A csütörtökön kezdődő idei utolsó kollektív tesz két verőfényes nappal indult, majd tegnap az eső hátráltatta a száraz pályás gyakorlást. Ma az eső ugyan elkerülte a környéket, de az erős szél alaposan megnehezíti a pilóták munkáját.
A kezdeti 1:22, 1:23-as időket csakhamar felülmúlták a pilóták, előbb Massa, majd Schumacher futott 1:21 eleji időt mellyel az élre tornázták fel magukat.
Egy óra elteltével került elő az első piros zászló, mikor Barrichello kicsúszott a 4-es kanyarban. Rubens már-már visszaeső piros-zászlós pilóta a Williams-szel, a Red Bull-okkal egyetemben.
Egy órával később pedig Kobayashi alatt állt meg a Sauber a 9-es kanyarívben. Időközben Massa 1:21.014-re módosított a nap legjobb idejét, 25 ezreddel megelőzve Schumi legjobbját.
Másfél órával az ebédszünet előtt a Lotus és a Virgin kivételével mindenki 2 másodpercen belüli időt autózott. Kovalainen 4,2 di Grassi 5,8-as hátrányt szedett össze. Ekkor Kubica még nem tette tiszteletét a pályán, a csapat közlése szerint nincs probléma a Renault-val, csak a beállításokkal babrálnak.
Ezután Schumi és Massa percei következtek, a német előbb 1:20.920-at ment, majd Massa 1:20.834-gyel visszavette korábbi mentorától az elsőséget. Mögöttük a mezőny másfél másodperccel el volt maradva, a McLaren, a Red Bull, a Toro Rosso, a Williams és a Sauber háromtizeden belüli időket futott. Lehet hogy az első 8 csapat idén is szorossá teszi a versenyeket?
Az ebédszünet előtti órában folyamatosan javultak a köridők, az eddigi versenyszimulációkat felváltották a kvalifikációs gyors körök. Massa, Hamilton 1:20,5-öt ment , Vettel 1:20,6-os idejével Schumit is meg tudta előzni. Miközben mindenki kétkörös etapok során futják meg legjobb idejüket, Vettel általában 4 mért kört fut egymás után. Időközben Kubica is csatlakozott a mezőnyhöz, első nekifutásra lotus-os köridőket futott.
Amikor már csak 25 perc volt a szünetig, mikor Hamilton átvette az első helyet Massától 1:20,472-es idejével. Ráadásul mindezt úgy hogy előtte három kör erejéig forgalomban autózott. Ezzel a négynapos tréning legjobb idejét is magáénak tudhatta a brit bajnok.
Érdekességképpen ez az idő éppen 7 másodperccel lassabb Schumacher 2006-os kvalifikációs idejénél!
Az ebédszünetet követően Kobayashi, majd Sutil tudott javítani addigi idején- Őket Webber követte, aki 1:20.496-os idejével megközelítette Hamiltont.
Az edzés végéig háromszor volt piros zászlós periódus. Kobayashi, Barrichello és Kovalainen volt a három ludas.
|
Pilóta |
Csapat |
Idő |
| 1 |
Hamilton |
McLaren |
1:20.472 |
| 2 |
Webber |
Red Bull |
1:20.496 |
| 3 |
Massa |
Ferrari |
1:20.539 |
| 4 |
Sutil |
Force India |
1:20.611 |
| 5 |
Vettel |
Red Bull |
1:20.667 |
| 6 |
Schumacher |
Mercedes |
1:20.745 |
| 7 |
Barrichello |
Williams |
1:20.870 |
| 8 |
Kobayashi |
Sauber |
1:20.911 |
| 9 |
Buemi |
Toro Rosso |
1:22.135 |
| 10 |
Kubica |
Renault |
1:23.175 |
| 11 |
Kovalainen |
Lotus |
1:25.251 |
| 12 |
Di Grassi |
Virgin |
1:26.160 |
|