Csütörtökön délelőtt még a forgalommal nem, csupán a parkolással voltak kisebb problémáink. Monaco utcáin nem nagyon lehet parkolni, ugyanis helyhiánnyal küzdenek. Többszintes parkolóházaik vannak a föld alatt, csak meg kell találni őket, na meg lehetőleg olyat, amiben van hely.

A megszokott menetrenddel ellentétben itt csütörtökön van a két másfél órás szabadedzés, pénteken pedig a boxlátogatási lehetőség. A kaszinóval szemben lévő tribünre szólt az aznapi jegyem, amely a pálya hátsó részén van, így - habár azt hinnénk ezen a pályán nincsenek távolságok - jó 20 perces gyaloglásra volt szükségem, hogy éppen odaérjek kezdésre. A tribün maga pontosan a kaszinóra nézett, a pályából ennél kevesebb látszott, de azért nem volt rossz úgy összességében. A körülöttem lévő háztetőkön és erkélyeken is sok volt a néző. Azon gondolkodtam, hogy a tribün tetejéről talán jobban tudnék fotózni, és senkit sem zavarnék. Felnéztem, és máris ismerősöket láttam, három srácot, akikkel már korábban a DTM-en, és pár F1 teszten is összefutottam. Németországból jöttek, és már sokadszorra vannak itt, így nem töltötték az előző napjaikat a Francia Riviéra berohanásával, mint én. Aki esetleg arra vetemedne, hogy 3 nap alatt tegyen meg hasonló utat - tömegközlekedéssel - az már most vesse el az ötletet, mert lehetetlen ezalatt megnézni azt a sok szépséget.

Az edzést meglepő módon egyszer sem kellett leállítani, mert senki nem törte össze az autót. Nyilván így az elején kicsit óvatosabbra vették a figurát az új autóval. Rubens Barrichello volt a leggyorsabb a Brawn GP autójával, de a legjobb ideje is bő 2 másodperccel elmarad a későbbi edzések legjobb köridőitől. Mögötte végzett Felipe Massa a Ferrarival, és Lewis Hamilton az idén gyengélkedő McLarennel.

Amikor vége lett az első szabadedzésnek, elindultam a paddock felé, mert talán ez az egyetlen olyan pálya, ahol az adottságok miatt közel lehet kerülni a csodaépítményekhez, körbe lehet járni őket többször is, és sok pilótát, ex-pilótát, csapatvezetőt és hírességet látni. Az útlezárások és elterelések miatt majdnem egy órámba telt, amíg odaértem, hegymászással, liftezéssel. A délutáni visszatérési tervemet ezennel kihúztam a tennivalók listájáról. Láttam eleget ezen a tribünön, fényképem is sok van, majd nézelődök máshol.

A paddock-nál a jelenlegi pilótákon kívül Jacques Villeneuve és Mika Häkkinen és David Coulthard voltak a korábbi pilóta látványosságok. Mika a kisfiával, Hugóval kézen fogva érkezett, az új barátnőjét nem láttam velük. Sokan a Red Bull Energy Station felé vették az irányt, ahol tapasztalatból mondom, remekül főznek. Mind a négy pilótát láttam, akiket körülvettek a rajongók. Franz Tost (Scuderia Torro Rosso vezetője) és Christian Horner (Red Bull vezetője) a kevésbé népszerűek közé tartoztak, mert a tömegben is zavartalanul közlekedtek, senki nem ismerte fel, vagy állította meg őket. Ugyanígy járt a Red Bull új tesztpilótája Brendon Hartley, vagy a Formula Renault 3.5 szériában versenyző spanyol Jaime Alguersuari, akivel a Race of Champions gálán találkoztam tavaly Londonban.

A média és a tömeg figyelme Bernie Ecclestone felé irányult, aki a FIA motorhome előtt beszélgetett többekkel is, majd az egyre népesebb tömeg miatt visszahúzódott a kamion belsejébe. Most láttam először élőben, és mondhatom kicsit alacsonyabb még annál is, mint gondoltam. Később a Force India vezér Vijay Mallya is követte egy megbeszélésre. Rajtuk kívül az operatőrökkel fel-alá rohangáló, szorgoskodó TV-s riportereket is láttam, köztük a magyar, a német és a holland RTL munkatársait. Ilyenkor sok a munka, de szerencsére a motorhome-ok bejárata mellett mindenhol ki vannak helyezve az interjúidőpontok, így előre lehet egyeztetni a tervet, ellentétben a tesztek média kiszolgálásával, ahol jórészt csak pletykákból lehet értesülni egy-egy csoportos interjúról, vagy csak az interjú után tudod meg, hogy egyáltalán volt.

