Mivel egyik jelentkező sem felelt meg a követelményeknek, így a Motorsport Világtanács mai ülése úgy határozott, hogy üresen hagyják a USF1 visszalépése után felszabadult 13. helyet.
Több alakulat is jelentkezett a július végi határidőre. Többek között a Jacques Villeneuve fémjelezte Durango, a spanyol Epsion Euskadi, ás a szerb Stefan GP. Az ART, és az amerikai Chyper Group is leadta nevezését nyár elején, azonban júliusban mindkét csapat visszavonta nevezési szándékát. Mint kiderült, a hírbe hozott Prodrive és a Lola le sem adta nevezését.
Mindemellett az is eldőlt, hogy az első
indiai futamra 2011. október 30-án kerül sor, ehhez jön az idén
lebonyolított 19 verseny - köztük a Magyar Nagydíj -, változatlan
helyszínekkel.
A legfőbb változás az idei évhez képest India mellett az, hogy a Török GP a sapanyol és a monacói futam elé került. Az évadzáró Brazíliában lesz, és nem Abu Dhabiban. A 20 futamos versenynaptár a 2010-eshez képest két héttel tart tovább, 3 nappal december előtt ér véget. Idén az évadzáró november 14-én lesz a Yas Marina versenypályán.
A 2011-es versenynaptár:
Március 13. – Bahrain (Sakhir) Március 27. – Ausztrália (Melbourne) Április 10. – Malajzia (Sepang) Április 17. – Kína (Sanghaj) Május 8. – Törökország (Isztambul Park) Május 22. – Spanyolország (Barcelona) Május 29. – Monaco (Monte Carlo) Június 12. – Kanada (Montreal) Június 26. – Európa (Valencia) Július 10. – Nagy Britannia (Silverstone) Július 24. – Németország (Nürburgring) Július 31. – Magyarország (Budapest) Augusztus 28. – Belgium (Spa-Francorchamps) Szeptember 11. – Olaszország (Monza) Szeptember 25. – Szingapúr (Szingapúr) Október 9. – Japán (Suzuka) Október 16. – Korea (Yeongam) Október 30. – India* (függőben) November 13. – Abu Dhabi (Yas Marina) November 27. - Brazília (Interlagos)
|