Felipe Massa szerint a kettészakadt mezőny és a nagy sebességkülönbségek veszélyforrást jelentenek a gyorsabb autók számára.
"A jelenlegi mezőnyben van hat-hét csapat, melyek hozzávetőlegesen egy másodpercen belüli köröket képesek egymáshoz képest futni. A többiek hátránya csaknem négy másodperc. Ez sem a sportnak, sem pedig nekünk (gyorsabb versenyzőknek) nem jó. Ez olyan, mintha két különböző kategória versenyezne egy futamon. Szenvedni fognak, és emiatt mi is, mikor előttünk lesznek az időmérő során"- nyilatkozta Massa.
A tesztek során a Lotus és a Virgin 4-5 másodperces hátrányt halmoztak fel körönként a mezőny élcsapataihoz képest, a Hispania Racing pedig még ki sem próbálhatta 2010-es versenyautóját.