A két edzés közötti idő hátra lévő részét ezután a Red Bull előtti stégen töltöttem, ahol összetalálkoztam egy csapat magyarral F1 rajongóval. A fiúk a pilótákra, vagyis aláírásaikra vadásztak, a lányok inkább a Riviéra azúrkék vízére lettek volna kíváncsiak ezen a meleg napon. Velük beszélgettem, és megtudtam, hogy kisbusszal érkeztek, és sátraznak. Ilyen pénztárca-kímélő megoldás is van tehát, hiszen a szállás és repülőjegy árak a Monacói nagydíj ideje alatt a duplájára emelkednek. A hőség elől végül bemenekültem egy étterembe, ahol nagyképernyős TV-n a hűvösben néztem végig a másfél órás szabadedzést, és végre egy kiadósat ebédelhettem is. A pihenés jót tett, erőre kaptam egy újabb körhöz a paddock körül. Ekkor vettem észre, hogy szépen sikerült leégnem. Nem számítottam ilyen hőségre ugyanis.

A legtöbb pilótát lehetett látni hosszabb-rövidebb időre, és a sikítozó tömeget követve még Felipe Massát is. Kimit szokás szerint nem sikerült megpillantani egész hétvége folyamán. Mark Webber amint kilépett a Red Bull motorhome-jából, rögtön felpattant a rollerjára, és elgurult a boxutca felé. Egy kitartó rajongó egy ideig futott mellette, már azt hittük a vízben landolnak, de végül feladta, és visszasétált, Mark pedig tovagurult. Volt pár kitartó autógrammvadász, olyanok is akadtak, akik csak ezért jöttek el, esetleg a csütörtöki edzést megnézték, de onnantól csak a hírességekre hajtottak. Valamelyik nap megkérdeztem egyiküket, hogy mennyit sikerült összegyűjtenie. A válasz 30 volt, de még messze nem volt vége a napnak.

Mivel Nico Rosberg volt a leggyorsabb a második szabadedzésen, a vele készített interjúra alig sikerült összepréselődniük a média képviselőinek, hogy elférjenek. Kazuki éppen akkor érkezett, és a paraván mögött osont el a motorhome-ba, kicsit meg is lökve a paravánt, hogy szándékosan vagy véletlenül, azt ki tudja (Kazuki a 9. helyen végzett). Meg sem próbáltam fotózni, mert a kerítés és a Nico-t körülvevő riporterek és operatőrök miatt ez lehetetlen volt.

Egyre nagyobb lett a tömeg, a pilóták pedig inkább a hátsó utakon közlekedtek, hogy nyugodtabban tudjanak koncentrálni, és elkerüljék az autógramm-vadászokat. A két McLaren és a két Renault pilótát is csak a paddock hátsó részénél láttam aznap. Ugyanitt, a Williams kamionja mögött maga Sir Frank Williams adott interjút pár kiváltságosnak. Bernie Ecclestone-t láttuk később, amint besegítik egy elegáns motorcsónakba, amivel valószínűleg az egyik nagyobbacska jachtra mehetett, tárgyalni. Nekik – úgy tűnik – a hétvége csak a tárgyalásról szólt. A háttérben lévő feszültséget lehetett rajtuk érezni.

Pénteken délelőtt kirándulni mentünk a környéken, délután pedig Monaco-ba a boxlátogatásra. A szokásos parkoló kereső körutunkon Nick Heidfeldet láttuk egy motoron, a versenysisakjában, amint éppen valami reklámfilmet vagy hasonlót forgattak. A pálya már nem volt lezárva, így autókáztunk egy kicsit rajta és ismételten parkoló-kereséssel múlattuk az időt, akaratlanul. A boxutca látogatás 2-6 óráig tartott, bejutni pedig csak szombati vagy vasárnapi tribünjegy felmutatásával lehetett, ezért a szokásos hungaroringi szardíniás dobozhoz hasonlatos tömegnyomor elmaradt.

