki címét (ebben is harcolva Prost rekordjaival). Azonban az Imolai hétvége minden későbbi álmát meghiúsította. Halálos kimenetelű balesetet szenvedett. 34 évet élt. 32 győzelmével még Prost-nál is jobbnak bizonyult. A három bajnoki címével viszont csak befogni tudta Alain rekordját.
A McLaren-es 6 év számokban: 0,333 győzelem/futam, 4,656 pont/futam.

Mika Hakkinen - McLaren (1993-2001) A repülő finn

Mika Hakkinen hamar kivívta az első számú pilótai státuszt a McLarennél
Mika Hakkinen hamar kivívta az első számú pilótai státuszt a McLarennél

Mika 1992 telén került a McLaren kötelékébe mint tesztpilóta. 1993-ban Ayrton Senna mellett ugyanis az amerikai Michael Andrettit ültették a második McLarenbe Ron-ék. 13 futamra volt szüksége a menedzsmentnek ahhoz, hogy rájöjjenek, hogy Michael helyére be kellene ültetni a tehetséges finn pilótát. Míg Senna 53 pontot szerzett ez idő alatt, Andretti csupán csak 7-et. Mika beültetése így egyéretelmű húzásnak tűnt. Mika a hátralévő három futamon ugyan sokat nem bizonyíthatott, igazán 1994-ben jött el az ő ideje, amikor már teljes értékű versenyző lett a wokingi csapatnál. Senna távozásával Hakkinen-re épült mindenféle stratégia. És ez az, amire szüksége volt a finnek. Igaz 1994-ben a rendkívül megbízhatatlan Peugeot motorok akadályozták a tehetsége csillogtatásában, de mindemellett összegyűjtött hat dobogós helyet. Innen kezdve már a teljes F1-es közvélemény biztos volt benne, hogy győztes pilótával állnak szemben, és most már csak az volt a kérdés, hogy mikor jön el az a bizonyos első futamgyőzelem. 1995-ben az új Mercedes motorokkal szintén ott volt a dobogón, de a McLaren-Mercedes konstrukció igazi összeforrása váratott magára. 1996-ben új csapattársat kapott Mika DC személyében. DC egészen 2001-ig ösztönzőleg hatott a finnre, rendkívül erős támpontnak bizonyult a skót, aki az évek során tökéletes másodpilótai szerepkörbe került köszönhetően Hakkinen gyorsaságának. 1997-ben, mikor az akkori dohányipari főtámogatót felváltotta az új cigi-szponzor, egy forradalmian új festéssel rukkoltak elő az immáron Ezüst Nyilaknak nevezett McLaren-Mercedes-ek. Ez az év Coulthard győzelmével kezdődött, és Mika diadalával ért véget. Eljött tehát az a hőn áhított első futamgyőzelem, melyben sokat köszönhetett Mika Dc-nek. Mint ahogy 1998 nyitó futamán, ahol Coulthardnak át kellett adnia a vezető helyet Hakkinennek, mivel a finnt tévesen hívták be a csapat részéről. 1998-tól 2000-ig egyértelműen Mika mellett állt teljes vállszéllességgel a csapatvezetőség, és őt favorizálták jobban, mint DC-t, annak ellenére, hogy mindig is azt vallották, hogy nincs csapatsorrend a McLaren házatáján. Ez idő alatt Mika begyűjtött két bajnoki címet és 17 futamgyőzelmet. 2001-ben Hakkinen már tudta, hogy az évad végén vissza fog vonulni (igaz akkor méág csak ideiglenes szándékkal), így DC végre megkapta mire várt hosszú-hosszú évek során: az első számú pilótai státuszt. Mika levezető évében így is össze tudott hozni két győzelmet. A várt visszatérése végül nem következett be, inkább hagyta, hogy a finnek legújabb csillaga, Kimi Raikkönen had bontakozzon ki.
A McLaren-es 8 év számokban: 0,154 győzelem/futam, 3,100 pont/futam.

