Mint ahogy arról már beszámoltunk, év elején már felcsendülhetett a magyar himnusz a brit Formula-Renault futamán Thruxtonban. Lewis Hamilton és Kimi Räikkönen is ott kezdte, ahol a magyar Kiss Pál Tamás diadalmaskodott: a brit Formula-Renault 2.0 szériában.
A háromszoros magyar gokart bajnok Thruxtonban az első futamon győzött, a második versenyen pedig negyedik lett. Akkor az összetettben a 2. helyen várhatta a Rockingham-i viadalokat. Ott végül egy újabb győzelmet és egy második helyezést könyvelhetett el a 18 éves pilóta, aki az Atech GP színeiben versenyez.
Majd ezt követte egy Brands Hatch-i kiruccanás egy ötödik és egy második hellyel, legutóbb pedig az Oulton Parkban rendezett viadalon zsebelt be egy győzelmet és egy harmadik helyet a Hell Racing Team miskolci 18 éves pilótája.
Tamás így 199 ponttal és 18 pontelőnnyel várja a június 19-20-ai crofti versenyeket.
A 10 versenyhelyszínnel rendelkező 20 futamos versenynaptár további helyszínei: Augusztus 7-8 Snetterton Augusztus 21-22 Silverstone National Szeptember 4-5 Knockhill Szeptember 18-19 Silverstone GP – World Series by Renault Október 9-10 Brands Hatch Indy
|