Martin Whitmarsh szerint a KERS-nek köszönhetően veszélyesek lesznek az élmenőkre nézve.
A McLaren csapatfőnöke szerint eddig a rendkívül gyenge időmérő eredményeik miatt szerepeltek gyengén, de a wokingiak optimistán látják a hátralévő futamokat..
"Nagyon hátulra kvalifikáltuk magunkat az év korábbi időszakában, és a KERS nem igazán segített akkor a rajtoknál, ugyanis abban a helyzetben korlátozott a kigyorsítás mértéke. Később már tövig lehet nyomni a gázpedált, de az már késő ahhoz, hogy az élmezőnybe versenyezzünk. De most már közelebb kerültünk az élmenőkhöz, és bízom benne, hogy a jövőben arajtoknál előnyösebb hatása lesz a KERS-nek."
Whitmarsh mindehhez hozzátette, hogy nem csupán a rajtoknál vár lényeges fejlődést csapatától.
"Autónk teljesítményének javulásával a KERS egyre komolyabb fegyvernek bizonyult számunkra. Remélem, meghatározó eszköz lesz belőle, nemcsak a versenyek startjánál, hanem a futam egészét nézve is."
A 2009-es évad során eddig négy csapat használta a KERS-t, ám a Renault és a BMW később lemondott róla.
"A KERS egy műszaki kihívás. Egyrész ki kell fejleszteni, van egy üzemeltetési kihívása, és utána hatékonyan kell kihasználni az előnyeit" - nyilatkozta Whitmarsh.
"A pilóták és a csapat egyaránt egyre többet tanul meg róla. A rendszer nagyban függ a versenyzőtől, amit eddig alábecsültünk. Sok múlik a pilótákon."