Webber ugyan elismerte, hogy a Brit GP után indulatos volt, és nem akar különleges bánásmódot, csupán azonos feltételeket.
"Amit mondtam, az egy üzenet volt a csapatnak.Van aki szerint sokat fecsegtem, és én is jobban örülnék, ha mindez nem csúszott volna ki a számon. De ami történt, megtörtént. Mindig is kimondtam azt, ami a szívemet nyomja. Őszinte vagyok másokkal és önmagammal. A szombati események (szárnycsere) után kissé elszakadt a cérna. Először fordult elő, hogy egy elemből csak egy darab állt a rendelkezésünkre. Tudom, hogy nehéz döntést hozott a csapat, de nagyon csalódott voltam. Nem akarom, hogy kivételezzenek velem, csupán csak azonos feltételeket szeretnék." - nyilatkozta Webber múlt hét végén.
"Azért Seb kapta a szárnyat, mert ő előrébb állt a pontversenyben, most én vagyok kedvezőbb helyzetben, ezért most engem illet az előny. Nem vagyunk a legjobb barátok Sebbel, de ebben nincs semmi szokatlan, elvégre mindenkinek ugyanazért harcolunk. Lehetnek még súrlódások kettőnk között, de Sebet semmi felelősség nem terheli, a verseny után odajött hozzám gratulálni."