Belépve rögtön meglepő sokaság állt a Brawn GP előtt, még emlékszem a korábbi évekre, amikor pár rajongón – és rajtam – kívül más nem volt kíváncsi a Hondára, meg úgy összességében a hátsó fertályra. Most meg ott, és a boxutca másik végén, a Ferrari háza táján volt a legtöbb nézelődő. A Red Bull új dupla diffúzorára is kíváncsiak lettünk volna, de a box gumikkal, aero elemekkel, emberekkel el volt barikádozva. A Williams csapat hamar letakarta az autót, és már csak két őr álldogált előtte. A magyar szponzor logója már felkerült a paravánokra is, bár a motorhome oldalán nem találtam meg.

A Force India csapatánál az ismerősök beinvitáltak, és egy vezetett túrán is rész vehettem a boxban. A lenti részen volt a két autó és a harmadik garázsban a motorok és a váltók. A fenti részen a karosszéria elemek, szárnyak, orr, csavarok és egyéb alkatrészek, valamint a mérnökök ücsörögtek sok-sok számítógép előtt. Az emelet boxutca felöli részén a monitorok álltak, melyek a normál pályákon a boxokkal szemben, az út másik oldalán sorakoznak. Itt helyhiány miatt kell így berendezni a dolgokat, más pályákon az emeleti rész helyett oldal irányban van lehetőség a terjeszkedésre. A boksz mögött egy kis terület volt még a gumik számára, ezután már ott állt a kerítés és a pálya. Fentről remek lelátás volt a célegyenesre és a boxutcára is. Ezután az autókat is megnézhettem, majd megköszöntem az idegenvezetést és visszatértem a nézői oldalra.

Vártuk, hogy mikor lesz az idén már kötelező autógramm osztás, de vagy lemaradtunk róla (nem kezdésre érkeztünk), vagy sose volt, mivel csupán Mark Webber-t lehetett látni a pilóták közül, és ő is civilben volt, és gyorsan elosont. Csalódás volt ez, hiszen néhány pilóta azért ki szokott jönni ilyenkor, vagy legalább körbe néz a saját háza táján. Most nem így történt, biztosan kihasználták a szabadnapot, és valamelyik jachton sütkéreztek, vagy vásárolgattak, autókáztak.

A csapatok azért kitettek magukért, és boxkiállás-gyakorlásokkal szórakoztatták a tömeget. Ami persze nekik kemény munka, de a nézők számára hatalmas élmény ilyen közel kerülni, és látni ahogy dolgoznak, no meg persze a csillogó-villogó Forma 1-es autók látványa is fantasztikus. A Torro Rosso, McLaren, BMW, Force India, sőt még a Ferrari is gyakorolt, a pilóták szerepét persze egy-egy szerelő vette át. Gyakorolták az orrcserét és sokszor egymás után a két üzemanyag töltőcsövet használták, nyilván azt szimulálták, hogy mennyi időveszteség, ha az egyik véletlenül nem működik. A Force India csapatnál Adrian Sutil mérnöke figyelte az emeletről a csapat összehangolt munkáját.

A domboldalon Fernando Alonso szurkolói pakolták ki hatalmas zászlóikat és a spanyol versenyzőt éltető transzparenseiket. A székek is már szép számmal sorakoztak a domboldalon, ahonnan a boxutca jól belátható. Az autókat közben folyamatosan hozták mérlegelésre a szerelők. Amelyik csapat már befejezte mára a munkát, azok lassan elhagyták a boxutcát, csak egy-két őr maradt ott.

Hat óra után nem sokkal elkezdték kiterelni az embereket, akik még elnézelődtek volna egy jó darabig. Átsétáltam a paddock környékére, amelyek mellett a hatalmas csodajachtok parkoltak, és ott nézelődtem. Találkoztam a többiekkel, és visszasiettünk a parkolóba, mely már éppen bezárni készült. Elbúcsúztunk hát egy rövid időre a fényes Monacótól, ahova még aznap este visszatértünk.

Vacsora után visszamentünk a pályához, ahol hatalmas bulikat rendeztek lépten-nyomon. Nappal is volt sok luxusautó, de így estefelé még többet láthattunk, nem győztük kapkodni a fejünket. Feszítettek benne a milliárdosok, és ügyet sem vetettek az őket fotózókra, hiszen már biztosan megszokhatták. A híres „La Rascasse” étterem – most inkább disco – volt a leglátványosabban kivilágított, és gólyalábas táncos lányok is hívogatták az arra járókat. A „pálya” ezen részén még sok különböző bár volt, mindez közvetlenül a kivilágított boxutca „alatt”, ami remek hangulatot kölcsönzött úgy összességében.

