|
Ezen adásunkban a szakmázásra vágyó nézőink dőlhetnek hátra elégedetten: ifjabb Zettner Tamás mutatja meg nekünk azt, hogy mégis mi van a kulisszák mögött! Bejárjuk kicsit a Hungaroring azon helységeit is ahová néző ritkán (vagy sosem) jut el, ugyanakkor itt is tetten érhető a magyar leleményesség: PC-s joystickkel vezérlik a belsős kamerarendszert!
A tavalyi nézőszám ugyan emelkedett, a versenyre képes járművek száma azonban csökkent - nem volt túl jó ötlet hirtelen őszről tavaszra helyezni egy ekkora rendezvényt, sok csapatnak már nem fért bele a naptárába a fél napos "zajkeltés". A hangulat így kellően bensőséges volt, így mi nem húzzúk rá a vizes lepedőt a szervezőségre, erről most a szülinapos Benjamin Bailly gondoskodott, mikor az egyik szervező lányt Daphne-t megfürdette akaratán kívül - kameránk előtt.
A 12 órás verseny óta jártunk Kiss Pál Tamás GP3-as autójának bemutatóján is, illetve a most hétvégi Michelisz Norbert show-n, magunk sem tudjuk melyiket is adjuk le előbb, ez legyen meglepetés, mert egyelőre számunkra is kihívás a hirtelen megnövekedett anyaggal megbirkózni. Szabad, ráérő és lelkes vágó/operatőr esetleg lenne köztetek?! Haladéktalanul jelentkezzen a szerkesztőségben! |