Flavio három év után lemondott a Queen's Park Rangers elnöki posztjáról, ráadásul újabb per fenyegeti.
Flavio Briatorera alaposan rájár a rúd. Ne, elég, hogy a Forma-1-ből száműzték (melyet végül a Párizsi Bíróság megsemmisített), most a futball világának is búcsút inthet. Az olasz üzletember három éven át volt az angol Queen's Park Rangers elnöke, februárban erről a pozícióból is távoznia kellett, igaz ezt önszántából tette. Ennek ellenére 20 százalékos részesedését megtartja a klubban, csakúgy, mint a szintén részvénytulajdonos Bernie Ecclestone. A csapat jelenleg a angol másodosztályban szerepel.
De ez még mind semmi! Még szinte ki sem hűlt a helye a bíróságon, már ülhet is vissza, hiszen egykori üzlettársa több millió fontra pereli. Angelo Galasso azzal perelte be Flaviót, hogy az arcátlanul átverte őt egy megállapodás kapcsán. Ők ketten 2004-ben alapítottak egy céget Billionaire márkanévvel. A vállalkozás ruhákat forgalmazott magasabb luxusra vágyó férfiaknak.