A Virgin számára kudarc a jerezi teszt: az első légterelő leszakadása az autó átépítését igényli.
A Virgin az eheti jerezi teszten vetette be első alkalommal a VR-01-est. Ám konstrukciós hibák miatt alig tudtak pár kört megtenni az új autóval. És mivel nem volt elég tartalék-alkatrészük, így egy napot kénytelen voltak kihagyni a négy napos teszten..
Glock-ot nem zavarta különösképpen az eset: "Ez is velejárója az F1-nek. A lehető legtöbb kört kell teljesítenünk, ez a lényeg. Már korábban is jeleztem, hogy lesznek nehézségek. Az a fontos, hogy az ilyen esetek inkább a teszteken forduljanak elő, és ne a versenyen."
Az első szárny felfüggesztésének meghibásodása plusz munkát jelent Nick Wirth számára, aki már a elem megerősítését tervezi.
Mindeközben a Virgin tesztgárdájához Jerezbe érkezőben vannak az pótalkatrészek, így akár ma pályára tudják küldeni di Grassit is.