Kezdtem megérteni, hogy az itt lakók miért is költöznek el a futamhétvége idejére. Nem, nem az autók zaja miatt, hanem az éjszakai mulatságok hangereje miatt. A mélynyomó majd kivitte a fülem és a szívem is a tüc-tüc alapján dobogott már. Ennyi elég is volt, a F1-es autók hangját fél méterről is elviselem, de az ilyen zajokat nem szívlelem annyira, ezért inkább a „paddok by night” felé vettem az utam. A kivilágított létesítmények már teljesen üresek voltak, a bulit korábban befejezték – már ahol volt – mert a másnapi munka miatt nem akartak későn lefeküdni. Éppen ezért szerelőket sem nagyon lehetett látni a sokadalomban, mindössze egy ismerőssel találkoztam a Red Bull-tól, aki éppen hazafelé tartott a robogóján, és mondta, hogy elege van a banzájból, ideje lepihenni. Robogóval persze sokkal könnyebben lehet közlekedni, a pilóták is sok esetben ezt a megoldást választották. A paddock itt ráadásul elég messze van magától a boxutcától, a Bridgestone területe pedig még ennél is messzebb – a kikötő végénél. Szegény gumit szállító kollégáknak megvolt a napi kilométere.

Az autót a célegyenesben parkoltuk le, visszafelé ott ácsorogva a Brawn GP skót éjjeliőrével beszélgettem, aki örült a társaságnak. Hazafelé én voltam a sofőr, így elmondhatom, hogy vezettem a Monacói F1es pályán.

Szombatra nem vettem jegyet a borsos árak miatt, gondoltam elnézelődök a környéken. Felmentem a hercegi palotához, de onnan sem lehetett látni a pályát, mert lezárták azt az állójeggyel rendelkezők részére. Mivel a kisebb hegymászás a tűző napsütésben eléggé kimerített, megálltam körülnézni és kifújni magam. A palota harangjai amint 11-et ütöttek, beindították a motorokat a harmadik szabadedzéshez. Kicsit odébb sétáltam, és végül egy büfé teraszáról néztem az edzést. Az autók elég messze voltak, de szép volt a kilátás, és a pálya nagy része belátható volt, az autók hangja pedig zene füleimnek. Az autók felismerése sem volt egyszerű, a pilótákat kitalálni pedig lehetetlen volt. Szerencsére egy nagyképernyős TV segítette a kitalálósdit. Délután inkább GP2-vel kapcsolatos élmények következtek, mely ugyan kevésbé csillogó, de annál érdekesebb világ.

A szünetben lesétáltam, hogy megkeressem a GP2-es paddock-ot, mert fogalmam sem volt merre bujkálhatnak. Akiket megkérdeztem a széria főhadiszállásának hollétéről, azok is csak a vállukat vonogatták. Korábban kapott iránymutatások alapján elindultam a F1-es paddockkal párhuzamosan, csak egy szinttel feljebb a hegyen, és két alagúttal később megláttam egy emeletes parkolóház-szerű valamit, ami esélyes volt, hogy a GP2-es csapatokat rejtegeti. Igazam volt, ahogy közelebb értem, az ablakon be lehetett látni, és megpillantottam a hatalmas kamionokat és az ideiglenes boxokat, és magukat az autókat is. Félig körbe lehetett sétálni az építményt egy keskeny utacskán, melynek a másik oldalán egy korlát és a sziklafal volt csupán. Több helyen is be lehetett nézni, és látni, ahogy dolgoznak a szerelők. Sokkal kevesebben voltak, mint egy F1-es boxban, később, mint kiderült 13 ember dolgozik az egyik csapat 2 autóján, összesen… Bár a beléptetés nem volt olyan szigorú, mint az F1 paddocknál, azért az őr nem engedett be. Szerencsére összefutottam egy ismerőssel, aki a Renault tesztcsapatánál is dolgozik, és szólt pár szót az érdekemben az őröknél.

