Dave Richards alakulata. a Prodrive hivatalosan is megerősítette, hogy ezúttal nem él a lehetőséggel. A brit cég 2007-ben már jelentkezett volna az F1-be, ám akkor az ügyfélautók betiltása miatt kénytelen volt visszalépni. 2009-ben pedig a Campos, a Manor és a US F1 pályázatával szemben maradt alul. David Richards elárulta, hogy minden ereővel a WRC-s visszatérésen dolgoznak.
"Egy F-1-es csapat alapítása, és az autó megépítése hatalmas feladat, ami nem alábecsülendő. Mint ahogy azt idén is tapasztalhattuk: mind pénzügyileg, mind pedig műszakilag is ez egy óriási kihívás. Nem csupán eljutni a rajtrácsra, hanem még versenyképesnek is lenni. Becsülendő az újonc csapatok erőfeszítése, ám a Prodrive és az Aston Martin egészen más stratégiában gondolkodik." - nyilatkozta Richards.
A Prodrive mellett a Lola is arról adott ki közleményt, hogy ők sem adták be nevezésüket.
„Ugyan van F1-es színvonalú létesítményünk Huntingdonban, ám a 2010-es projektet le kellett állítani, mikor az FIA nem fogadta el nevezési kérelmünket. Az új pályázatra nem volt elég időnk, teljesen más programra lett volna szükség az újonnan bevezetett szabályok miatt.” - nyilatkozta Martin Birrane, a Lola tulajdonosa.
Eddig egyedül a volt GP2-es alakulat, a Durango hozta nyilvánosságra nevezését. Az alakulat 2009-ben nem tudta befejezni a bajnokságot, idén is csak az Auto GP-ben indul, ám 2011-től F1-es álmokat dédelget.
A pályázatokat április 15-ig lehetett elküldeni, az FIA pedig júliusban dönt, hogy melyik csapat csatlakozhat 13. csapatként a mezőnyhöz. |