A Ferrari kétszeres világbajnok spanyol pilótája szerint a Red Bull a legfőbb esélyes.
A Ferrari minden tesztprogramot végrehajtott, így Alonsóék készen állnak a szezonkezdésre.
"Jó munkát végeztünk, az autó jól működik, és még szerencsém is volt a száraz napokkal. Összeállítottunk egy listát a tesztprogramunkról, és ma már az utolsó ellenőrzésekkel is végeztünk, minden tőlünk telhetőt megtettünk." - nyilatkozta Alonso a pénteki tesztnapot követően.
"Hogy mi lesz Bahreinben, majd meglátjuk. Azt még nem tudjuk, hogy a többiekhez képest mennyire vagyunk gyorsak, de szerintem ki a kocsiból ki tudjuk hozni a száz százalékot. Hogy kik lesznek a riválisaink? Mindenki! . Van pár csapat, akik mögöttünk vannak és van négy, akiről mindig beszélünk: Red Bull, McLaren, Mercedes, Ferrari. Szerintem mi négyen harcolnak majd a bajnoki címért. De lesznek jól kezdő csapatok is, mint például a Renault és a Sauber, akik jól kezdik majd az évadot, aztán majd kiderül, hogyan folytatják. Akikre mi odafigyelünk, az a McLaren, a Mercedes és a Red Bull. Sőt a Red Bull az utolsó teszten kicsit előrébb is volt, mint mi. Sebastian és Mark nagyon erős, de a Bahrain-i pálya nem egy szokványos pálya. Nehéz a győztesre tippelni.