A 27 esztendős pilóta kétéves szerződést kötött a brit istállóval, miután eddigi kenyéradója, a Toyota az idei szezon végén kivonult az F1-ből. Glock eddig 37 futamon indult az elitkategóriában, és kétszer második lett. A legutóbbi három nagydíjat egy baleset miatt ki kellett hagynia.
A Manor GP-t 1990-ben alapították, és eddig alsóbb osztályokban szerepelt. Többek között foglalkoztatta az F1-ben később világbajnok finn Kimi Räikkönent és brit Lewis Hamiltont is.
A 27 éves német pilóta több csapat - többek között a Renault - ajánlatát is fontolóra véve döntött az újonc mellett: "Több lehetőségem is volt a 2010-es évre - nyilatkozta Glock - Jelenlegi F1-es istállóktól is kaptam ajánlatot."
"Minden pilótának ugyanaz a legfontosabb álma - folytatta a német pilóta - Egy napon mindannyian szeretnénk világbajnokok lenni, csak az odavezető út különbözik. Én mindenképpen szeretnék részese lenni annak a folyamatnak, amely a csúcsra vezet, szeretnék fontos szerepet játszani az autó fejlesztésében. Ezért tartom érdekesnek és izgalmasnak a Manor ajánlatát. Sok időt töltöttem Nick Wirth technikai igazgatóval, John Booth csapatfőnökkel, és a csapat többi tagjával is; úgy vélem, igazi versenyzők alkotják ezt az istállót. Kicsi és új, de nagyon ambíciózus csapatról van szó, komoly fejlődési stratégiával. Csodálatos lehetőség, hogy a technikai tudásommal részt vehetek a fejlesztésben. Már alig várom, hogy a jövő év elején elkezdjük a tesztelést."
"Már az elején kikötöttük, hogy mindenképpen szeretnénk egy olyan pilótát, aki megfelelő tapasztalattal rendelkezik - mondta Wirth - A fejlesztés során mindenképpen figyelembe fogjuk venni a tapasztalatait. De arról álmodni sem mertünk, hogy egy olyan pilótát találunk, aki dobogós helyen is végzett 2009-ben. Örülünk, hogy Timo mellettünk döntött."
Glock 2009-ben a 10. helyen zárta a világbajnoki pontversenyt annak ellenére, hogy Japánban, az időmérőn megsérült, így a szezon végéig nem ülhetett volán mögé. |