Beültem a pilóták és családtagjaik közé az étkező részbe, éppen akkor értem oda, amikor elkezdődött a F1 időmérő edzése. Pár GP2-es pilóta innen nézte az eseményeket, a többiek a szerelőikkel egyeztettek vagy pihentek, hiszen az időmérő edzés után nem sokkal ők következtek. Pastor Maldonado és trénere mellett ültem egy darabig, de amikor elkezdték sorban kitolni a GP2-es versenyautókat, én is elindultam vissza a pálya felé. Megálltam ott, ahol a GP2-es autók várakoztak, pontosabban a Fat Burner Racing Engineering csapatánál (micsoda név…), ahol a csapat egyik tagja egy fiatal spanyol lány volt. Szóba elegyedtem vele, és beszélgetés közben kiderült, hogy mérnök, és két éve van a szériában. Hamarosan megjelent Lucas di Grassi, a brazil tehetség, aki tavaly novemberben tesztlehetőséget kapott az akkor még létező Honda F1-es csapattól. Mivel nem sikerült F1-es szerződést aláírnia, visszatért a GP2 szériába, ahol tavaly 6 futamot kihagyva (később csatlakozott a csapathoz) is harmadikként végzett összesítésben. Egyik küldetésem a hétvégére egy névre szóló aláírás beszerzése volt barátnőmnek, aki valószínűleg legnagyobb rajongója, legalábbis Magyarországon. Sikerült is elcsípni, bár előtte vacilláltam vajon jó ötlet-e a futam előtt zavarni, de aztán úgy döntöttem most van lehetőségem, akkor most kérek.

Még megvártam, amíg a szerelőkkel szó szerint legurul az autó a lejtőn, a pálya felé, majd beültem egy jó kis ebédre, hogy közben nézzem a futamot. Itt azért több koccanás volt, a Renault tesztpilótája hatalmasat bukott, és csoda, hogy ép bőrrel megúszta.

Visszatértem a paddock és a jachtok környékére, ahol Adrian Sutil rajongókkal találkoztam. Összesen húszan jöttek Németországból, hogy kedvencüket élben lássák versenyezni. Mivel én is Sutil rajongó vagyok, beszélgettem velük, és csináltunk közös képet is. Egyen-szerelésben voltak, egyikük fejfedőjén egy kisméretű kézzel, sufniban összeeszkábált Force India versenyautó volt. Ezt később Adriannak is megmutatták, és alá is írta nekik. Mindegyikükkel beszélgetett, csináltak sok-sok közös fotót. Nem alakult ki körülötte olyan nagy tömeg, mint egy nagycsapat pilótájánál, de azért jó volt látni, hogy ennyi rajongója van, és nem vagyok egyedül.

A paddock körüli szokásos séta során az időmérő edzést megnyerő Jenson Button és a Brawn GP előtt állt a nagy tömeg, és Jenson távollétében barátnője próbálta helyettesíteni a pilótát, és pózolt mindenkinek, ráadásul autógrammot is osztott, na ekkor tovább is indultam. Lewis Hamilton öccsét fogták közre, és közös fotókat csináltak vele, szegénynek meg nem volt hová menekülnie – de ő akarta, miért nem a paddock részen belül sétálgat?! Később megjelent Jenson, és mindenki őt akarta. Hamarosan John Button is előkerült, így lassan az egész Button famíliát kipipálhattuk.

Hazafelé Nelson Piquet jött szembe egy robogón, csak a sisakjáról ismertem meg. Sikerült forgalommal szemben bekanyarodnia egy kis utcába, mely mutatványát a rendőr egy hangos füttyszóval észrevételezte. Úgy látszik a pályán kívül sem megy neki a vezetés.

Vasárnap reggel a hét elején beharangozott esőfelhőknek szerencsére nyoma sem volt. Ez Monacóban általában egyet jelent egy unalmas versennyel, amit szerintem a TV nézők meg is kaptak. A helyszínről azonban teljesen más az élmény, megvan a maga hangulata.

A tribünök helyett más formát választottunk a futamnézésre. A hétvégén néztem már a F1-es autókat tribünről, TVből, hegytetőről, így most az erkélyes verziót is leteszteltem, melyre más pályákon nincs lehetőség. Reggel a Formula Renault széria hangjára érkeztünk Monte-Carlóba. A verseny végén a távolból a brit himnuszt hallhattuk, ekkor még csak sejteni lehetett, hogy a F1 futam után is ugyanazt a kazettát kell a szervezőknek betennie (az már nem is meglepő, hogy a reggeli Porsche SuperCup széria versenyét is egy brit pilóta nyerte).

