HírlevélFacebookTwitter
Regisztráció
Hírek
Rendőrség figyelmezteti a Forma-1 rajongókat
NYOMTAT ELKÜLD HOZZÁSZÓL
2010. július 28. 10:00 | Szöveg: F1 Csatorna | Fotó: F1 Csatorna
Autósport, F1, Forma 1, Hungaroring
Július 29. és augusztus 1. között kerül megrendezésre az F1 Magyar GP, melynek biztosítását a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság végzi.
A biztosításban az elmúlt évekhez hasonló létszámú rendőri erő vesz részt.
A magyar rendőrök munkáját lengyel, román és osztrák rendőrök is segítik majd. Az ő feladatuk elsősorban a külföldi vendégek problémáinak kezelésében való segítségnyújtás, tájékozódásuk könnyítése, okmányaik és járműveik ellenőrzése. A tapasztalat alapján a külföldről érkező látogatók örömmel fogadják saját nemzetük rendőreit és bizalommal fordulnak hozzájuk.

A sportrendezvényre nagy számban érkeznek hazai és külföldi látogatók egyaránt. Ez a település és a környék forgalmát erősen terheli. Éppen ezért kérjük a mogyoródi lakosokat, hogy gépkocsival csak akkor induljanak el lakásukból, ha az feltétlenül szükséges, illetve a szokásosnál nagyobb türelemmel és toleranciával közlekedjenek.
A versenypálya körüli és az oda vezető utakon a verseny minden napján megállási tilalom lesz érvényben.
A szabálytalanul parkoló járműveket a rendőrség elszállíttatja, azokat csak a szabálysértési bírság, illetve a szállítási költség kifizetése után kaphatják vissza a tulajdonosok.  

A rendezvény ideje alatt a következő, főbb forgalmirend-változásokra számíthatnak:

Szilasligeten, a József Attila úton egészen a 3-as számú főútig kétirányú forgalom lesz érvényben, de a délutáni órákban (elsősorban szombaton és vasárnap) előfordulhat, hogy csak a versenypálya felől kifelé közlekedhetnek járműveikkel.

Mogyoródon, a Gödöllői úton és a Dózsa György úton – amíg a forgalom engedi – szintén két irányú lesz a forgalom, viszont a Mázsa tértől a Dózsa György út irányába a délelőtti órákban csak a versenypálya felé, délután pedig csak onnan kifelé haladhat a forgalom.  (A versenypályára való gyors kijutást buszjáratok segítik!) A fenti utakra becsatlakozó utcákban forgalomszervezés nincs!

A Kerek tó és a Hungaroring főbejárata közötti úton délelőtt egy irányba - csak a főbejárat felé -, délután pedig szintén egy irányba, a Kerek tó felé lehet majd közlekedni.

Az M3-as autópálya 19.200 m/szelvényében lévő ideiglenes kihajtótól a Kerek tóhoz csak egy irányba, befelé lehet közlekedni. Pénteken, szombaton és vasárnap - a futamokat követően – az autópálya felhajtó felé Budapest irányába és az ideiglenes kihajtón keresztül – M3 autópálya Gödöllő csomóponton keresztül -M31- közlekedhetnek Budapest felé. Az előzetes tervek szerint az M31-es autóút a Forma 1 Magyar Nagydíj előtt átadásra kerül.

A nagy vigalmi negyed és a Szilasligeti buszforduló között a forgalom mindvégig kétirányú lesz, viszont a Hungaroring főbejárata  és a Szilasligeti buszforduló között, a főbejárat felé (7-es és 6-os kapu felé) egy irányba haladhatnak gépjárműveikkel délután 15.00 óráig, ezt követően pedig a főbejárat irányába lesz egyirányú a forgalom.

A versenyt követően a Super Gold belső parkolóból a 7-es kapu és a Hungaroring főbejárata között egy irányban (főbejárat felé) közlekedhetnek, valamint a 6/A kapun keresztül Kerepes-Szilasligeten át a 3-as főút irányába.

A Mogyoród HÉV átjárótól a versenypálya felé, a 2-es kapuig a délelőtti órákban, a délután pedig kifelé szintén egy irányú lesz a forgalom.

A versenyt követően a 8-as és 7-es kapu közötti Gratis 1 parkolóból Csömörön keresztül haladhatnak a főváros irányába.

A forgalom folyamatosságát minden érintett útszakaszon rendőri irányítással, tájékoztató táblákkal segíti a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Javasoljuk, hogy gépkocsijukkal a kijelölt, őrzött parkolókban álljanak le, a bűncselekmények megelőzése céljából azokat minden esetben zárják be, az utastérben értékes tárgyakat, iratokat ne hagyjanak.

2010. július 29. és augusztus 1. között (hétfő reggelig) a versenypálya közelében ideiglenes rendőrőrs üzemel, melynek elérhetőségeit a www.police.hu oldalon a későbbiekben tesszük közzé.

A versennyel, jegyvásárlással kapcsolatban további információk a www.forma1club.hu és a www.gptiketshop.com oldalakon érhetők el.

HIRDETÉS
LEGFRISSEBB ANYAGOK
» Sutil fellebbezett a börtönbüntetés ellen
» A Pirelli-vezér szerint az idei autók bűn rondák
» Nap képe: Räikkönen az élen tért vissza
» A rajongó kérdez, Bruno Senna válaszol
» Jerezi teszt - második nap: Schumacher zárt az élen
     
HOZZÁSZÓLÁSOK
 
 
HÍREK TÖBB HÍR
1
2
3
LENCSEVÉGEN TÖBB HÍR
TOPLISTA
NAPI HETI HAVI
SZAVAZÁS
Melyik az eddigi legszebb 2012-es F1-es autó?
Caterham CT01
McLaren MP4/27
Force India VJM05
Ferrari F2012
Lotus E20
Sauber C31
Red Bull RB8
Toro Rosso STR7
Williams FW34
KÉPREGÉNY
381
JÁTÉK
RenaultF1 209
Mike 208
vitez 207
Charzir 206
MiSsOuRi96 206
Dzsoni 204
morozsolt 204
darkdog2 203
pnovak 203
JaniJani 202
a teljes lista
VB ÁLLÁSA
A teljes lista
VERSENYNAPTÁR
Címlap  |   Hírek  |   Lencsevégen  |   Akkor és most  |   Játék  |   Képregény  |   Csatorna TV  |   Sebességláz  |   Videó  |   Vélemény  |   Letöltés
RSS  |  Add to Google  |  Médiaajánlat  |  Adatkezelés  |  Jogok  |  Alapelvek  |  Impresszum