Azt megelőzően, hogy Alonso és Massa a csapat két tesztpilótájával, Jules Bianchival és
Davide Rigonnal elutazott a Kanári-szigetekre, egy
edzőtáborba, kipróbálták a 2012-es Ferrarit. Legalábbis annak pilótafülkéjét, ugyanis a kötelező üléspróbán vettek részt.
A maranellói gyárba a két versenyzőn kívül ellátogatott Stefano Domenicali csapatfőnök, illetve jó néhány mérnök is, hogy megbeszéljék az új versenygéppel kapcsolatos újításokat, változásokat.
A Ferrari február 3-án mutatja be a nagyközönség számára az új modellt, mellyel rá négy napra az első kollektív teszten meg is teszik az első próbaköröket.
|