Azzal, hogy Hamilton mellé Jenson Button-t igazolta le a McLaren, megpecsételődött Kovalainen mclarenes pályafutása.
Korábban többen is védelmükbe vették a finn tehetséget, többek között Mika Häkkinen is: "Ha közelebbről megvizsgáljuk Lewis és Heikki teljesítményét, mindenképpen figyelembe kell vennünk, hogy nem csupán a versenyeredmények alapján lehet valakit egy bizonyos kategóriába sorolni. A háttérben zajló eseményeket is figyelembe kell venni! Ez csapatmunka, sohasem egy ember tesz naggyá egy csapatot" - nyilatkozta a kétszeres világbajnok.
1994 óta szinte minden évben volt finn pilótája a wokingi gárdának, egyedül 2007 volt ez alól kivétel, mikor Hamilton mellett Alonso nyüstölte a Mercedes motor hajtotta McLareneket. Button szerződtetésével a mcLarenes finn hegemónia megtörni látszik.
No de mi lesz Kovalainen sorsa? Többen úgy vélik, hogy akár Rosberg csapattársa is lehet a Mercedesnél, ám valószínűbb, hogy korábbi kenyéradójához kerül, a Renault-hoz. Azonban, ha a francia gárda kivonul az F1-ből, akkor egy újonc csapatnál kaphat "mentőövet" Heikki.
Ha Kovalainen sokáig tétlenkedik, és nem tud megegyezni egyik csapattal sem, akkor egy 1989 óta tartó sorozat szakad meg, hiszen azóta mindig volt egy finn pilóta a Száguldó Cirkusz mezőnyében. Ugyanis jelenlegi állapot szerint Räikkönen sem indul a 2010-es F1-es bajnokságban.
|