HírlevélFacebookTwitter
Regisztráció
Hírek
Toyota TF110-eseivel állna rajthoz a Durango
NYOMTAT ELKÜLD HOZZÁSZÓL
2010. június 08. 15:07 | Szöveg: F1 Csatorna | Fotó: F1 Csatorna
Durango, Toyota
A japán istálló 2010-re épített autóival lépne pályára 2011-es szereplésért harcoló csapat.

A volt GP2-es alakulat 2009-ben nem tudta befejezni a bajnokságot, idén is csak az Auto GP-ben indul, ám 2011-től F1-es álmokat dédelget.

Minderről Ivone Pinton, csapatfőnöke számolt be:
"A tavalyi negatív események után próbáltunk talpra állni, új partnereket keresni. Nem tartott azonban túl sokáig megérteni, hogy az érdeklődést csak a Forma-1 tudja felkelteni, semmi más. Ezért hát ebbe az irányba orientálódunk. Elárulhatom, hogy már most két hatalmas nemzetközi cégcsoport támogatását élvezzük az F-1-be való bejutásunkhoz. A realitás talaján állok, de szeretek elmorfondírozni rajta, hogy annyi év után - melyek során fiatal versenyzőket segítettünk a jövőbeli bajnoki címek felé - itt az idő, hogy a Durangót a motorsportok csúcsán láthassuk" - árulta el Pinton.

Ivone Pinton azt is elárulta, hogy jelentkezésüket két, meg nem nevezett jelentős nemzetközi cég is támogatja.

A Toyota 2010-es autóját korábban az indulási jogot nem szerző Stefan GP akarta használni. A tervejk szerint a Durango lecsapna a japánok karosszériájára.

Az FIA júliusban dönt, hogy melyik csapat csatlakozhat 13. csapatként a mezőnyhöz.  

HIRDETÉS
LEGFRISSEBB ANYAGOK
» Nap képe: Sítúrára indul az új Ferrari?
» Kérdőív 2012 - Töltsd ki, és nyerj!
» A Ferrari főtervezője szerint nem lett csúnya az F2012-es
» Nap képe: Idén a törött orr a divat az F1-ben
» Teljes a Forma-1 mezőnye
     
HOZZÁSZÓLÁSOK
 
 
HÍREK TÖBB HÍR
1
2
3
LENCSEVÉGEN TÖBB HÍR
TOPLISTA
NAPI HETI HAVI
SZAVAZÁS
Neked tetszik a Caterham féle "kacsacsőr"?
Igen, eléggé vad kivitelezés
Igen, bár lehetett volna kicsit stílusosabb
Nem, egyáltalán nem
KÉPREGÉNY
380
JÁTÉK
RenaultF1 209
Mike 208
vitez 207
Charzir 206
MiSsOuRi96 206
Dzsoni 204
morozsolt 204
darkdog2 203
pnovak 203
JaniJani 202
a teljes lista
VB ÁLLÁSA
A teljes lista
VERSENYNAPTÁR
Címlap  |   Hírek  |   Lencsevégen  |   Akkor és most  |   Játék  |   Képregény  |   Csatorna TV  |   Sebességláz  |   Videó  |   Vélemény  |   Letöltés
RSS  |  Add to Google  |  Médiaajánlat  |  Adatkezelés  |  Jogok  |  Alapelvek  |  Impresszum