A Formula-1 történetében eddig hét alkalommal találkozhattunk olyan szezonnal, mikor a futamokat nem a korábbi bajnokok nyerték, hanem a feltörekvő újoncok, vagy éppen az addig bajnoki címmel még nem rendelkező rutinos pilóták. Idén Lewis Hamilton, Fernando Alonso és Kimi Raikkönen az, aki bajnoki címmel, címekkel rendelkezik, de mágis jelenleg kicsi az esélye annak, hogy idén futamgyőzelem közelébe kerüljenek. Kik voltak még hasonló cipőben? Lássuk!
1952 Az 1952-es évad két világbajnokkal indult volna, ha az előző évi bajnok (Juan Manuel Fangio) nem szenved balesetet szezon előtt. A Maestro kénytelen volt emiatt kihagyni az egész évadot, így csupán Farinára, az első F1-es világbajnokra hárult az a feladat, hogy megvédje a bajnokok becsületét. Giuseppe Farina két évig az Alfa 158-asokkal és 159-esekkel versenyzett, majd az olasz márka kivonulása után a szintén olasz Ferrarihoz szerződött. Alberto Ascari mellett nem sok babér termett számára, de így is 4-szer végzett második helyen, és az összetettben 24 ponttal a 2. helyen végzett. A győzelem azonban elmaradt.
1958 Juan-Manuel Fangio volt az egyedüli aktív világbajnok - köszönhetően előző 4 évi egyeduralkodásának. Fangio levezető évében csupán kétszer állt rajthoz: a hazai Argentin GP-n és a Francia GP-n. Előbbin harmadik lett, az utóbbin negyedik. Végül 7 ponttal a tabella 14. helyén végzett. Fangio korábban minden évben tudott nyerni, mikor rajthoz állt, ezúttal hiányzott a dobogó legfelső foka a repertoárból.
1959 Fangio visszavonulása után egyedül az 1958-as bajnoknak, Mike Hawthorn-nak lett volna lehetősége bajnokként futamot nyerni, de a brit az évad előtt halálos közúti autóbalesetet szenvedett. Így lényegében bajnok nélkül állt rajthoz a mezőny 59-ben.
1961 Jack Brabham 1959-ben és 1960-ban is megnyerte a bajnokságot Cooper-Climax T51-esével. 1961-ben Phil Hill és von Trips megállíthatatlan volt a Ferrari 156-ossal, ráadásul a Brabham az új Cooper T55-össel és T58-assal csak kétszer tudott célba érni, így összesen csupán 4 pontot tudott gyűjteni, ami a 11. helyre volt elég. "Black Jack" egyedüli bajnokként nagyon távol állt a lehetséges futamgyőzelemtől.
1962 1962 Phil előző évi remek szereplésének köszönhetően már két világbajnokot tudhatot magénak. Ez az évad azonban nem szólt másról, csak Graham Hill-ről és a BRM istállóról. Egyedül Clark tudta valamelyest tartani a lépést a Lotus-Climax 25-ösével. Phil Hill ugyan 3-szor felállhatott a dobogóra, de a futamgyőzelem ezúttal elmaradt: 14 pont, 6. hely a végelszámolásnál. Jack Brabham ebben az évben vetette be elsőzör saját tervezésű BT3-asát, az évad első felében azonban még a Lotus-szal versenyzett. Figyelme leginkább a tervezésre összpontosult, de így is 9 pontot tudott szerezni, ami a 9. helyre volt elég.
1979 Nagyot kell ugranunk az időben, hogy hasonló szituációval találkozzunk. 1979-es évad úgy indult, hogy négy világbajnok is ott votl a mezőnyben: az előző évi bajnok, Mario Andretti, a korábbi kétszeres bajnok, Niki Lauda, a szintén kétszeres bajnok, Emerson Fittipaldi és James Hunt. Hova jutottak ők 1979-ben? Szinte sehova. Mario Andretti 1-szer állhatott fel a dobogó harmadik fokára, 14 pontot szerzett, 10. lett a bajnokságban.Címvédőként ez igencsak gyenge eredmény. Niki Lauda 4 pontot szerzett, 14. lett. Emerson Fittipaldi neve mellett 1 pont szerepelt, 21. lett a végén James Hunt pedig pontot sem tudott szerezni. Mi a mentségük erre a megalázó teljesítményre? Mario lényegében az előző évi konstrukcióval (Lotus) versenyezte végig az égész évet, miközben a többi csapat alaposan belehúzott a fejlesztésekbe, minek köszönhetően le is hagyták Chapman-éket. Lauda Brabham-Alfája 14 futamból csak kétszer ért el a célig, Fittipaldi saját tervezésű Copersucar-ja szintén megbízhatatlan verda volt. Hunt pedig a Wolf végnapjain futott 7 halovány gyenge futamot, melyek közül egyszer végül célba is ért. Ja, és mellékesen volt a mezőnyben egy Scheckter nevű dél-afrikai versenyző, és alatta egy Ferrari 312T4-es, ami komoly tényező az addigi bajnokok sikertelenségében...
1980 1980 is hasonlóan alakult mint 1979, ezúttal Scheckter is csatlakozott a lealázott bajnokok táborába. Emerson Fittipaldi továbbra sem villogott a Copersucar-ral: 1-szer lett harmadik (hazai közönség előtt), 5 pont, 15. hely. Jody Scheckter a roppant pocsék 312T5-össel csak 2 pontot tudott gyűjteni, 19. lett végül. Mario Andretti a Lotus-Ford 81-gyel csupán 1 pontig jutott, és a 20. helyet szerezte meg. Ez az év Alan Jones és a Williams feltámadása volt.
2009 Egyelőre úgy tűnik a bajnokok vergődésének nem csupán egy bizonyos Button és vele együtt egy Ross Brawn a hátráltató tényező. A Ferrari, a McLaren és a Renault sem talált rá az idei évad ízére. Ugyan mindhárom csapatnál érezhető a fejlődés, de ez még mindig nem elég a becsület megvédéséhez. Ugyanis ott van a mezőnyben a Red Bull két sikerre kiéhezett pilótával, ott van a Toyota, aki Turllival bármire képes lehet, és ott van a BMW, akiben ott lappang a siker lehetősége. Vajon a három aktív bajnok közül ki lesz az aki újra belekóstolhat a futamgyőzteseknek járó pezsgőbe? Fernando Alonso eleddig 11 pontot gyűjtött, jelenleg a 9. helyen áll. Kimi Raikkönen 1-szer már felállhatott a dobogóra, 9 ponjával jeéenleg 10. Lewis Hamilton-nak is 9 pontja van, ami egyelőre a 10. helyre elég. |