Mike Gascoyne, a Caterham technikai igazgatója szerint nem lesznek egyedül furcsa orr-megoldással.
Ugyan január 26-ára jelezték előre a Caterham sajtósai a 2012-es autójuk F1Racing lapjain történő leleplezését, ám ennek ellenére már 25-én megjelentek az első fotók a brit-maláj csapat autójáról, a CT-01-esről. Sokan első ránézésre el is szörnyülködtek a tervezők kivitelezése láttán, ugyanis az autó orr-része inkább hasonlít egy kacsacsőrű emlőséhez, mintsem egy látványos F1-es autóéhoz.
A Caterham technikai igazgatója szerint a "csúf" megoldás ellenére is versenyképesebb lehet a csapat: "Mindig is az aerodinamika volt a meghatározó terület a teljesítmény szempontjából. Tavalyi a fújt diffúzorról küszködtünk, mivel a 2010-es autónkon még egyáltalán nem használtunk ilyet, így nem csoda, hogy végig lépéshátrányban voltunk. Ennek betiltása, illetve az új fejlesztéseink kedveznek nekünk. A KERS idén már ott lesz az autónkban, ami már tavaly is jól jött volna, hiszen az év végén már csak hajszállal maradtunk el a középmezőny csapataitól. A KERS-szel néhányukat meg is előzhettük volna. Így tehát joggal van okunk a bizakodásra."
Ami a "kacsacsőrű" orrot illeti: a szabályok idén korlátozták az autók orrának magasságát. Mindig is az a cél, hogy a lehető legtisztább légáramlás miatt minél magasabb legyen a kasztni. Mi ezt így oldottuk meg. Ám szerintem a 2012-es szabályok miatt a legtöbb új autón hasonló megoldást láthatunk majd."