Michael Schumacher - Ferrari (1996-2006) "A tökéletes gépezet"

A Schumi-Ferrari páros hosszú évtizedek során is etalon marad
A Schumi-Ferrari páros hosszú évtizedek során is etalon marad

Michael Schumacher kétszeres világbajnokként került ahhoz a Ferrarihoz, mely totális átformáláson ment keresztül 1996-ban. Ros Brawn és Schumi érkezésével egy hosszú távú project vette kezdetét. Az átmenetinek szánt 1996-os évben már sikerült a Ferrarinak a futamgyőzelem megszerzése: Michael háromszor diadalmaskodott és további 5 alkalommal ott volt a dobogón. A végelszámolásnál a harmadik helyen végzett. Kezdetnek nem semmi. 1997-ben már a bajnoki címért közdött Jacques Villeneuve Williamse ellen, de az ominózus Jerezi eset bemocskolta Schumi egész éves szenzációs szereplését. Végül megfosztották bajnoki második helyétől a németet. 98-ban újra kemény harcot vívhatott ezúttal Mika Hakkinennel, de hajszálnyival a McLaren bizonyult jobbnak. A 99-es esztendőt újracsak bajnokesélyesként kezdte, de a Silverstone-i balesete ketté törte bajnoki álmait. ami viszont ezután következett az maga volt a kész csoda. 2000-től 2004-ig 5 éven keresztül nem talált legyőzőre. Tetemes előnnyel gyűjtögette a bajnoki címeket, igaz 2003-ban Kimi Raikkönen azért megszorongatta a németet. Ez alatt az 5 év alatt Schumi 48 futamgyőzelmet szerzett, és volt egy rekordnak számító sorozata: az öt év mintegy 90 futamából csupán csak kilencszer nem került be a pontszerzők közé. 2005-ben a Ferrari F2005-nem hozta a várva várt sikereket, így Schuminak meg kellett elégednia a bajnoki harmadik hellyel. 2006-ban ismét harcban állt a VB-címért, de a Suzukai motorhibája megfosztotta a nyolcadik bajnoki trófeától. Ez év Olasz Nagydíján jelentette be visszavonulását. Schumacher Ferraris pályafutása eléggé megosztotta az F1-es társadalmat, hiszen míg sokan csodálták és tisztelték képességei miatt, addig mások miatta unalmasnak találták a futamokat. De nem csak ebből a szempontból került össztűz alá a német, hiszen számos megmozdulása váltott ki ellenszenvet a nézök körében. Gondoljunk csak a 2001-es OsztrákNagydíjra, ahol Barrichellonak az utoló métereken kellett átadnia a győzelmet. Vagy itt van akár a Rascasse-get botrány 2006-ból. Egy biztos Schumi érdemeit senki sem vitatta.
A Ferrari-s 11 év számokban: 0,507 győzelem/futam, 7,423 pont/futam.

David Coulthard - McLaren (1996-2003) Az örök második

Igazából sosem ragyoghatott fel David csillaga, önhibáján kívül
Igazából sosem ragyoghatott fel David csillaga, önhibáján kívül

Coulthard McLarenes 8 éve alatt sosem lehetett az az igazi értelemben vett első számú pilóta. Ez idő alatt két pilóta volt a csapattársa: Mika Hakkinen és Kimi Raikkönen. 96-ban és 97-ben közel azaonos teljesítményt nyújtott, mint Mika, de 1998-tól 2000-ig alá kellett hogy vesse magát annak a ténynek, hogy a csapat Mikát favorizálja a bajnoki küzdelmek során. Talán nem véletlenül. 2001-ben, jobban teljesített, mint Hakkinen, de ekkor Schumival nem bírt a skót. 2002-ben Kimi lett a csapattársa. Ebben az évben rutinjának köszönhetően teljesített jobban a fiatal finnél, de 2003-ban Kimi szinte földbe döngölte DC-t. Nem is csoda, hogy Coulthard új kihívások reményében otthagyta 8 év után a McLaren-t a Red Bull kedvéért, ahol aztán végre ő lehetett a No.1.
A McLaren-es 8 év számokban: 0,090 győzelem/futam, 3,075 pont/futam.

