A 2008-es Szingapúr GP-n történtek és a tavaly emiatt kirobbant botrány miatt kellett távoznia a Forma 1-ből, és bár a francia bíróság döntése alapján visszatérhetne, a nagyszájú olasz inkább a távolmaradást választja. Legalábbis egyelőre.
Ugyan egy hónapja még azt nyilatkozta Briatore, hogy 100%-ig biztos benne, hogy nem tér vissza.
Briatore bevallása szerint a bíróság döntése megnyugvást hozott neki: "Ez volt a jó döntés - mondta - Két hónapon keresztül bűnözőként kezeltek, ez egy keserű pirula volt, csak én tudom, mennyire volt ez rossz, aztán jött a bíróság megnyugtató döntése, bár ha jól tudom, a szövetség fellebbez. Nyugodt vagyok, egy olyan hajót kormányoztam, amely süllyedt. Erkölcsi szempontból elvittem a balhét, a tényleges történéseket majd talán egyszer megírom. A lényeg, hogy a döntés visszaadta a szabadságomat és a büszkeségemet és ez így van jól." - árulta el márciusban Flav.
Legutóbbi nyilatkozatában már több mindent elárult Briatore: "Úgy szabadultak meg tőlem, mint valami bűnözőtől. Csapatfőnökként soha nem fogok visszatérni, de lehet, hogy 2012 után valamilyen más szerepben igen." - hintette el a Sky Sports-nak.
Bernie Ecclestone csak ennyit fűzött hozzá: "Azt hiszem, lehetne találni neki valamilyen szerepet a Forma-1 promóciójához kapcsolódóan."
|