Bizakodva várhatják a meglehetősen zord idő ellenére a szombati időmérőt a szabadedzésen jól futó pilóták.
Meglehetősen zord pénteki szabadedzésen van túl a Belga Nagydíjon a Williams csapata. A brit istálló számos újítással érkezett meg Spa-Francorchamps-ba, ám a délelőtti esős, illetve a délutáni fokozatosan száradó pályán nem sok adatot kaptak arról, vajon segítik-e Rubens Barrichellót és Nico Hülkenberget az újabb pontszerzésben. A veterán brazil mindenesetre méltóképpen szerepelt jubileumi hétvégéjén, hisz mindkétszer a legjobb tíz között végzett, míg az ifjú német csapattársa nem sokkal maradt el mögötte.
Nem kísérte sok szerencse a négy hét után ismét pályára hajtó F1-es pilótákat, ugyanis a Belga Nagydíj legendás helyszínén, Spa-Francorchamps-ban szinte leszakadt az ég, amikor a délelőtti szabadedzés elkezdődött. Az időjárás jelentősen hátráltatta a Williams csapatot, ugyanis a HELL Energy által támogatott brit istálló szinte egyáltalán nem tudta kipróbálni a futamra hozott fejlesztéseit. Délutánra valamelyest javult az idő, sőt a második szabadedzés felére már a pálya elkezdett felszáradni, így a pilóták a végén már száraz aszfaltra való gumikkal köröztek. Ekkor viszont több fegyelmezetlen néző – bemásztak a kerítésen belülre – miatt piros zászlóval félbe kellett szakítani a tréninget, és amikor újraindították az edzést, sem Barrichello, sem pedig Hülkenberg már nem tudott javítani az idején. Mindenesetre a jubileumi 300. futamára készülő brazil versenyző eredménye bíztató lehet az időmérő és a futam előtt.
Sam Michael, technikai igazgató úgy véli, a két pénteki szabadedzés egyetlen pozitívuma, hogy takarékoskodni tudtak a gumikkal. „A két szabadedzésen minden csapatnak át kellett írnia a tervezett programját az eső miatt. De ez Spa-Francorchamps, számíthattunk erre. Sajnos megvan az esélye annak, hogy akár az egész hétvégén esni fog, ám ha mégis száraz körülmények között kell a hétvégét folytatnunk, akkor a pénteki napnak az az előnye, hogy rengeteg abroncsot tudtunk megtakarítani. Mindenesetre most az a legfontosabb, hogy minden körülményre felkészüljünk, és megfelelő beállítással vághassunk neki a szombati kvalifikációs tréningnek.”
Rubens Barrichello (1. szabadedzés: 9. hely, 2:03.424, 7 kör, 2. szabadedzés: 9. hely, 1:50.128, 22 kör) igazán nem panaszkodhatott, hisz a 300. futama alkalmával szinte a teljes mezőny felköszöntötte őt, valamint Michael Schumacher előbb sms-ben, majd személyesen is bocsánatot kért a magyarországi manőveréért. Mindenesetre a brazil kijelentette, még száz versenyt akar teljesíteni a Williams színeiben, és még a világbajnoki cím megszerzését sem hagyná ki céljai közül. A nagy ünneplés közepette azért a két pénteki tréningen is megmutatta – a magyar támogató, a HELL nagy örömére -, így 38 évesen is a legyorsabbak közé tartozik. A délelőtti esős edzésen, illetve a délutáni, fokozatosan száradó pályán futott eredménye is a legjobb tíz közé repítette a veterán brazilt. „Ismét egy klasszikus forgatókönyvnek lehettünk alanyai, ugyanis Spa-Francorchamps-ban nem ritka az eső. Ezzel együtt imádom a pályát, mert ilyenkor teljesen felborul az erősorrend. Persze a fejlesztések kipróbálása érdekében, ugyanúgy, mint a többi csapat, mi sem tudtunk elég kört megtenni sem vizes, sem pedig száraz pályán, így bőven van kérdőjel a beállításokat illetően. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy az ilyen körülmények közt nyert adatok hozzásegítenek ahhoz, hogy eredményes hétvégét zárjunk.“
Nico Hülkenberg (1. szabadedzés: 12. hely, 2:03.649, 17 kör, 2. szabadedzés: 15. hely, 1:50.831, 20 kör) sem panaszkodhat különösképpen, ugyanis első F1-es köreit tette meg a belga ringen. A fiatal német pilóta szerint a második tréningen már sikerült megtalálniuk a helyes beállításokat, és ha nincs az edzést megszakító piros zászlós időszak, akár a nyolcadik időt is megfuthatta volna. „Ez a vegyes időjárás mindig is jellemző volt Spa-Francorchamps-ra. Úgy érzem, minden jól alakul a számunkra, igaz, az elején szenvedtem rendesen a pályán. Ráadásul az intermediate és az esős gumikat lágynak érzem erre a ringre. Amikor kisütött a nap, és elkezdett száradni a pálya, sikerült az ideális beállításokat és leszorítóerőt megtalálnunk az autón. Volt egy nagyon jó köröm, és úgy érzem, ha nem szakítják meg a tréninget a piros zászlóval, akár a nyolcadik időt is elérhettem volna. A tapasztalatok alapján úgy vélem, sikeres napot zártunk.“