A hír már csütörtökön este elterjedt, mert a japán autógyár csapatának alkalmazottai tömegesen kezdtek felajánlkozni a rivális alakulatoknál. A Honda elnöke és vezérigazgatója, Takeo Fukui néhány órával később hivatalosan is megerősítette, hogy felszámolják a sportprogramot - számol be az a5.hu "A Hondának muszáj védelmeznie fő tevékenységi körét, és hosszú távon biztosítania a jövőjét, miközben a gazdasági helyzettel kapcsolatos bizonytalanság az egész világon tovább nő" - mondta Fukui. - "A várakozások szerint eltart egy ideig, amíg minden visszatér a normális kerékvágásba." "A körülményekre való tekintettel a Honda azonnali és rugalmas intézkedéseket foganatosított, hogy ellensúlyozza az üzleti élet valamennyi területén tapasztalható visszaesést."
"Felismerve, hogy az erőforrások kiosztását, köztük a jövőbeli befektetéseket is optimalizálni kell, úgy döntöttünk, hogy kiszállunk a Forma-1-ből. Tárgyalásokba fogunk kezdeni a Honda Racing F1 Team partnereivel és motorszállítójával, a Honda Racing Development-tel a két cég jövőjéről. Ennek keretében a csapatot felajánljuk megvételre."
Sajtóértesülések szerint a Honda legfeljebb a 2009-es idénynyitóig, azaz márciusig hajlandó finanszírozni az istállót, ezért ha addig nem találnak vevőt, egyszerűen felszámolják a programot. A csapatot valószínűleg jelképes összegért próbálják meg értékesíteni, de önmagában ez sem garancia a sikeres eladásra, mivel már az új tulajdonosnak kell majd állnia a 2009-es, 200 millió dollárra becsült költségvetést. A Honda jogutódja a Ferraritól vásárolhatná a motorokat, mert a maranellói istálló kapacitásának egy része úgyis felszabadult, amikor a Force India nemrég átpártolt a Mercedes-hez. A japán csapat főnöke, Ross Brawn állítólag már fel is vette a kapcsolatot egykori alakulatával.
Az amerikai piac indította el a lavinát A Honda még az 1990-es években, a Williams és a McLaren oldalán, motorszállítóként aratta legfényesebb sikereit. Amióta 2006-ban csapatként is visszatért az F-1-be, nem tudta tartósan megvetni a lábát az élmezőnyben - legjobb eredménye az az egyetlen győzelem volt, amit Jenson Button aratott a két évvel ezelőtti Magyar Nagydíjon. "A Honda Team számtalan kihívással megbirkózva egy nagydíjgyőzelmet is aratott 2006-ban, világszerte olyan szurkolók támogatását szerezve meg, akik további sikereket vártak a csapattól" - mondta Fukui. - "Éppen ezért rendkívül nehéz volt meghoznunk ezt a döntést azok után, hogy nem tudtuk tökéletesen kielégíteni a szurkolóink elvárásait."
"A lehető legjobban kiaknázva azokat a tanulságokat, amelyeket levontunk ebben a gazdasági krízisben, építve a kihívásokkal szemben az autósportban szerzett harci szellemünkre, a továbbiakban is nagy kedvvel igyekszünk majd leküzdeni az új akadályokat."
"Szeretnénk megragadni ezt az alkalmat arra is, hogy köszönetet mondjunk mindazoknak, akik támogatták a Honda F-1-es erőfeszítéseit, beleértve mindenkit a Forma-1 világában." A Honda döntését leginkább az USA jelentős piacán tapasztalható nagyarányú visszaesés kényszerítette ki: az autógyár eladásai novemberben mintegy 32 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbiakhoz képest. Hasonló cipőben jár az F-1-ben érdekelt többi autógyártó is, ami bizonytalanságot szül a világbajnoki sorozat közeljövőjével kapcsolatban. A Toyota például 34 százalékos visszaesést volt kénytelen elkönyvelni, a Mercedes 30, a BMW pedig 26.7 százalékosat - igaz, hogy a Mini eladásai 31, a Rolls Roycé pedig 29 százalékkal nőttek. A Renault-t kevésbé érinti a recesszió, mivel nincs jelen az amerikai piacon. Ha nem sikerül eladni a csapatot, a Honda kiszállásával az F-1 mezőnyének létszáma 20-ról 18-ra csökkenhet, és az istálló versenyzői - akik közül csak Jenson Button helye volt biztosnak tekinthető - állás nélkül maradhatnak. |