Talmácsi Gábor a Dreher Sörgyárak kampányában vesz részt immáron 3 éve. Andrei Haret, a Dreher Sörgyárak Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy több mint 70 országban vannak jelen, és mindenhol fontosnak tartja a helyi márkák támogatását. Magyarországon az 5 legnépszerűbb sörmárka közül három az ő igazgatásuk alatt áll. Egyik fő célja a kampánynak, hogy kapcsolatot tartsanak a fogyasztóikkal.
„Soha nem lehet elfelejteni, hogy fel kell lépni a felelőtlen alkoholfogyasztás ellen.”- mondta Andrei Haret, aki szerint a tájékoztatás és az új információk szolgáltatása erre a legmegfelelőbb.
A program nem csak az általános tényeken alapul, így nem kioktatni szeretne, hanem új, érdekes információkat megosztani az olvasókkal. Ahhoz, hogy felelős döntéseket tudjunk hozni, segítségünkre van egy önismereti teszt, amely az www.alkohol.info.hu oldalon elérhető. Az oldal több fontos részből áll. Először is a hónap témája, aminek segítségével részletesebben lehet megvitatni az alkoholfogyasztás szabályait. Nagyon fontos, hogy olvasók megoszthatják a véleményüket egymással, így még közelebb kerülhetnek az emberekhez a témák, és jobban odafigyelnek az alkoholfogyasztási szokásaikra. Hogy még többet tudjunk meg a témáról, segítségükre van egy szakértő, aki elmondja véleményét. Talmácsi Gábor személyes élményeit ugyanitt megosztja az olvasóval. Az oldal leglátogatottabb része a „Mi történik, amikor alkoholt iszunk?” menüpont. Itt pontosan megtaláljuk azokat a folyamatokat, melyek a szervezetünkben mennek végbe az alkohol hatására.
A kampány legújabb része az önismereti teszt. Ezzel ellenőrizni tudjuk az alkoholfogyasztási szokásainkat, és megtudjuk, hogy egy átlagos este alatt, körülbelül mennyire emelkedik meg a véralkohol szintünk. A teszt személyre szabott, így a végén mindenki a saját természetének megfelelően kapja meg az eredményt.
Érdemes regisztrálni a honlapon, és kitölteni a tesztet hiszen, a válaszolók között egy exkluzív vacsorát sorsolnak ki Talmácsi Gáborral. A teszt végén egy alapdíjas SMS-ért cserébe letölthető egy kalkulátor. Ennek a programnak a segítségével kiszámolhatjuk, hogy körülbelül mennyi a véralkoholszintünk, és mikorra bontja le azt a szervezetünk.
A helyszínen Talmácsi Gábor is kitöltötte ezt a tesztet. Nagyon élvezte, hiszen ebben a felmérésben nincsenek rossz válaszok csak a saját szokásainkat fogja tükrözni. A teszt kitöltése után Talma elmondta, hogy ő eddig nem ült és nem is vezetet ittas állapotban.
„Nem, és nem is fogok, mert számomra a karrierem a legfontosabb. Hány olyan példa van, és hányszor megtörténik az, hogy valaki sikeres és azt gondolja övé a világ. Iszik, bulizik... De hamar tönkre lehet ezt tenni. Vannak példák, amelyekből lehet tanulni. „
„Fontos hogy betartsuk a szabályokat. 18 év alatt ne fogyasszunk alkoholt, és ne igyunk alkoholt, amikor autóba ülünk. Ha mégis iszunk, azt mértékkel és felelősségteljesen.” Talma azt is elmesélte, hogy a napokban volt példa arra, hogy egyik barátja többet ivott a kelleténél, és úgy akart autóba ülni, de ő lebeszélte erről és inkább hívott neki egy sofőrt.
„Ez egy üzenet az embereknek, és hogyha valaki veszi ezt az üzenetet, akkor tud segíteni a barátainak.” Arra a kérdésre, hogy mennyit iszik, ha buliba megy, őszintén válaszolt. Bevallotta, hogy túl van a bulizós korszakán, de esténként néha megiszik egy pohár sört, hiszen a sörnek jótékony hatásai is vannak.
„De ha hétvégi buli van, és nagyon tombolni akarok, akkor nagyon szeretem a koktélokat.”
Természetesen kérdeztük a versenyzésről is. Elmondta, hogy nagyon jól érzi magát a Moto2-ben, nem is nagyon vágyik vissza a MotoGP-be.
„Én most jól érzem magam a bőrömben. Egy célom volt a hogy a MotoGP-ben versenyezzek, de rájöttem, hogy abban a világban még jobban érvényesül a pénz hatalma. A Moto2-ben inkább a versenyzők tudása számít, kevesebb elektronika van, ami beleszólhat a mi vezetésünkbe. Én ezt egy tisztább sportnak tartom, mint a legnagyobbakat.”
Arra a kérdése, hogy élne-e egy újabb lehetőséggel a MotoGP-ben a közeljövőben azt válaszolta hogy, nem. Bár minden év más, de az idei évben a Moto2-ben szeretne jól teljesíteni és érmes lenni az évad végén. Brunoi teljesítményével teljesen elégedett volt, hiszen a 16. helyről indulva a 6. helyen ért célba.
„Nagyon pici választott el a 4. helytől. Hát sajnálom, ha még 1 kör lett volna, akkor 4. is lehettem volna. Éreztem, hogy a motoromban van még, bennem is van még. De azért nehéz volt feljönni a 16. helyről, főleg egy ilyen kategóriában, ahol nagyon picik a különbségek.
Talma bízik benne, hogy az év végén dobogós helyezést is eltud érni. Bízik a csapatában és magában is. |