A versenyzői parádén elég gyorsan elhúzott a kamion, de azért sikerült pár rossz képet készíteni és még integetni is. Miután finnül kiabáltam, a képeken látszik, amint a két finn éppen rám néz. Nos, csupán azért kiáltoztam finnül, mert valaki „helyett” kellett köszöntenem Kimit, aki ezek után joggal, de tévesen feltételezhette, hogy a rajongója vagyok. A kamion aztán még egyszer lassabban eljött előttünk, de akkor már sajnos üresen.

Néha a TV nyújtott benne segítséget, hogy megtudjuk kivel mi történt futam közben. Jenson Button biztosan vezette és nyerte a versenyt, Barrichello-val a nyakán, aki már rajt után megkaparintotta Raikkönen helyét. A nagy csalódás a BMW és a Toyota hátul kullogása volt, akik nem tudtak előrébb lépni. Mindössze négyen kerültek közelebbi kapcsolatba a korláttal: Nelson Piquet, akit Sebastien Buemi tolt ki a játékból, Heikki Kovalanien és Sebastian Vettel egymástól függetlenül törték meg az autót, és Kazuki Nakajima, aki az utolsó körben vesztette el uralmát az autó felett (10. helyről esett ki). Az ő kiesését nem láttam, csak azt, hogy a futam végén egy Williams „lóg a levegőben”. A daru emelte ki éppen a pályáról, tőlünk nem messze. Mivel Nico Rosberg éppen akkor haladt el előttem integetve (6. helyen végzett), így derült fény a repülő autó pilótájának kilétére. A negyedik helyen Felipe Massa ért célba, így mindkét Ferrari végre befejezte a futamot, ráadásul pontszerző helyen. Lewis Hamilton a szombati autótörő időmérő edzés után mindössze a 12. helyen ért célba.

A futam után egy jó félórás gyaloglás következett, természetesen a paddock felé, ráadásul tömeggel szemben, akik mind a pálya felől mentek, és nem pedig felé. A boxutcába bejutási tervet a biztonsági őrök meghiúsították, mert nem akartak beengedni még a futam után sem, gondolom, hogy a pakolás zavartalan legyen. Így ott ácsorogtunk egy darabig, és néztük a versenyautókat, melyek várták, hogy a csapatok tagjai visszatolják őket a boxba, vagy a kamionba.  Nick Fry és Adrian Sutil is rám köszönt, és még mosolyogtak is. Fry örömét megértem a Brawn GP kettős győzelme után, de Adrian nem jutott előrébb a 15. helynél. Nelson Piquet-et megint láttam, egy csónakból szállt ki a barátnőével, aki lehet, hogy a futam végét már egy jachtról nézte, miután Seastien Buemi közbenjárásával már a 11. körben kiesett.

Lewis Hamilton is robogóval igyekezett valamerre, míg Heikki Kovalainen és Mika Hakkinen egy csónakra vártak a parton, majd hagyták el vele a paddockot. Peter Sauber-t is láttam távozni, majd lassan mi is távoztunk.

A boxutca mögött láttuk, ahogy a csapatok már nagyban pakoltak, a kamionok is ott álltak sorban. A kamionsofőrök többnyire ugyanazok, mint akik a tesztekre hozzák a felszerelést, így ismertük egymást, és váltottunk pár szót, de nem akartam feltartani őket a munkában. Találkoztam egy kedves ismerőssel, aki most éppen a Williams szolgálatában állt, de a Force India hátizsákja azért ott lógott a vállán. Beszélgettem azokkal a szerelőkkel is, akikkel még 2006 Monzában ismerkedtem össze. Kérdeztem is tőlük, hogy maradt-e esetleg a magyar energia italból, amit megkóstolhatnék, mert még sosem ittam. Megnézte a hűtőben, de azt mondta olyan népszerű volt, hogy már elfogyott. Így kaptam vigaszdíjként egy dobozos kólát.

Zárszóként gratuláltam a Brawn GP csapat egyik tagjának a kettős győzelemhez, elvégre az ő érdeme is. Lassan elindultunk a vasútállomás felé, búcsút intve a csillogó-villogó Monacónak, ami nem is annyira elérhetetlen, mint amilyennek tűnik. Nagyon sok magyarral találkoztunk, sok magyar rendszámú autót láttunk, ami azt jelenti, hogy van érdeklődés a legnépszerűbb F1 nagydíjra, mely talán az egyetlen, ahol ennyire közel lehet jutni a pilótákhoz; és annyi csodaautót lehet látni, hogy csak győzzük észben tartani a különböző típusokat.