Regisztráció
Hírek
Massa elnézést kért a hirtelen kirohanásáért
NYOMTAT ELKÜLD HOZZÁSZÓL
2010. március 10. 18:41 | Szöveg: F1 Csatorna | Fotó: F1 Csatorna
Massa
Felipe Massa legutóbbi nyilatkozatában aggodalmát fejezte: a lassú csapatok potenciális veszélyforrások.

"A jelenlegi mezőnyben van hat-hét csapat, melyek hozzávetőlegesen egy másodpercen belüli köröket képesek egymáshoz képest futni. A többiek hátránya csaknem négy másodperc. Ez sem a sportnak, sem pedig nekünk (gyorsabb versenyzőknek) nem jó. Ez olyan, mintha két különböző kategória versenyezne egy futamon. Szenvedni fognak, és emiatt mi is, mikor előttünk lesznek az időmérő során"- nyilatkozta  Massa.

A tesztek során a Lotus és a Virgin 4-5 másodperces hátrányt halmoztak fel körönként a mezőny élcsapataihoz képest, a Hispania Racing pedig még ki sem próbálhatta 2010-es versenyautóját.

Massa legutóbbi nyilatkozatában pontosította álláspontját:
"Olvastam a cikkeket, amelyek szerint beszóltam az új csapatoknak. Nem ez volt a célom, csupán annyit akartam mondani, hogy túl nagy a lemaradásuk. Senkinek sem jó, ha egy autónak három másodperces hátránya van: a sportnak sem, a nézőknek sem, és maguknak a csapatoknak sem. De pártolom az új istállók csatlakozását, mert minél több az autó, annál jobb a versenyzés."

HIRDETÉS
LEGFRISSEBB ANYAGOK
» Íme a Hungaroring legnagyobb botránya - Fotó!
» Alonso szerint fantasztikus győzelmet aratott egy hete
» Pénteki eső után napos idő várható az Magyar GP-n
» Nap képe: Majdnem a halálba vezetett ez az út!
» Briatore: Todt szemet huny a Ferrari bűne felett
     
HOZZÁSZÓLÁSOK
Eddig összesen 18 kommentár érkezett, melyek közül a legfrissebbek:
Komment RSS
Hozzászóló neve*
Webcím
pl: http://www.valami.hu
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
 
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.


Lizzy | 2010 03 11 | 20:32
Az is nagyon megnyugtató, hogy itt senki sem magyaráz bele olyasmit a dolgok nagyrészébe, ami még csak köszönőviszonyban sincs a valósággal! Még ezért is szeretnék köszönetet mondani a sorsnak. :D
Blista | 2010 03 11 | 16:24
értem :)
GoFelipe | 2010 03 11 | 16:02
Én úgy értettem, hogy az az egyik oka, hogy megszerettem, mert normálisan, szimpatikusan nyilatkozik. :D Szerintem ez egy "korrekt bocsánatkérés" volt, ha Hamilton, vagy bárki más nyilatkozta volna le, akkor is.
Blista | 2010 03 11 | 14:30
Külön hálás vagyok a sorsnak, hogy elkerültek az olyan eszelős nők, akik azt hiszik, hogy minden róluk szól :)

GoFelipe úgy értettem, hogy nem azért szereted, mert "korrekt módon bocsánatot kér", hanem azért tekinted "korrekt bocsánatkérés"-nek mert szereted :P
GoFelipe | 2010 03 11 | 13:46
Blista, mi történt velem fordított sorrendben? :) Lehet, hogy én vagyok a hülye - sőt biztos - de ezt nem értem, mire írtad.
Lizzy | 2010 03 11 | 13:16
Külön hálás vagyok a sorsnak azért, hogy ezen az oldalon nem találkoztam még "soha" olyan emberrel, aki küldetésének érezte volna, hogy minden szavamba belekössön. :D
Blista | 2010 03 11 | 13:04
Tényleg Lizzy, mi lenne veled?? :)

Lizzy | 2010 03 11 | 12:37
Azért az mekkora szerencse, hogy a világon csak Massa az egyetlen, akinek vannak félresikerült, hülye megnyilvánulásai, amikkel esetleg megsért másokat. Mi lenne velünk, ha több ilyen ember is élne a Földön? :-)
Blista | 2010 03 11 | 12:11
Egyébként Massa tényleg tud egy sérő lenni. Például a szezonzáró előtt a magyar riporternek azt nyilatkozta "viccesen", hogy magyaroknak nem nyilatkozik. Egyrészt ez nem vicces, másrészt meg nem a magyarok tehetnek róla, hogy egy másik brazil fejbeb@szta egy rugóval.
Lizzy | 2010 03 11 | 11:55
Massa első nyilatkozatával mi a baj? Szerintem a többieket is nagyon fogja zavarni, hogy a futam másból sem fog állni, mint sorozatos lekörözésekből. Tudom, hogy eddig is voltak lekörözések, és lekörözésekből adódó időveszteségek, meg balesetek, de most elképzelhető, hogy még többet fogunk látni az új csapatok "ügyeskedéseinek" hála.