Ralf Schumacher - Williams (1999-2004) "Kissumi"

Ralf 2001-ben három győzelmének köszönhetően a tabella negyedik helyén végzett
Ralf 2001-ben három győzelmének köszönhetően a tabella negyedik helyén végzett

Ralf 1999-ben került a Williams kötelékébe a két év Jordan-es időszak után. Ebben az évben kihozta a Renault motoroktól megvállt Williams-ből a maximumot (háromszor állt fel a dobogóra, és rendszeres pontszerző volt). Ugyanezt tette 2000-ben is az új BMW erőforrásokkal. Az áttörés 2001 hozta el számára, hiszen többek között a három győzelmének köszönhetően a tabella negyedik helyén végzett. 2002-ben egy új érzéssel kellett megbarátkoznia: jobban teljesít a csapattársa. Míg korábban Zanardi-t, Button-t és 2001-ben Montoyát legyőzte, addig 2002-ben meg kellett elégednia azzal a tudattal, hogy Montoya rendszeres pontszerzőként megelőzte őt a bajnoki tabellán. Annak ellenére, hogy neki sikerült egyszer győzni, a kolumbiainak viszont nem. Ettől az évtől igazi versengés indult meg kettejük között, ami számos kettős kieséssel ért véget, mint például Indianapolisban. 2003-ban megintcsak a két győzelme ellenére maradt alul Juan-Pabloval szemben, mint ahogy 2004-ben is. De ekkor már az is közrejátszott, hogy hat futamot kellett kihagynia Indianapolisi balesete miatt. A frusztráló évek után elhagyta Frank csapatát és a Toyotához szerződött busás fizetés ellenében.
A Williams-es 6 év számokban: 0,064 győzelem/futam, 2,468 pont/futam.

Rubens Barrichello - Ferrari (2000-2005) Megalázkodás mintaképe

Jellemző a kép: Rubens elfecsérelt 6 évet Schumi árnyékában
Jellemző a kép: Rubens elfecsérelt 6 évet Schumi árnyékában

A vérbeli Barrichello rajongók bizonyára sokszor feltették magukban azt a kérdést: mi lett volna, ha... De nincs ha! Rubens úgy döntött 2000-ben, hogy a jelentős fizetésért cserébe megelégszik az eléggé gyengécskére sikeredett reflektorfénnyel. Ennyire soha az F1 történetében nem alázkodott meg senki állandó csapattársának, mint hogy tette azt Rubens ez alatt a hat év alatt. Ezt leginkább az a tény tükrözi legjobban, hogy csak 9-szer győzött a korszak legtökéletesebb versenyautójával.
A Ferrari-s 6 év számokban: 0,087 győzelem/futam, 3,962 pont/futam.

HIRDETÉS
LEGFRISSEBB ANYAGOK
» McLaren: Egyértelműen a győzelem a cél
» Akkor és most #62
» Montoya élvezi a NASCAR-t és Amerikát
» Exkluzív: Forma-1 tes(z)tközelből - Valencia
» Leleplező kép: Schumi, a kitagadott Ferrari pilóta
     
HOZZÁSZÓLÁSOK
Eddig összesen 6 kommentár érkezett, melyek közül a legfrissebbek:
Komment RSS
Hozzászóló neve*
Webcím
pl: http://www.valami.hu
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
 
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.


Szabó András | 2009 01 09 | 11:51
Ok, csak valahogy azért volt fura, mert 96-ban és 2005-ben nem volt sok futamgyőzelme (összesen 4)...de persze lehetséges.
akelta | 2009 01 07 | 23:15
Ne feledd! Ez csak a Ferraris éveire vonatkozik!
Szabó András | 2009 01 07 | 21:25
Most nézem, Schuminál ez a 0.507 biztos jó szám? Nekem soknak tűnik, hisz a legjobb éveiben is a kb. 90 futamból 48 győzelme volt...ami 53-54% körüli...a többit is belevée ez nekem nem tűnik reálisnak.
Szabó András | 2008 01 23 | 15:14
Igen, ez vhogy így történt...



