"A Mercedes illetékeseinek legutóbbi megjegyzései alapján kijelenthető, hogy nem kapjuk meg a motorjaikat, ezért vélhetőleg jövőre is a Renault lesz a motorszállítónk" - nyilatkozta Marko.
Az energiaitalgyáros csapat így kénytelen lesz a Renault motor mellett máshonnan beszerezni a jövőre újra bevezetésre kerülő KERS-t. Vagy a Renault hibridrendszerét használják, vagy más beszállítótól vásárolnak energiavisszanyerő rendszert, mint például a Magnetti Marellitől.
Korábban Ross Brawn is ezt hangoztatta: "Szerintem már most is a határon vagyunk, ami a partnereink számát illeti. Gondoskodnunk kell róla, hogy a Cosworth is el tudja adni a motorjait valakinek, mert ez nem feltétlenül az autógyártók dolga. Az igazság az, hogy nincs olyan eljárás, amellyel pontosan meg lehetne mérni a paramétereket. De nekünk nem lenne kifogásunk ellene, hogy az összes motort feltegyék a próbapadra az FIA felügyelete mellett. A teljesítmény mérése azonban csak az egyik probléma. Ott van még a hűtés, a vezethetőség, a fogyasztás is. És a Renault motorprogramjának főnöke épp a napokban jelentette ki, hogy talán nem az ő V8-asuk a legerősebb, sok más szempontból mégis a legjobb" - nyilatkozta Ross Brawn.
A Mercedes gyári csapatán kívül a McLarennek és a Force Indiának szállít erőforrásokat, ám tavaly előrehaladott tárgyalásokat folytattak a Red Bull Racinggel is.
|