Az FIA Világtanács ma nem csupán a Ferrari ügyével foglalkozott, hanem döntést hozott a jövő évi versenynaptárról, a 13. csapat kilétéről, illetve a pilóták közlekedési kihágásait érintő büntethetőségről.
Ez utóbbival az FIA meg akarja akadályozni, hogy a Forma-1-ben, és a versenyzők hírnevében csorba essen. Azaz a pilóták inkább jó fényt vessenek a sportágra, és ne szabályszegőként, hanem a közlekedési balesetek csökkentésének hírnökeiként szerepeljenek a hírekben. Aki súlyos vétséget követ el közúton, annak bevonhatják a licencét.
Mint ismert, legutóbb Hamiltonnak gyűlt meg a baja a Melbourne-i rendőrökkel.
Az FIA arról is döntött, hogy a csapattagok számára is kötelezővé teszi az versenyzői engedély kiváltását. Erre azért volt szükség, hogy az érintett szakember büntethető legyen a szabályok be nem tartása után. Ezt a közgyűlésnek is el kell fogadnia, így legkorábban 2011-ben léphet életbe. Ezen előírást a 2008-as szingapúri botrány miatt vezették be, mikor is Flavio Briatore, és Pat Symonds az FIA eltiltása ellenére (párizsi bíróság felülbírálása után) visszatérhetett a kategóriába. Ez az előírás a csapatfőnökökre, a sportigazgatókra, a csapatmenedzserekre, a technikai igazgatókra és a versenymérnökökre vonatkozik. Szabályszegés esetén az alábbi poszton dolgozóktól bármikor bevonható lesz az engedély, és csak az FIA új licencével térhet vissza az adott szakember a sportágba.
|