Az, hogy elnézést kért, az miért köpönyegforgatás? Még senkivel nem fordult elő, hogy túl keményen fogalmazott, aztán azután elnézést kért? Massánál már nem érvényes az, amivel a többi pilótát szokás mentegetni? Pl. biztos nem is így gondolta/mondta, csak azért írták meg így, hogy nagyobb hír legyen belőle...
Rajkófan(james) | 2010 03 11 | 09:20
Vagy mielőtt megszólalna,jól rágja meg a mondanivalóját,mert igy elég köpönyegforgatásnak hat az egész.Szóval értitek...
Jimmi Rájkönnen | 2010 03 11 | 09:14
Massa még mindig nem tanulta meg,hogy mit nyilatkozzon.Mindig nyilatkozgat(magyarul RINYÁL)azután meg bocsi-bocsi ,nem úgy értettem-gondoltam stb. Nem ismeri a régi finn-ugor szólást:NE SZÓLJ SZÁM,NEM FÁJ FEJEM :-)
Beriga | 2010 03 11 | 08:03
Kis köcsög!
hunter9 | 2010 03 10 | 23:43
Seggnyalo! en inkabb igy irnam le Massa 2. nyilatkozatat.Legyen ember,alljon ki a velemenye mellett.
Blista | 2010 03 10 | 19:53
GoFelipe, szerintem meg fordított sorrendben történt veled a dolog :) Különben Hamilton nem szokott ilyeneket mondani. Legalábbis én nem emlékszem.
GoFelipe | 2010 03 10 | 19:33
*állítaná be
GoFelipe | 2010 03 10 | 19:33
Hamiltontól csak fél évvel később lehetne hallani hogy "én ilyet nem is mondtam, blabla" illetve úgy állítja be, mintha még Ő lenne a sértett fél. Éppen ezért - és még sok másért - tisztelem Massát. Go Felipe!
iza | 2010 03 10 | 19:07
Massa milyen rendes,elnézést kér,ilyet Hamiltonéktól nem lehet hallani.Go Felipe!

Komment RSS
 
 
HÍREK TÖBB HÍR
1
2
3
LENCSEVÉGEN TÖBB HÍR
TOPLISTA
NAPI HETI HAVI
SZAVAZÁS
Alonso gyorsabb volt Massánál a Német GP-n?
Egyáltalán nem, Massa simán győzött volna
Azonos tempót mentek mind a ketten
Alonso nem tudta volna önerőből megelőzni Massát
Alonso egyértelműen gyorsabb volt, megérdemelten győzött
KÉPREGÉNY
323
HOZZÁSZÓLÁSOK
szabrol :: Alonso szerint fantasztikus győzelmet aratott egy hete
Ha ő mondja...
agika :: Sajtóinformáció: Palik távozik a Hungaroring éléről
Palik szerintem egyáltalán nem vicces, hanem irritáló és fárasztó!!! Szánalmas!!! Wéber egy verseny alatt egy csomó mindent elmagyaráz meg minden, ő az F1-ről beszél, palik meg egész verseny alatt csa...
joke :: Havasi Joci és a technika ördöge
akkor is csak HAJRÁ!!!!!
joke :: Íme a Hungaroring történetének legfurább balesete - Fotó!
senna ilyen volt!mindenen és mindenkin átgázolt!(ettől független jó pilóta volt!) nannini egy helikopter balesetben vesztette el az egyik kézfejét!visszavarrták de már sosem lett a régi!
csania :: Brutális fotó - Ilyen fejsérülést szenvedett Massa tavaly
Ja, hogy ő alapbol mindenhova ilyen hülyeségeket ír? Mondjuk gondolhattam volna, ez alapján süt róla milyen ember...
JÁTÉK
darkbull 162
schferi 161
mateo110 160
RenaultF1 160
f1fan93 159
toccsa 159
pljeso 158
sz_mona 155
barango 154
derig 154
a teljes lista
FacebookTwitter
VB ÁLLÁSA
A teljes lista
VERSENYNAPTÁR
Címlap  |  Hírek  |  Lencsevégen  |  Akkor és most  |  Magazin  |  Pályabejáró  |  Fórum  |  Játék  |  Képregény  |  Videó  |  Vélemény  |  Archív
RSS  |  Add to Google  |  Médiaajánlat  |  Adatkezelés  |  Jogok  |  Alapelvek  |  Impresszum