Nem sikerült a pontszerzés Hockenheimben, így a Williams a Hungaroringen szeretné kiküszöbölni a csorbát.
Nagy reményekkel érkezett a Williams istálló Hockenheimbe, majd kissé csalódottan, pont nélkül távozott a futamot követően. A csapat tagjai most nagyon fogadkoznak, hogy a magyar szponzoruk, a HELL miatt sem szerepelhetnek rosszul a magyar közönség előtt. Erre minden esélyük megvan, ugyanis a gárda Valencia óta egyre jobban teljesít, és a Német Nagydíjon sem maradt volna pont nélkül, ha nem a pálya porosabb feléről kell mindkét versenyzőnek rajtolni. Újabb fejlesztésekkel próbálják még versenyképesebbé tenni az autóikat, amiket a pénteki szabadedzéseken fognak tesztelni.
Sam Michael, technikai igazgató szerint a lassú, kanyargós magyar pályán az FW32 alkalmas lesz a jó szereplésre. „Mivel az autónk alkalmas a Hungaroringhez hasonlatos lassú, kanyargós pályákra, így természetesen eredményes szereplést várunk magunktól. A beállításokon javítanunk kell, mégpedig az eddig felhalmozott adatok alapján. A pénteki szabadedzéseken új aerodinamikai alkatrészeket tesztelünk, és ezeknek egy részét a rossz időjárás miatt Németországban nem tudtuk kipróbálni.”
Rubens Barrichello (összpontszáma: 29, helyezése a vb-pontversenyben: 11.) nem véletlenül szeret Magyarországon versenyezni, hisz 2002-ben például megnyerte a futamot, de ezen kívül kétszer másodikként, kétszer negyedikként intették le a korábbi nagydíjakon. Igaz, ötször már idő előtt fel kellett adnia a küzdelmet, ráadásul tavaly éppen az ő autójáról leesett rugó okozott súlyos balesetet Felipe Massának. A legfontosabbnak azt tartja, hogy a szombati időmérőn minél jobb eredményt érjen el, mert a Hungaroringen kevés az előzési lehetőség, és a startnál elfoglalt pozíció döntő lehet az egész futamra nézve. „Nagyon kedvelem a Hungaroringet, és nem csak azért, mert nyertem már itt korábban. Ezen a versenyhétvégén az időmérő edzés talán a legfontosabb, hisz az ott megszerzett rajthely alapvetően befolyásolhatja az egész versenyedet. Egy biztos, a pálya egyenetlensége miatt nagyon nehéz megtalálni az autó optimális beállítását. A tempónk megfelelő, és a korábbi lendületünket szeretnénk megőrizni a magyar futamon is. Rengeteg munka vár még ránk, hisz a többiek is ezt teszik, de ha tartjuk a jó irányt, akkor a Hungaroringen szép eredményeket érhetünk el.”
Nico Hülkenberg (összpontszáma: 2, helyezése a vb-pontversenyben: 17. hely) újra olyan pályán mutathatja meg, hogy nem érdemtelenül tagja az F1-es mezőnynek, amit tökéletesen ismer. Tavaly ugyanis a GP2 futamát simán megnyerte, miközben megfutotta a verseny leggyorsabb körét is, igaz, a sprintben csak a hetedik helyet szerezte meg. A fiatal német abban bízik, hogy sikerül leelőzniük a közvetlen vetélytársaikat, és pontszerzőként zárhatja a jubileumi Magyar Nagydíjat. „Az utóbbi futamokon láthattuk, hogy felvesszük a versenyt a közvetlen vetélytársainkkal, és képesek vagyunk arra is, hogy legyőzzük a Renault, Mercedes vagy a Sauber pilótáit. Magyarországon a fő hangsúly az időmérőn van, így abban reménykedem, hogy szombaton kitesz a csapat magáért, és bekerülünk a Q3-ba, és a kvalifikációs tréningen és a futamon is előrébb végzünk a már említett vetélytársainknál. Tavaly megnyertem a GP2-es futamot, így abban bízom, sima versenyünk lesz a lassú pálya és a nagy meleg ellenére, ami fizikailag igencsak próbára tesz minket. Nagyon várom már a hétvégét, amitől pontokat remélek.”