2010-től a három főből álló bizottságot egy negyedik szakember egészíti ki, egy ex-versenyző.
Bahreinben Alain Prost, ausztráliában pedig a nyolcszoros Le Mans-győztes Kristensen volt a háromtagú versenybizottság munkáját segítő ex-versenyző. Ugyanez a feladat Malajziában Johnny Herbertre, a 2000-ben visszavonult 165 futamot maga mögött hagyó ex-F1-es pilótára hárul.
Mint ahogy arról beszámoltunk, 2010-től a három főből álló bizottságot egy negyedik szakember egészíti ki, egy ex-versenyző. Az szezontól négy főre emelkedett a verseny közben döntéseket hozó bizottság létszáma. Plusz egy fő mindig ex-pilóta. Ezt a posztot az idény-nyitó Baheini GP-n a négyszeres világbajnok Alain Prost töltötte be, azaz versenyzői szemmel figyelte az eseményeket.
A négyesnek döntéshozó joga van, ám csak azokban az ügyekben, melyeket az FIA hivatalos versenyigazgatója, Charlie Whiting terjeszt eléjük.
Prost példájából kiindulva egyre több pilóta jelezte, hogy szívesen betöltené ezt a posztot, legalábbis erről számolt be Graham Stoker, az FIA sportért felelős alelnöke: "Számos versenyző jelezte, hogy csatlakozna hozzánk, és segítene"
Többek között Damon Hill, Alexander Wurz, Heinz-Haralad Frentzen és Nigel Mansell is szívesen közreműködne a feladatban.