A társaság kedden az MTI-vel azt közölte: a hét
végi események idejére az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető
oldalán az M0-ás autóút csomópontja és a Ring pihenőhely között a
leállósávon külön forgalmi folyosót alakítanak ki a VIP-vendégek
részére. A többi néző a 19-es kilométernél létesített ideiglenes
lehajtón vagy a 23-as csomópontnál hagyhatja el a gyorsforgalmi utat.
Változás
az elmúlt évekhez képest, hogy hétfő este átadták az M31-es autópályát,
így másik útvonalon is megközelíthető a Hungaroring. Akik az M31-es
felől érkeznek, azok az M3-as 23-as csomópontját használhatják
letérésre.
A verseny után Budapest felé a 23-as csomópontnál,
illetve a Ring pihenőhelynél lehet felhajtani az M3-asra, itt tereléssel
fogják segíteni a felhajtást és szükség szerint a haladósávot is
lezárják, így elsőbbségadási kötelezettség nélkül mehetnek fel a
járművek az autópályára. Ha a forgalom megkívánja, akkor a leállósávokat
is megnyitják, erre táblák fogják felhívni a figyelmet.
Az ÁAK
tájékoztatása szerint hosszabb menetidőre a Budapest-Gödöllő szakaszon
szombat és vasárnap délelőtt, valamint csütörtök délután, a boxlátogatás
idején lehet számítani. A Budapestre vezető szakasz forgalma szombaton
az időmérő edzés után, 14 és 15 óra között, vasárnap pedig a verseny
végeztével, 16 és 18 óra között fog jelentősen megnövekedni.
Az
autópálya-kezelő ezeken a napokon nem végez olyan munkálatokat, amelyek
sávszűkítéssel járnak, s megerősített ügyeletet tartanak a
mérnökségeknél, illetve a diszpécserközpontban is. |