HírlevélFacebookTwitter
Regisztráció
Hírek
Havasi Joci és a technika ördöge
NYOMTAT ELKÜLD HOZZÁSZÓL
2010. július 29. 14:56 | Szöveg: www.felixpromotion.hu | Fotó: www.felixpromotion.hu
Havasi Jocit megtréfálta a technika ördöge a hét végi, Castelletto di Branduzzóban, pedig nagyon jól indult.
A magyar gokartos tehetség a pénteki és a szombati edzéseken is a leggyorsabb volt, vasárnap reggel viszont az időmérő előtti bemelegítésen a saját idejéhez képest hét-nyolc tizeddel lassult, amit a szerelők a kuplung hibájára fogtak.

Természetesen a szerelője, vagyis Tóth Krisztián kicserélte a hibásnak vélt alkatrészt, ám csak nem jött a jó időeredmény – a motor gyengélkedett, így az időmérőn csak a hatodik helyet tudta megszerezni. Zajlott az élet a szerviz-sátorban a tréning után, az elődöntő előtt atomjaira szedték a motort, ám nem találtak hibát semelyik alkatrészben.
Sajnos, ahogyan a Formula-1-ben, itt sem lehet motort cserélni, csak alkatrészeket, így továbbra is ugyanazt az erőforrást kellett használnia a magyar tehetségnek, aki az elődöntőben így is ötödik lett.

A döntőben 34 (!) versenyző állt fel a rajtrácsra. Ennyien jutottak be a döntőbe a közül a hetven pilóta közül, akik meg akarták mutatni a gyorsaságukat az Easykart nemzetközi sorozat utolsó előtti viadalán.
Joci 11. helye az előzmények ismeretében és a színvonalas mezőnyben nem rossz, és külön jó hír, hogy az összetettben 23 pontos előnye maradt a magyar fiúnak, így szeptember 5-én nyerő pozícióból várja a cerviai idényzárót.

Előtte azonban még az Európa-bajnokságon is megméreti magát a kis Havasi: száz versenyző rajtol a hét végi lengyel viadalon, a legjobb 34 jut a döntőbe, s közülük kerül majd ki az Európa-bajnok...

Havasi Joci pályafutásáról és eredményeiről ezentúl a TEHETSÉGEINK menüben számolunk be.
HIRDETÉS
LEGFRISSEBB ANYAGOK
» A rajongó kérdez, Bruno Senna válaszol
» Jerezi teszt - második nap: Schumacher zárt az élen
» Räikkönen szerint a DRS megöli az előzés élményét
» Jerezi teszt - második nap: Schumacher a déli leggyorsabb
» A 2012-es F1-es autók összehasonlító képgalériája
     
HOZZÁSZÓLÁSOK
 
 
HÍREK TÖBB HÍR
1
2
3
LENCSEVÉGEN TÖBB HÍR
TOPLISTA
NAPI HETI HAVI
SZAVAZÁS
Melyik az eddigi legszebb 2012-es F1-es autó?
Caterham CT01
McLaren MP4/27
Force India VJM05
Ferrari F2012
Lotus E20
Sauber C31
Red Bull RB8
Toro Rosso STR7
Williams FW34
KÉPREGÉNY
381
JÁTÉK
RenaultF1 209
Mike 208
vitez 207
Charzir 206
MiSsOuRi96 206
Dzsoni 204
morozsolt 204
darkdog2 203
pnovak 203
JaniJani 202
a teljes lista
VB ÁLLÁSA
A teljes lista
VERSENYNAPTÁR
Címlap  |   Hírek  |   Lencsevégen  |   Akkor és most  |   Játék  |   Képregény  |   Csatorna TV  |   Sebességláz  |   Videó  |   Vélemény  |   Letöltés
RSS  |  Add to Google  |  Médiaajánlat  |  Adatkezelés  |  Jogok  |  Alapelvek  |  Impresszum