DE, mint utóbb kiderült, Massa és Hamilton már más karakter:))
akelta | 2008 01 22 | 13:46
Hát igen! A McLaren-Ferrari, illetve a Hakkinen-Schumacher csatában a wokingiak előbb rájöttek, hogy szükségük van egy olyan pilótára, aki fegyverhordozóként ténykedék, és ha kell még futamokat is nyer. Ennek a posztnak a betültésére találták ki Coulthard-ot. Azaz pontosabban erre a posztra találtatta fel magát önhibáján kívül DC. A Ferrarinál ez a poszt nem igazán illett az önfejű Irvine-ra, aki ráadásul az 1999-es évben többet követelt a Ferraritól érdemtelenül. Persze abban az évben a Ferrari rá volt kényszerülve Schumi hiányában az írre. Az ő helyére igazolták Rubenst. És bejött nekik. Személyében felfedezték úgymomd a Ferraris Coulthardot.
Szabó András | 2008 01 22 | 13:32
Barichello kapcsn én kssé vitába szállnék.



Szerintem Barichello annak köszönheti egyáltalán a 9 futamgyőzelmét, hogy Schumi mellett ott volt...Vb-nyerésre nem hinném, hogy reális esélye lett volna. Elég sak abból kiindulni, hogy ebben a 6 szériában 3-ban olyan szintű Ferrari-dominancia volt, hogy semit sem lehetett tenni ellenük. De nem nagyon hiszek abban sem, hogy Rubens máshol a többi szezonban eredményes lehetett vona...főleg annak tükrében nem, hogy rendre kikap most is Buttontól és az utbbi 2 év alatt se tett le semmi olyat az asztalra, ami igazán említésre méltó...sztem így legalább volt arra esélye, hogy pár futamot nyerjen...mindegy, ez persze az én véleményem.

Komment RSS
 
 
HÍREK TÖBB HÍR
1
2
3
LENCSEVÉGEN TÖBB HÍR
SZAVAZÁS
Hány csapat lesz ott Bahreinben a rajtrácson?
Akik beneveztek, mind ott lesznek
A Stefan GP-vel kiegészülve 13-an
12-en, egy hiányzó biztos lesz
Két istálló távol marad, maradnak 11-en
Csak 10-en, három csapat is csődöt mond
KÉPREGÉNY
294
HOZZÁSZÓLÁSOK
edwinkeee :: Leleplező kép: Schumi, a kitagadott Ferrari pilóta
2001ota nézek forma1et. akkor voltam 12 és megakartam nézni magamnak ezt a mika gyereket:) de aki belopta magát a szivembe az a kimi gyerek lett. rajtuk kívül (és montoya) szinte mindenkit utáltam deh...
LavX :: A Campos és az USF1 csak Kínában indul?
Na meg ugye a Stefan mögött hatalmas pénz lenne... és ahogy ismerem az f1-t az többet számít.
csania :: Räikkönen korábban tér vissza, mint gondolnánk?
Örülnék ha visszatérne, és újra láthatnánk az F1-ben...:) De ha rallyzni akar, rallyzzon. Fő hogy szeresse amit csinál. Bármit csinál én akkoris örökké neki szurkolok, akárhol, akármikor. Kimi foreve...
Lizzy :: Leleplező kép: Schumi, a kitagadott Ferrari pilóta
Fernandor, sajnos ezen az oldalon szinte már csak veszekedős részek fordulnak elő, főleg így a szezonkezdéshez közeledve. Azon azért még mindig meglepődök néhanapján, hogy akiknek közvetve címezve v...
bubu :: Leleplező kép: Schumi, a kitagadott Ferrari pilóta
alonso4ever: Semmi közünk hozzá :D Ez tény, viszont csak te égeted magad ezzel és az oldal "hírnevét" is lerontod a pisis hozzászólásaiddal. Na sebaj nyomás fürcsizni és alukálni...
JÁTÉK
albert 10
Andrews 10
Cookie 10
Gerga 10
HamilTon 10
icemanmtm 10
Janos Hegyvari 10
jardo 10
kicsiernest 10
miffi 10
a teljes lista
TOPLISTA
NAPI HETI HAVI
VB ÁLLÁSA
A teljes lista
VERSENYNAPTÁR
Címlap  |  Hírek  |  Lencsevégen  |  Akkor és most  |  Magazin  |  Pályabejáró  |  Játék  |  Képregény  |  Videó  |  Vélemény  |  Archív
RSS  |  Add to Google  |  Médiaajánlat  |  Adatkezelés  |  Jogok  |  Alapelvek  |  Impresszum